Egyszerű, mégis bonyolult

10.fejezet

Némán sétálok az úton, könnyeim folynak. Olyan érzésem van mintha most épp szakítottunk volna, ami lehetetlen hisz tulajdonképpen sose jártunk egymással. Csak barátok voltunk, legjobb barátok, csak, hogy pontosítsuk.

De ha csak barátok voltunk miért ilyen szar érzés? Miért kellett mindennek így tönkremennie? Nem tudhatom, azt viszont igen, hogy ezért az egészért ki a felelős.. a nővérem, Avery.

- Csak nem hazaértél? -kérdezi életem tönkretevője, amint becsuktam magam után az ajtót. Még nem fordultam felé, így nem láthatja könny áztatta arcom, lassan fordulok meg és egyenesen a szemébe nézek. - Te sírtál? -vesz vissza kicsit bunkó stílusából, és vált kicsit kedvesebbre.

- Igen -vallom be, felesleges tagadni, a szemeim elárulnak. - Beszéltem Adammal -adom tudtára, hogy tudja miért vagyok szomorú.

- Nagyon összevesztetek? -érdeklődik.

- Igen eléggé, hála neked tönkrement egy több mint tíz éve tartó barátság...

- Bármennyire nehéz lehet neked elhinni, de nem akartam rosszat, csupán annyit, hogy Adam ne szakítson velem, de beszélek vele.. -próbált nyugtatni.

- Nem kell! Nem akarom, hogy bármit is tegyél értem, ha Adam ennyire vak, hogy inkább neked hisz, hát legyen.. legyetek boldogok, de ha egyszer is megbántod én....

- Ne fenyegetőzz, és ne játszd a szuperhőst.. mindketten tudjuk, hogy miért viseled szíven ennyire Adam sorsát -forgatja szemét, nekem pedig egy pillanatra kihagy egy ütemet a szívverésem. Vajon tudja az igazat? Rájött, hogy szerelmes vagyok a legjobb barátomba?

- Na és miért? -kérdezek rá végül, s kezdek egyre jobban izgulni.

- Mert szeretsz középpontban lenni, szereted amikor te lehetsz a hős megmentő -gúnyolódik, nekem pedig egy hatalmas kő esik le a szívemről. Megnyugodtam, örülök, hogy nem sejt semmit.

- Ez inkább rád vall, nem rám! Ne keverj össze magaddal, mert nagy szerencsémre egy kicsit sem hasonlítok rád -mondom, majd felmegyek a szobámba. Mára elég volt a testvéri csevejből. De mielőtt még felérhetnék utánam szól.

- Ne avatkozz többet bele a kapcsolatunkba, mert nem állok jót magamért.

- Ha azt hiszed, hogy csak úgy végignézem, hogy az orránál fogva vezeted őt, akkor el kell, hogy szomorítsalak -mondom határozottan.

- Akkor számolj a következményekkel -teszi hozzá, de nem foglalkozom vele tovább, csak folytatom utamat a szobám felé.

Egyből az ágyra dőlök, fejem pedig csak zakatol. Tele vagyok egyre furcsább és zavarosabb gondolatokkal. A fejemben legalább tízszer végigjátszódott, hogy mi fog következni ezután, de sajnos egyik forgatókönyv se nyerte el a tetszésem. Csak reménykedni tudok, hogy ez itt most még nem a vég, és a barátságunk sem ment tönkre emiatt. Bár nem apróságon veszekedtünk, de én mégis hiszem, hogy mint eddig mindent, úgy ezt is megoldjuk valahogy. De az is lehet, hogy jobb lenne nem megoldani a dolgot. Kellene nekem ezután egy olyan barát, aki nem hisz nekem? Aki az undok nővéremet választja helyettem, holott én voltam mellette az évek során.. Az igazság az, hogy már magam sem tudom, hogy melyik lenne a jó opció, kibékülni vele vagy hagyni veszni az egészet. A fejem majd szétszakad, így jobbnak látom jegelni a témát, s oldalra feküdni aludni.

Másnap úgy kelek, mintha másnapos lennék, ami lehetetlen hisz egy kortyot sem ittam, de mégis úgy érzem magam, mint akinek majd szétrobban a feje. Elvégzem szokásos reggeli rutinom, majd reggelizés nélkül indulok el a már jól ismert buszmegálló felé, hogy még véletlenül se futhassak össze nővéremmel.