- Micsoda? -kérdezem kétségbeesetten. Nem lehet igaz...nem csinálna ilyet, nem mondaná el. Vagy mégis?
- Sajnálom...de épp itt volt az ideje, hogy megtudja -sóhajt gondterhelten. Hát ez meg mit sóhajtozik? Nem is az ő dolga...
- Hogy tehetted? Egyáltalán miért tetted? -akadok ki, elvesztve azt a kevés türelmemet.
- Nem tudtam már tovább nézni a tétlenséget, hidd el így lesz a legjobb. Ha viszont szeret, cselekedni fog, viszont ha nem.. akkor legalább elfelejtheted.
- Ehhez akkor sem volt jogod. Semmi közöd az egészhez, mégis úgy viselkedsz, mintha lenne. Amíg itt vagy ebben a házban -mutatok körbe. - Addig látni se akarlak!
- Mi ez a nagy veszekedés? -lép mellém Avery.
- Owen olyanba ütötte az orrát, amibe nem kéne -mondom, de egy pillanatra sem szakítjuk meg a szemkontaktust Owennel. Ha megütném lehet jobban érezném magam...
- Na és mi volt az a nagy dolog, hogy így kell üvöltözni miatta? -kérdezősködik tovább.
- Na, mi az? Most nem olyan nagy a szád? Nem akarod neki is elmondani? Adam már úgyis tudja.. neki miért nem újságolod el? -kérdezem Owen-től.
- Mit tud Adam? -szól közbe Avery.
- Miért hallgatsz? Mondjad -förmedek rá.
- Lizi.. -ejti ki nevem halkan.
- Valaki mondja már el, hogy mi folyik itt, mert nem értek semmit -kezd Avery is egyre idegesebb lenni.
- Végülis ha egy emberrel több tudja, az már nem számít -horkantok. - Owen elmondta Adam-nek, hogy szerelmes vagyok belé -fordulok felé, Avery szemében látom a döbbenetet.
- Tessék? -hangja egy kicsivel magasabb.
- Jól hallottad, szerelmes vagyok belé. Na ne csinálj úgy, mintha meglepne -horkantok. - Még a vak is észrevette rajtam, de persze téged ez nem zavart, amikor összejöttél vele, mert neked csak az számít, hogy megkapj mindent, amit akarsz. És persze mindig az kell neked, ami nekem is. És tudod mi a legviccesebb? -nevetem el magam. - Hogy én mindig át engedek neked mindent.
- Én..
- Ne is folytasd, a te magyarázatodra se vagyok kíváncsi -szakítom félbe, majd a szobámba sietek.
Még most is alig hiszem el, olyan sok minden történt ebben a pár percben... de nem is agyalhatok sokáig ezen, egyből előveszem telefonom és tárcsázni kezdem Adam számát. Muszáj beszélnem vele. Igaz még nem tudom, hogy milyen magyarázattal fogok szolgálni, de akkor is muszáj beszélnünk.
Már vagy negyedjére hívom, de nem veszi fel a telefont. Az órámra pillantok, kilenc óra. Elég késő van most a látogatásra, de nem érdekel. Még ma beszélni fogok vele. Amint ezt elhatároztam ki is lépek a szobámból, gyorsan leszaladok a lépcsőn, de mielőtt még kérhetnék az ajtón, valaki utánam szól.
- Adam-hez indulsz? -kérdezi Avery.
- Igen, muszáj beszélnem vele -indulnék megint, de ismét megszólal.
- Igaz én nem ismerem olyan jól, mint te, de azt viszont tudom, hogy most nem lenne okos döntés oda menni. Hagynod kell neki egy kis időt, hogy végig gondolja a dolgokat. Láttad milyen feldúltan ment el, holnap majd megbeszélitek.
Nem szívesen ismerem be, de most az egyszer igaza van a nővéremnek. Ismerem már annyira jól a legjobb barátomat, hogy tudjam, hogy most jelenleg olyan ideges lehet, hogy ha oda mennék, csak jobban összevesznénk.
- Tényleg nem akartam rosszat -szólal meg egy idő után. - Nem tudtam, hogy szerelmes vagy belé, nem vettem észre. Én azt hittem, hogy amiatt félted tőlem annyira, mert már jól ismersz, ha tudtam volna, hogy gyengéd érzelmeid vannak iránta, akkor....
- Akkor nem jöttél volna vele össze? -szakítom félbe.
- Sose csinálnék olyat, ami ennyire megbánthat. Lehet nem mutatom ki eléggé jól, de szeretlek... -nyújtja felém kezeit, ölelésre vár.
- Mindent elrontottam -bújok karjai közé. Pontosan erre volt most szükségem.
- Dehogyis, minden helyre fog jönni -ölel szorosabban. - Szakítani fogok Adammel...
- Tényleg? -nézek szemeibe, mire bólint. - Köszönöm.
- Igazából örülök, hogy Adam tetszik neked, eddig azt hittem, hogy Owen a szerencsés. -kuncog.
- Ne is emlegesd még a nevét sem, most nagyon haragszom rá -sóhajtok, de még eszem ágában sincs kibújni a karjai közül. Így álltunk percekig, csendben ölelkeztünk. Jól mondják, hogy minden rosszban van valami jó...Adam megtudta az igazat, de legalább megbékélt két lánytestvér, és most szorosabb a kapcsolatunk, mint valaha.
Ezután a szobámba vettem az irányt, és hosszas gondolkodás után sikerült elaludnom. Másnap semmi kedvem nem volt kilépni a házból. Semmi kedvem nem volt látni Adam-et, az iskolában. A tegnap még nagyon határozott voltam, de mára ez már teljesen elmúlt.
Gyors léptekkel hagytam el a házat, hogy még véletlenül se kelljen találkoznom a cserediákkal. Komolyan gondoltam, amit mondtam, nem akarom őt látni, legalábbis egy darabig biztos nem. Az utam a szokásosnál is unalmasabban telt, nem volt társaságom, de bevallom jól esett kicsit egyedül lenni, így volt lehetőségem magamban még egyszer átgondolni a dolgokat. A magabiztosságom azóta se tért vissza, de nem futhatok el örökre a problémáim elől, valamikor szembe kell velük néznem, és úgy néz ki ma jött el a napja.
A suliban meglepetés fogadott, nem csak az, hogy Amy a cserediákkal beszélgetett, hanem az is, hogy Adam megbeszélte az egyik osztálytársammal, hogy cseréljen vele helyet, így az új padtársam Steve lett. Semmi bajom vele, így nem zavart, hogy ő lesz a padtársam, meg is kértem, hogy üljön át ő az én helyemre, középre, így nem kell Owen mellett se ülnöm. Érezze csak mennyire haragszom rá. Bár én se éreztem magam a legjobban, sehova se tudtam tenni Adam viselkedését. Nem értem miért ült el, még nem is beszéltünk. Ő nem is tudja, hogy én tudom, hogy miről beszélgettek tegnap a cserediákkal. Nem értem, hogy miért haragszik, miért tart távolságot? Mindegy, iskola után majd megbeszélem vele.
Ahogy terveztem suli után oda akartam menni hozzá, de mire odaértem volna mellé, már elviharzott. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam...
Nem volt más választásom, el kellett menjek hozzá. Most épp itt állok az ajtaja előtt, és arra várok, hogy végre ajtót nyisson. Már kezd fogyni a türelmem, de megpróbálok türelmesen várakozni. Muszáj beszélnem vele.
- Szia -köszönök neki félénken, amint kinyílt az ajtó, és szembetaláltam magam egy kissé szétszórt Adammel, kócos hajából ítélve, arra tippelek, hogy aludt.
- Szia.. -igazítja meg kicsit haját. - Számítottam rá, hogy eljössz -köszörüli meg a torkát. - Gyere be -int fejével a nappali felé, nem habozom sokáig, besétálok.
- Remélem nem zavartalak meg -utalok az álmos kinézetére. - De muszáj volt jönnöm, hogy beszélni tudjunk.
- Nem zavarsz.. kérlek foglalj helyet -mutat a kanapé felé. Bólintok egyet, majd közelebb sétálok a kanapéhoz és helyet foglalok rajta. Ő is követi példámat, de ő a kanapé helyet a fotelben foglal helyet, így egymással szemben ülünk.
- Tudok mindenről... Tudom, hogy beszéltél Owennel, és azt is, hogy miről -térek rögtön a lényegre.
- Sajnálom, hogy ma kerültelek, de át kellett gondolnom, kellett egy kis idő.. -tördeli ujjait. - Akkor igaz? Az amit Owen mondott? Szerelmes vagy belém?
Most mondjam el az igazat? Vagy inkább hazudjak? Nem! Azért jöttem, hogy színt valljak és vállaljam a következményeket... de akkor is, olyan nehéz...
- Igen, igaz -sütöm le a szemeimet, végre kimondtam.
YOU ARE READING
Egyszerű, mégis bonyolult
Romance- Befejezett - Egy lány aki teljesen átlagosan éli mindennapjait, kinek csak egy igaz barátja van, és aki a nővére árnyékában él.... A nővére mindent megkap amit szeretne, és nem érdekli, hogy hogyan vagy kitől veszi el azt ami kell neki. Elizabeth...
