Egyszerű, mégis bonyolult

24.fejezet

Reggel mikor felkeltem és elkészültem, első dolgom volt, hogy bementem Owen szobájába, azzal a céllal, hogy őt is felébresszem. Bár nem nagy kedvvel tettem meg ezt, hisz még mindig kényelmetlenül éreztem magam azután, hogy tegnap a suliban odamentem hozzá, és elválasztottam a leány csordától, de megpróbáltam most az egyszer félretenni zavarom. Mikor beértem már meg sem lepődtem, hogy ő még mindig az ágyában fekszik, de amikor közelebb mentem hozzá és megláttam, hogy nem néz ki a legjobban, akkor kicsit meglepődtem. Bevallom kicsit aggódtam érte, bár a szarkasztikus beszédem miatt, gondolom nem esett le neki. Amint közelebb léptem az ágyához, kezem egyből homlokára tapasztottam, így könnyedén megtudtam állapítani, hogy láza van. Egyből segítettem neki, ahogy csak tudtam. Vittem fel neki gyógyszert, egy pohár vizet és még egy tál gőzölgő levest is. Mosolyogva megköszönte, majd miután megígértem neki, hogy iskola után megint meglátogatom, elhagytam a szobáját. Az iskolába vezető utam egész csendesen telt, mivel most nem volt társaságom. Emiatt kicsit magányosnak éreztem magam, de szerencsére ez az érzés rögtön elmúlt, amint beléptem az iskola kapuján, és találkoztam újdonsült barátnőmmel, Amy-vel. Vele nagyon jól elvoltam, sokat nevettünk, még annak ellenére is, hogy az iskolában kellett raboskodnunk. Az idő csak úgy telt, nem történt semmi izgalmas. Adammel is váltottam néhány szót, sőt egy feladat miatt még csapatban is kellett dolgozzunk egymással. Ezzel persze nem volt semmi probléma, mindig is jól elboldogultunk, ha páros feladatokat kaptunk. Már az utolsó órának is vége, táskámmal a hátamon indulok meg a kijárat felé, hogy végre elhagyhassam ezt a helyet. Ahogy megígértem, első dolgom az lesz, amint hazaértem, hogy bemenjek Owen-hez.

- Bárányka -szólít meg Adam, ennyit a tervekről...

- Igen? -fordulok irányába, majd rámosolygok.

- A szüleim már régóta nyaggatnak vele, meg már nekem is hiányzik a közösen töltött idő.. Szóval lenne kedved ma velem tartani, a cukrászdához? Úgy, mint régen -mosolyog ő is.

- Igen, persze -vágom rá, gondolkodás nélkül, hisz annyira megörültem a hírnek, hogy végre velem akar tölteni egy kis időt. De nem tart sokáig örömöm, mert eszembe jut Owen. - Vagyis...

- Mi a baj? -kérdezi értetlenül.

- Owen beteg, nem lenne szép dolog egyedül hagyni -sóhajtok.

- Ha szeretnéd megkérhetem Averyt, hogy nézzen be hozzá -ajánlja fel.

- Nem is tudom.. -kezdek el hangosan gondolkozni. Tényleg bízzam rá Avery-re?

- Ugyan már.. Biztos vagyok benne, hogy szívesen segít neki, nekem amúgy sem mondana nemet -győzköd. Végülis mi baj történhet?

- Oké -egyezem bele nagy nehezen. Ezután Adam előkapja a telefonját és már tárcsázza is barátnője számát, aki pár csörgés után már fel is veszi. Hamar megbeszélik a dolgot, majd Adam bontja a vonalat.

- Mehetünk? -kérdezi mosolyogva, mire én bólintok, majd el is indulunk a cukrászda felé.

Az út során rengeteget beszélgettünk, nem is tudom utoljára mikor beszélgettünk ilyen jót. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy most nagyon jól érzem magam a társaságában. Bár van némi bűntudatom Owen miatt, de majd ha elmesélem neki, hogy mi miatt nem rohantam haza, biztosan megérti majd.

- Megjöttünk -mondja Adam, amint beléptünk az ajtón. A szülei pedig egyből mellettünk is teremtek. Mosolyogva köszöntöttek, majd jól meg is ölelgettek. Annyira hiányzott ez már, az ölelésük, na meg a kedves szavak, amiket nekem mondtak. Elmondásuk szerint én is hiányoztam nekik, és már nagyon régóta nyagatták a fiacskájukat, hogy hozzon el ide engem. Jó volt megint velük tölteni egy kis időt.