Egyszerű, mégis bonyolult

12.fejezet

Miután kiléptem Owen "szobájából", egyből az enyémbe vettem az irányt. Hallottam, hogy nyitódik a bejárati ajtó, ezért gyorsan le siettem, annak reményében, hogy nővérem jött haza. Ha tényleg ő az, remélem igen, akkor első dolgom az lesz, hogy megfojtom amiért ilyen galibát okozott. Viszont mikor le értem csalódás fogadok, nem Avery lépett be az ajtón, hanem apa. Így mikor megláttam gyorsan visszamentem a szobámba, észrevétlenül. Jobb ha anyára hagyom a dolgot, hogy megoldja...

Sajnos nem sokáig élvezhettem magányomat a szobában, mert valaki kopogtatott az ajtómon. Félve léptem oda és nyitottam ki azt, attól rettegtem, hogy anya az, vagy rosszabb esetben apa, de szerencsére egyik sem. Owen volt az.

- Van valami gond? Kellene valami? -kérdeztem, amint találkozott tekintetünk.

- Milyen jó házigazda vagy -mosolygott. - Nyugi, Lizi. Nincs szükségem semmire, csak meg akartam látogatni a szomszédomat -mondta könnyedén, majd engedély nélkül besétált mellettem a szobába.

- Nincs semmi különös az én szobámban -mutatok körbe. - Felesleges volt átjönnöd.

Owen alaposan körbenéz, mintha keresne valamit, majd miután kibámészkodta magát ismét felém fordul, aztán elmosolyodik.

- Szép szoba, illik hozzád -mondja.

Nem foglalkozom "bókjával", már ha lehet ezt annak nevezni, helyette inkább témát váltok.

- Mivel ma péntek van, holnap pedig nincs suli, ha szeretnéd megmutatom neked a várost. -mosolygok rá kedvesen. Nem ő tehet arról, hogy idekerült, ezért nincs okom vele szemétkedni. Megpróbálom a lehető legkedvesebb oldalamat mutatni, és megmutatni neki az összes helyet, ahova érdemes ellátogatni ebben a városban. Azt akarom, hogy jól érezze itt magát, másképp panaszkodna Miss Fisher-nek, ő pedig nem csak leszidna, de még a megérdemelt jutalmam sem kapnám meg amiért elviselek egy idegent a házamban. Kell az a jó jegy...

- Oké, én benne vagyok -mondja lelkesen.

- Tudom lehet fura kérés... de örülnék neki, ha tartanád magad az álcához, és úgy tennél mintha a fiúk jönnének be -tördelem az ujjam, elég kínos most ez nekem, de szerintem neki is. - Mármint úgy értem, ha kérdezik azt mondod, hogy a fiúk tetszenek, és nem csábítasz el egy lányt sem amíg itt vagy -fejezem be végül mondandóm.

- Ez megoldható -bólint. Elég könnyen belement, biztos várja egy szép lány odahaza.

- Szuper, most, hogy ezt megbeszéltük... -folytatnám, de ekkor meghallom, ahogy anya kiabál azért, hogy menjünk le. Biztos megtörtént a nagy értekezés anya és apa között. Eldőlt, hogy mi lesz Owennel, és az is, hogy milyen büntetést fogok kapni...

- Gyere -fogom meg Owen csuklóját, majd kezdem el húzni magam után. Ő is eléggé meglepődött, mozdulni se mert, ezért is fogtam meg csuklóját.

Hamar leértünk a nappaliba, a két szülő egyből rénk emelte tekintetét. Jaj nekünk...

- Gyertek nyugodtan közelebb, apád már nagyon meg szeretné ismerni Owent -biccentett fejével anya, nem nagyon mertem ellenkezni, így tettem amit mond, Owen pedig szerencsére követett.

- Owen Morrison -nyújtott kezet Owen apámnak. Elég bátor húzás azt meg kell hagyni..

Tudni kell apámról, hogy elég komor tekintete van, míg nem ismeri az ember azt gondolja róla, hogy egy félelmetes, mogorva férfi, de ez nem igaz. Aranyból van a szíve, nagyon szeret minket, mindent megtesz a családjáért. Csak akkor vált át mogorva, félelmetes módba, amikor bántják az ő két szeme fényét, engem és Averyt. És attól tartok attól fél, hogy Owen veszélyt jelenthet számunkra a csini pofijával és jól fésült hajával.