Egyszerű, mégis bonyolult

15.fejezet

- Micsoda? -kérdezek vissza, mintha nem értettem volna jól, hogy mit mond, pedig tisztán hallottam, és ha őszinte akarok lenni jól meg is lepett.

- Ne tégy úgy, mintha nem értenéd.. mióta vagy szerelmes belé? -kérdezi meg még egyszer.

- Lehetne, hogy ne itt beszéljük meg? -sóhajtok egy nagyot. Ebből már nincs menekvés, ha akarom, ha nem, el kell mondanom neki.

- Miért mi a baj a kamrával? -emeli meg szemöldökét. - Kicsit kicsi, de ez engem nem zavar. -mondja, majd közelebb lép. - Téged zavar?

- Igen, nagyon. Átléped a személyesterem, kicsit állj távolabb -lököm kicsit arrébb, finoman. Aztán elsétálva mellette, kilépek a helyiségből.

- Erre a témára majd később visszatérünk -szól utánam, de én nem foglalkozva vele, visszasétálok a helyemre, majd helyet foglalok a kanapén.

- Hol voltál? -fordul felém Adam.

- A mosdóban -kamuzom, majd megpróbálok a filmre koncentrálni, amiből alig maradt vagy tíz perc.

Owen is visszajön, majd lehuppan mellém. Próbálom figyelmen kívül hagyni, nem csak azt, hogy mellettem ül, hanem azt is, hogy tudni mindent. Tudja mit érzek Adam iránt, ami nagyon rossz. Mi lesz ha elmondja valakinek? De maradjunk csak optimisták, végül is úgyse hinne neki senki, nemde?

Alig várom, hogy végre a film végéhez érhessünk, amint vége lesz első dolgom az lesz, hogy felmegyek a szobámba és magamra zárom az ajtót, hogy még véletlenül se kelljen beszélnem az idegesitő cserediákkal.

- Ez jó film volt -szólal meg Avery, a film végénél.

- Igen, azt hiszem én megyek lefekszem, hosszú nap volt a mai -pattanok fel, hogy felmehessek végre a szobába.

El is indulok, már felmentem a lépcsőn amikor valaki elkapja a csuklómat.

- Owen, semmi kedvem most beszél.. -kezdem, de mikor hátrafordulok egyből bennem reked a mondat többi része. Ugyanis nem Owen szorongassa a csuklómat.

- Mi ez az egész? Összevesztél azzal a kölyökkel? Van valami baj? Megsértett? -bombáz meg kérdéseivel. Hirtelen azt se tudom melyikre reagáljak.

- Nincs semmi -motyogom. Na szép.. el se hiszem, hogy csak ennyi tellett tőlem. Komolyan Elizabeth? Most hova tűnt a jó beszélőkéd?

- Ezt nehezen hiszem el, az előbb még semmi bajod nem volt, de mióta félrevonultál azzal a csávóval azóta tiszta ideg vagy.. Szóval utoljára kérdezem, mi a baj? Nekem bármit elmondhatsz.. -ereszti el csuklómat, és mélyen a szemembe néz. - Megbántott? Megverjem? -kérdezi és már indulna is, de én elkapom a karját, ezzel megakadályozva őt tervében.

Még csak az kéne, hogy összeverekedjenek miattam...

- Elment az eszed? Miért vernéd meg? Megmondtam, hogy nincs semmi baj.. Ha lenne tudod, hogy neked elmondanám -engedem el karját, majd vállára helyezem jobb kezem. - Te lennél az első akinek elmondanám, ezt te is tudod. Te vagy az egyik legfontosabb ember az életemben -mosolygok rá biztatóan, ő erre kifújja a levegőt, majd egy pillanatra lehunyja szemeit és bólint, jelezve, hogy megértette.

- De ha van valami, ígérd meg, hogy elmondod.. Ha mond neked valamit amivel megbánt azt is mondd el, és szétverem azt az idegesítő arcát, sőt az egész várost összeverném miattad -mondandója végére elnevetem magam. Elég képtelenség amit mond, de nem számít, ettől még jól esnek szavai. Nagyon is...

- Ez kedves tőled, ígérem szólok, ha van valami, de ha nem gond most már tényleg megyek. Jó éjt -mosolygok rá, majd miután ő is mosolyogva biccent, ismét elindulok a szobám felé. De mielőtt még belépnék, visszafordulok. - És köszönöm -szólok Adam után, aki már a lépcsőnél áll.