Egyszerű, mégis bonyolult

21.fejezet

- Adam, te meg mi a fenét művelsz? -veszem el szám elől kezem, amit a meglepettség miatt tettem oda, és mérgesen intézem szavaimat Adam-nek.

- Te voltál igaz? Te szemét.. -hagy teljesen figyelmen kívül. Hát ezt nem hiszem el, ez meg miről beszél?

- Mi van? Mit tettem már megint? -kap arcához Owen, szegénynek vérzik az orra és felszakadt a szája.

- Ne tedd az ártatlant, láttam a csuklóját, lila-kék mindene, csak te voltál vele itthon. Más nem tehette! -magyarázza bosszusan, majd elindul ismét Owen felé, de én gyorsan utána szaladok és átölelve őt, próbálom lefogni a karjait.

- Ne csináld ezt, kérlek. Owennek ehhez semmi köze! -kelek a cserediák védelmére.

- Akkor mégis honnan van az a sérülés? -veszi gyorsan a levegőt, még mindig ideges, de most már legalább egy helyben áll, és még véletlenül sem próbálkozik kikászálódni a szoritásomból.

- Ahelyett, hogy nekem rontasz először meg kellett volna tőle kérdezd, seggfej -sziszegi dühösen Owen. Most az egyszer igaza van.

- Nem bízom benned, simán kinézem belőled -morogja Adam.

- Kedvelem őt seggarc, sose bántanám. Egyetlen embert vernék szét ebben a szobában, és az te vagy -mutat a cserediák Adam-re.

- Na majd adok én neked... -mondja, majd lesöpri karomat magáról, és ismét Owen felé közeledik.

- Csinálj már valamit -nézek kétségbeesetten Avery felé, de ő mintha szoborrá dermedt volna, csak figyeli az eseményeket. Nem vesztegettem sokáig rá az időmet, féltem, hogy ismét verekedés lenne a vége, ezért inkább én cselekedtem. A két fiú közé álltam, és szembefordultam Adammel. - Elcsúsztam a fürdőszobában, ezért vannak rajtam lila foltok, nem kellett volna egyből Owennek esned, először engem kellett volna megkérdezz. Értékelem, hogy aggódsz értem és meg akarsz védeni, de most már fejezd be!

- De..

- Semmi de Adam, kérj szépen bocsánatot, vagy ha nem teszed és továbbra sem vagy hajlandó viselkedni, akkor inkább menj haza! -vágok szavába, értetlenül pislog rám. Most nagyon meglephettem.

- Haza küldesz? Miatta? -akad ki.

- Pontosan, hazaküldelek, most te vagy az aki nem tud viselkedni. Te vagy felháborodva, holott neked kellene legkevésbé idegesnek lenned! -magyarázom nyugodtságot erőltetve hangomra. Pedig belülről majd felrobbanok a dühtől.

Adam nem mond semmit, csak felhorkant, majd sértetten kezd el lépkedni a bejárati ajtó felé.

- Adam, nem kell hazamenned csak azért, mert ő elküld. Az én vendégem vagy -szólal meg Avery is.

- Így igaz, a te vendéged, de te ahelyett, hogy kordában tartottad volna, miután miatta elszaladt a pokol, te csak álltál és nézted a műsort. Ha ennyire zavar, hogy elmegy akkor menj utána -nézek mélyen a szemébe. Szavaim után én magam is meglepődöm, sosem szóltam még vissza így senkinek. Nem tudom mi ütött belém, de életemben először, hangom tekintélyt parancsoló volt, és én voltam az aki rendet tett köztük.

- Menjünk -ragadta meg Avery párja kezét, majd elkezdte húzni az ajtó felé.

- Most inkább egyedül szeretnék lenni -fújta ki a levegőt Adam, hogy megnyugtassa magát, majd egy utolsó pillantást vetett rám, aztán kilépett az ajtón. Avery csak nem hagyta annyiban a dolgot, így utána ment, hogy utána mi történt köztük az örök rejtély marad, de gondolom ezután megbeszélhették a dolgot, mert Avery nem jött vissza.