1.fejezet

2.8K 52 0
                                    

Reggel hangos telefon csörgésre keltem fel. Gyorsan megkerestem, amint megvolt ,már vettem is fel a telefont.
-Hallo-szóltam bele, de a hangomon még lehetett hallani, hogy most ébredtem csak fel.
-Szép jó reggelt. Csak nem felébresztetelek?
-Szia Viktória, de képzeld csak el, felébresztettél. Tudod azok az emberek akiknek nincsenek gyerekei ,szeretnének tovább aludni mint 8 óra.- nehezen felkeltem az ágyból ,és indultam a konyha felé.
-Hé, már rég elmúlt 8 óra. Örülj neki, hogy eddig vártam. Én már reggel 6 óta ébren vagyok ám.
-Hát az ez sajnálatos. De én szerettem volna még aludni. Szóval ha már ébren vagyok ,akkor mondcsak miért is keltettél fel?-nyomtam be közben a kávéfőzőt.
-Hogy ,hogy miért? Még nem beszéltük meg mikor indulsz. Ugye nem felejtetted el ,hogy megígérted?-amint eszembe jutott, abban a pillanatban homlokon csaptam magam.
-Kérlek, nem lehetne, hogy ezt most halasszuk el?
-Mi, nem. Kérlek, nagyon szeretnék már veled találkozni. Ezer éve nem láttalak már, és a fiúk is már szeretnének látni.
-Ott voltam a keresztelőn. Az nem volt olyan régen.- 3 hónapja volt Lio keresztelője.
-Tényleg nem, már hónapok óta. Tudod mennyire fontos ez mindannyiunknak. Az egész család ott lesz. Ilyen már nagyon rég nem volt.-most hétvégén lesz a holland nagydíj. Ezért most az egész család ott lesz ,hogy szurkoljon a tesójának.
-Na, pont azért nem akarok ott lenni. Nem akarok zavarni.-ültem le a pulthoz, és ittam bele a kávémba.
-Mi az hogy zavarni? Te már családtag vagy. Vagy elfelejtetted hogy ki is Luca keresztanyja? -hogy felejtettem volna el. Imádom őket.
-Sose felejteném el. Tudod mennyire szeretem őket.
-Akkor meg? Jó lesz, tartunk majd egy csajos napot is. Este meg majd kibeszéljük rendesen az életünket, egy jó kis bor társaságában.Na?- tudja, hogy nem tudok neki nemet mondani. És tényleg már megígértem neki ,hogy ott leszek majd. De reméltem, hogy elfelejti.
-Jó rendben. De még nem biztos, hogy pénteken ott tudok lenni. Meg kell néznem hogy ráérek-e.- lesz egy fotózásom a héten, ha jól emlékszem akkor csütörtökön. De mindig összekeverem a napokat, így egy naptárba vezetem őket.
-Jó akkor ,menj nézd meg. De attól kezdve még ,estére ide érsz majd ugye? Majd kimegyek eléd a reptérre.-már indultam el a naptáram felé, hogy megnézzem mikor is kell mennem.
-Nagyon nagy szerencséd van. Csütörtök délután kell mennem.
-Szuper, akkor már estére itt is leszel. De jó.-el kellet tartanom a telefont a fülemtől ,mert sikított a telefonba.
Hallotam ahogy egy férfi hang megkérdezi tőle, hogy minden rendben van-e vele. De ő csak vidáman újságolta el a mostani beszélgetésünket.
-Szia Alison. Tudhattam volna, hogy veled beszél. Csak akkor örül ennyire.-nevetett Tom a telefonba.
-Szia Tom. Sikerült majdnem megsüketülnőm a feleségedtől. -kuncogtam már én is.
-Még nekem sem örül ennyire. Akkor ha jól értettem, csütörtök este jössz majd? -időm már nem volt válaszolni ,mert a felesége újra megszólalt.
-Igen, úgyhogy kimegyek érted este. Majd küld át melyikkel jössz.
-Mindenképp. De most leteszlek és nézek valami járatot akkor.-már búcsúztam volna tőle el.
-Várj, én akkora hülye vagyok. Nem is kell gépet nézned. Gyere el a tesómmal. -na nem. Az kizárt.
-Mi, nem! Nem ,majd nézek valami járatot.-egyből tiltakoztam.
-Most miért? Miért jönnél külön ,amikor ő is jön. Ennyire nem utálhatod?- hallotam a hangján ,hogy kicsit rosszul esik neki.
-Nézd, tudod hogy téged nagyon szeretlek. És a családodat is. De a tesód hát, nem nagyon vagyunk jóban.
-Tudom, mindig is ilyenek voltatok. De nem értem miért. A keresztelőn is elvoltatok egy darabig.-igen, pont addig amíg burkoltan le nem kurvázot.
-Pontosan, csak egy darabig.
-Jó mindegy. Akkor gyere külön, majd küld el mikor száll le a géped. De most mennem kell, ahogy hallom Lio felébredt, és az apja nem bír vele.-gyorsan még elköszöntünk egymástól, és tette is le a telefont.
Akkor még fel sem fogtam mibe is mentem bele.

Már itt vagyok a reptéren. Viktóriát keresem, azt mondta kint fog várni.
Kis idő után észrevettem, az egyik sarokban, így gyorsan elindultam felé.
-Végre itt vagy.-jött felém és öleltük meg egymást.
-Szia.- miután elváltunk egymástól, már indultunk is ki.
-A gyerekek?-szálltam be a kocsiba.
-Otthon az apjukkal. Nem akartam őket ebbe a tömegbe kihozni. Elég lesz nekik majd a verseny.-már indultunk is el hozzájuk. Náluk szállok meg ebben a pár napban. Nem engedte meg most sem, hogy szállodába menjek. Mindig náluk csövezek, ha itt vagyok.
-Már alig várom, hogy találkozzak velük.
-Örülni fognak neked. Lehet Lio kicsit meg fog ilyedni, de mindenkivel azt csinálja az elején.-szinte mindenről beszéltünk az úton. Jó volt végre újra személyesen beszélni, és nem telefonon.

Gyűlöletből Valami Más (M.V.)Where stories live. Discover now