Édes Alku

9.rész

Nem is értettem mit csináltam fél 8-kor a parton bóklászva egy olyan társaságot keresve, amiből csak és kizárólag egy személyt ismertem. Vagy valami olyasmi.

Normál esetben biztos nem jöttem volna el egy idegen fiú meghívására, de valahogy ma nem foglalkoztam az aggályaimmal. Itt voltam Olaszországban, és jól tudtam, hogy a nyár fennmaradó része unalmasan fog telni, ha nem próbálok meg barátokat szerezni, így hát mi más lehetett volna jobb alkalom a barátkozásra, mint ez.

Szóval idegesen bolyongtam a hozzám hasonló fiatal társaságok között.

-Angol lány!-hallottam meg hirtelen a hátam mögül egy vidám hangot-Hát eljöttél.-fordultam szembe Diegoval, aki ugyanazt a ruhát viselte, mint a reggeli találkozásunkkor azzal a bárgyú vigyorával együtt.

-Olasz fiú.-biccentettem felé, miközben odaért hozzám. Kezében egy láda sört fogott, amiből egyet kiemelve felém nyújtotta.-Kösz.

-Gyere, erre vannak a barátaim.-indult meg lefelé a víz felé, mire egy kisebb hezitálás után követtem.

-Mit is kell tudnom a barátaidról?-érdeklődtem kissé idegesen.

-Hogy jó fejek és ezer százalék, hogy bírni fogod őket.

-Ezzel aztán sokat segítettél.-jegyeztem meg kötözködve vele.

-Nem kell tartanod. Mindenki nagyon nyílt és olyanok, mint én.

-Kimentenek nyelvtudással lányokat a helyi kisboltban?-kérdeztem szórakozottan, mire Diego jókedvűen felröhögött.

-Na jó! Nem olyan hősiesek, mint én. De bírni fogod őket.-kötötte a lelkemre.

-Majd meglátjuk.

-Miért, rám nem mondhatod, hogy nem találsz szimpatikusnak!-húzta fel az orrát.

-Nem is tudom...-húztam az agyát, miközben valóban nem tudtam mit is gondoljak róla.

-Hah! Várjunk csak, be se tudlak mutatni nekik. Még a nevedet sem tudom.-torpant meg.

-Én tudom a tiédet, Diego. Nem pont elég?-álltam meg szembe vele csípőre tett kézzel, miközben kihívóan meredtem fel sötét szemeibe.

-Nem árulod el a megmentődnek, Straniera?-vonta fel a szemöldökét játékosan mosolyogva.

-Folyton így hívsz. Ez mégis mit jelent?-kíváncsiskodtam, miközben azon járt az agyam, hogy szeretnék rákeresni a jelentésére, de még csak fogalmam sem volt, hogy kell leírni.

-Elárulom, ha te is a nevedet!-üzletelt velem, mire pár másodperces gondolkodás után belementem.

-Sky.

-Pont, mint az ég.-jegyezte meg magában ízlelgetve a nevemet-Tetszik.-vigyorodott el.

-Na, most mond el.

-Majd, ha jobban megtanulsz olaszul.

***

Végre véget ért az utolsó órám is, így elköszönve Allytől a fülhallgatómmal a fülemben elindultam a hazavezető úton.

Ahogy kiléptem a suli ajtaján már a távolból kiszúrtam, hogy Nick Blye pont az utamat keresztezve parkolt a Ranger Roverrel, és annak támaszkodva leste a telefonját.

Egy sóhaj kíséretében indultam meg felé, és reménykedtem benne, hogy annyira elmerül a világában, hogy észre se veszi a jelentéktelen kis személyiségemet.

Lélegzet visszafojtva haladtam el nem messze mellette. Már éreztem magamban a győzelem szelét, hogy megúszhatom egy szó nélkül, amikor is a hátam mögött meghallottam a mély hangját.