Édes Alku

12.rész

-Szóval akkor mi most...újra?-próbáltam keresni a megfelelő szavakat a kialakult szituációra. Furcsa mód zavarban voltam a fiú társaságában.

-Ha akarod.-húzta fel kihívóan a szemöldökét.

Abban a pillanatban egy percig sem gondolkoztam a következményeken és azon hogy mit csinálok. Csak azt mondtam amit a lelkem és a szívem akart.

-Szeretném.-vigyorogtam rá, mire Diego arca is felragyogott és a karjába zárva örömében kissé megemelt.-Hé! Tegyél le!-sikítottam nevetve, mire Diego nagy nehezen letett, majd elkezdte puszikkal beborítani az arcomat.

-Szóval a barátnőm vagy, mi?!-mosolygott rám szélesen, miközben én is hasonlóan nézhettem ki. Nem bírtam levakarni magamról azt az átkozott boldog mosolyt, amit ez a fiú váltott ki belőlem.

És ez így ment egész héten. Diegoval minden egyes nap találkoztunk este a mi kis közös találkozó helyünké vált parkban, és csak együtt voltunk. Mellette ismét boldog lehettem és nem kellett a szüleimre vagy Nickre gondolnom, még akkor sem ha a fiú gyakran bekúszta magát a gondolataimba. Árnyékkent lebegett felettem, beárnyékolva a Diegoval való kapcsolatomat, de én minden egyes alkalommal elhessegettem ezt az árnyékot, becsuktam a szemem és újra megcsókoltam a göndör hajú olasz barátomat.

***

Mi mást csinálhattam volna a vasárnap estémen?

Mondjuk elmehettem volna valahová a barátaimmal, vagy bulizni egyet, netalántán otthon is ülhettem volna bekuckozva egy jó könyv vagy sorozat társaságában.

De természetesen egyik sem volt lehetséges.

Hisz Nick kocsijában ültem utón édesanyám kedvenc nagynevű éttermébe, hogy vacsorázzunk egyet, végig enyelegjem azt a másfél órát és kedvesen cseverésszem.

Egyértelműen ez volt a napom fénypontja.

Épp úton voltunk az étterem felé, amikor is én mérgesen próbáltam megnyújtani a rajtam lévő ruhát, amit természetesen anyám vásárolt nekem, és igencsak sokat mutatott a combomból. Mérgesen húzogattam, miközben a rádióból a zenék helyett a közlekedési hírek szóltak, ami kezdett az agyamra menni.

-Megint anyád öltöztetett fel?-pislantott oldalra Nick szórakozottan a küszködésemet nézve, mire csak fújtattam felé egyet.

-Ki más?-fintorogtam a ruhámra nézve. Egyáltalán nem az én stílusom volt.-Ha igazán rendes lennél megsúgnád neki, hogy rühelled rajtam ezeket.

-Hát nem is tudom...-mért végig gyorsan-Nekem bejön.-villantott egy kaján vigyort felém, mire olyan mérgesen néztem rá, hogy végül elnevette magát.

-Csodálatos, hogy szórakoztat a szenvedésem.-fordultam inkább az ablak felé.

-Kb 2 óra és leveheted.

-Nagyon szuper. Ezzel aztán igazán felvidítottál.-forgattam a szemem gúnyosan, miközben Nick leparkolt az étterem előtt. Kedvetlenül másztam ki a járműből, amikor a fiú mellém lépett, és még mindig szórakozottan nézte a szerencsétlenkedésemet a ruhám nyújtásával.

-Hagyd már! Inkább menjünk és essünk túl rajta.-nyújtotta a kezét, amit készségesen elfogadtam és hagytam, hogy bevezessen a vasárnap estére zsúfolásig telt helyre. De ez a tömeg és ricsaj nem riasztott meg minket, mert a családom lefoglalta a lehető legjobb asztalt, a páholyban, ahol eldugottan csendben fogyaszthattuk el a vacsoránkat, miközben végig Nick tenyerét fogdostam, és próbáltam szerelmesen áhítatos pillantásokat vetni felé.

Amikor a vacsorával végeztünk, és Nicckel már alig vártuk, hogy kocsiba pattanhassunk és leléphessünk, akkor Lilynek fantasztikus ötlete támadt.