Édes Alku

31.rész

Szombat reggel leültem reggelizni a szüleimhez. Általában ilyenkor apám az asztalnál mindig az egyetemi emaileit olvasgatta, anyám pedig az aktuális női magazinját nézegette, amiből magába szívott mindenféle celebpletykát és divat hírt.

Mi sosem cseverésztünk evés közben felesleges dolgokról, mint a normális családok. Csak ültünk, mindenki megette a reggelijét és csak egy-két infót osztottunk meg egymással.

-Meghozta az autódat a szerelő.-jelentette be apám hirtelen, mire kis híján a torkomon akadt a falat.

-Tényleg?

-Kint áll a ház előtt. Most már használhatod. Nem is értem mi tartott ilyen sokáig.-bosszankodott a szerviz lassúságán, de én szinte nem is figyeltem rá, helyette egy nagyot nyelve felálltam az asztaltól és kipillantottam az ablakon. A kocsim pedig tényleg ott állt a felhajtón. Innen messziről nem is látszott rajta, hogy mennyire összetört. Olyan volt, mint azelőtt.

Miután befejeztem a reggelizést egyből megfordult a fejemben, hogy elmehetnék bevásárolni magamnak egy két dolgot, de valahogy nem tudtam rávenni magam, hogy a kocsikulcs felé nyúljak. Így inkább lebeszéltem magam és azt mondtam nincs kedvem elmenni. De délután anyám máris kihasználta, hogy újra van autóm. Megkért, hogy menjek át Blyekhoz és vigyek el nekik valami ajándékcsomagot, amit anyám valami olyan szépség markától kapott, amit utált, Lily viszont szeretett. És mivel neki és apámnak valami más dolga akadt, a postai feladat ismét rám hárult. Így hát nem volt választásom. Felkaptam a kocsikulcsot és kiléptem a házból.

Odakint óvatosan közelitettem meg az én kicsiny, gyönyörű autómat. Úgy szerettem ezt az autót. Ez volt életem első kocsija, ezen tanultam meg igazán vezetni és mindig hű volt hozzám ez a kis jármű. Igazán a szívembe zártam így rettentően örültem, hogy nem kellett lecserélni a baleset után és hogy helyre tudták hozni.

Mégis mikor beültem az autóba és behelyeztem a kulcsot a helyére rossz érzés fogott el. Az én szeretett autóm hűvös volt belülről és nem kaptam rendesen levegőt. Először csak úgy gondoltam nincs elég oxigén a kocsiban, így lehúztam az ablakot, de a légzésem nem rendeződött. Nem kaptam levegőt, fojtogatott a biztonsági öv, és hevesen dobogott a szívem. Képtelen voltam beindítani a motort. Amikor csak elhatároztam, hogy beindítom az autót, az az este lebegett be a szemem elé, mint egy képkocka, amikor a szarvas elém ugrott és az autóm a fának hajtott. A lábaim remegtek, és nem bírtam tovább bent maradni. Kivágtam az ajtót és idegesen kiszálltam a kocsiból.

Frusztrált lettem attól, hogy csak egy egyszerű feladatom volt, de mégse tudtam megcsinálni. Viszont képtelen voltam elmenni Blyeékhoz, amitől még inkább kiborultam. Szerettem vezetni, akkor most miért pánikoltam be attól, ha kellett?

Nem tudtam mit csináljak. Anyám kis csomagjára tévedt a tekintetem és tudtam, hogy valahogy elkell vinnem Blyekhoz, így gyorsan kerítenem kellett valami megoldást.

Nem is gondolkoztam rajta, csak már hívtam is Nicket. Vártam, hogy felvegye, de a telefon csak csöngött, csöngött és senki se szólt bele. Nem vette fel. Idegesen újra próbálkoztam, mígnem már azt hittem másodjára se veszi fel, amikor is végre beleszólt.

-Sky.-lehelte bele, miközben a hangja furcsa volt és nagyon rossz volt a hívás minősége-Baj van?

-Hát...mi ez a hang?

-Edzésen vagyok, úgyhogy mond kérlek gyorsan. Az okos órámról vettelek fel. Baj van?-sürgetett, mire abban a pillanatban szerettem volna egy nagyot az arcomra csapni. Tudtam nagyon jól, hogy Nicknek szombaton ilyenkor edzése van.

Mekkora egy hülye vagyok. Teljesen elfelejtettem.

-Nem, nincs semmi.-nyomtam ki a hívást gyorsan. hogy ne zavarjam tovább. Akkora egy idióta vagyok. Most aztán tényleg hülyét csináltam magamból.