Édes Alku

16.rész

Úgy támojogtam haza, mint egy zombi. Az életkedvem lecsökkent a nullára, és nem vágytam semmi másra sem csak, hogy hazaérjek és aludjak egy nagyot. Az álmaim közé akartam menekülni, mivel az sokkalta jobb, mint a valoság.

Már sírni sem tudtam. A könnyeim is cserben hagytak. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni magammal. Csak annyit éreztem, hogy valami maró és kellemetlen érzés belülről fojtogat és nem akar eltűnni. Ott lappangott bennem minden egyes másodpercben, hogy el ne felejstem azt, hogy ennyi volt. Diego, életem pasija egy karnyújtásnyira állt tőlem, még sem lehetett az enyém.

Legszívesebben sikítottam volna, de ahhoz sem volt elég energiám.

***

Anyám különösen jól tudott időzíteni, így amikor éppenhogy beestem a házba, kitörő örömmel fogadott.

-Na végre, hogy itt vagy! Érkezett egy csomag, amiből Lilynek is rendeltem. Vidd már el neki!-nyomott kezembe egy zacskót, mire fájdalmas tekintettel meredtem vissza anyámra. Miért most? Miért pont ma?!

-Tanulnom kell.-probálkoztam be egy kifogással, de amit anyám egyszer eltervezett azt nem lehetett megmásítani.

-Folyton tanulsz! Egy kicsit kapcsolódj ki, menj át Nickhez, és vidd a csomagot.-rebegtette meg felém műszempilláit, mire legszívesebben felnyögtem volna.-Csak előtte puderezd le az arcod, hatalmas nagy karikák vannak a szemed alatt.-sopánkodott, mire fájdalmas mosollyal néztem utána. Köszi anya! Végülis csak napok óta nem alszok normálisan.

De azért engedelmeskedtem neki, így visszafordulva beültem a Mini Cooperembe és elindultam a Blye házhoz.

Mikor megérkeztem Lily nagy örömmel fogadott engem főleg, hogy ilyen aranyos voltam és elhoztam neki a cuccait.

-Jól vagy édesem?-kérdezte aggódva vizslatva engem, mire értetlenül meredtem rá. Talán a belső fájdalmam kitükröződött az arcomra?-Olyan sápadt vagy.

-Csak fáj egy kicsit a fejem.-legyintettem, hogy minél hamarabb túl legyek a beszélgetésen, mire Lily bólintott és mondta, hogy nyugodtan menjek fel Nickhez.

Na ez volt ma a harmadik dolog, amihez aztán tényleg semmi energiám nem volt: Nickel társalogni.

Mikor benyitottam a szobájába az ágyán ülve találtam, hátát a falnak vetette és egy füzetet tartott a kezében, miközben fején a fejhallgatója csücsült. Éppen tanult.

-Szia!-fogadott kissé meglepetten, mire csak bicentettem felé és ledobtam magam az íróasztalának a székéhez.

-Anyám rámerőszakolta a postás szerepet.-magyarázkodtam kedvetlenül az itlétem miatt, ugyanis máskor mindig előre megbeszéltük ezeket a találkákat.

Nick már meg sem kérdezte ez pontosan mit jelent. Annyi elég volt számára, hogy jól ismerte már anyámat és a szeszélyeit.

Ezek után nem foglalkozva már semmivel csak probáltam kényelembe helyezni magam az ismerős szobában, miközben a gyűrűmet piszkálva elbambultam.

Vajon változtatott volna valamin, ha akkor elbúcsúzok Diegotól? Vagy most könnyebb lenne, ha soha nem is találkoztam volna vele?

-Mi történt?-zökkentett ki a gondolataimból Nick komoly tekintete, miközben levette a fejéről a fülesét. A tekintetétől legszívesebben elbőgtem volna magam, de muszáj volt tartanom magam.