Édes Alku

15.rész

Megint itt voltunk. Egy puccos rendezvényen álldogáltam. Ez az egész elvileg jó célt szolgált, ugyanis a jótékonysági bálon az árverésből befolyt összeget hátrányos helyzetű gyerekek segítésére ajánlották fel. Bár ez mind szép és jó volt, az itt lévő tehetős családok háromnegyede viszont csakis azért jelent meg, hogy megmutassa másoknak, hogy milyen nagylelkű tud lenni, és mekkora összeget képes odaadni a cél érdekében.

Ezek a bálok maguk voltak a romlotság. Összegyűltek a gazdagok, és arról szólt az egész este, hogy mindneki kedvesen bájologva beszélgetett a másikkal, miközben a háta mögött megvetette és kibeszélt mindneki mindenkit.

Utáltam az ilyen eseményeket főleg, hogy az én családom is csak azért vett részt az egészen, mert így volt helyes. Megkellett mutatnia a Linch családnak is, hogy apámnak igenis van annyi pénze, hogy még másoknak is adjon.

Na és persze a város polgármesterének a fia is ott állt mellettem, miközben egy félreeső helyen állva a hosszú, bársony, mélyzöld színű ruhámban pásztáztam az embereket.

-Ez a hely nem is lehetne ennél unalmasabb.-sóhajtottam fel anyámat nézve, aki ritkán látható hatalmas mosolyával beszélgetett egy kisebb társasággal.

-Legalább túl vagyunk a köszönésen.-jegyezte meg Nick fellélegezve. Ezeken a bálokon mindig az volt a rendszer, hogy a megérkezéskor minden egyes jelenlévő emberhez, akit ismertünk, (márpedig szinte minden jelenlévőt ismertünk, mivel a szüleink bemutattak az embereknek minket már kb 1 éves korunkban) körbe kellett köszönnünk nekik és pár percet kedvesen elbeszélgetni velük, ami általában abból állt, hogy megkérdeztem hogy vannak, és ha emlékeztem az adott személynél, hogy mivel foglalkozik, akkor a munkájáról is érdeklődtem. Általában idáig fulladt a kommunikáció képességem.

-Hála az égnek!-kiáltottam fel-Hogy Holly asszony mennyit tud beszélni!-fintorodtam el az emlék hatására, ugyanis amikor Nickel az oldalamon odamentünk Holly asszonyhoz, ez a nő vagy fél óráig feltartott minket és nem tudtunk elszabadulni. Csak beszélt és beszélt a semmiről.

-Mondtam, hogy őt hagyjuk ki! Senki észre se vette volna, ha neki nem köszönünk oda.

-Legközelebb messziről elkerüljük.-értettem egyet, miközben folytattuk a rettentő izgalmas programunkat: az emberek bámulását.

-Igyunk valamit!-lökte el magát hirtelen az öltönyben feszítő Nick a faltól. Megkellett jegyeznem magamban, hogy a fekete öltöny kiválóan illet fekete, dús hajához. Nem szívesen, de bekellett vallanom magamnak, hogy Nick Byle nagyon jól nézett ki ma este.

-Szerinted ez mi.-lögyböltem meg a kezemben szorongatott üveg poharat, ami félig volt valami gyümölcsös itallal.

-Én valami alkoholosra gondoltam.

-Elment az eszed?!-hökkentem hátra-Már ittunk egy pezsgőt. Nem ihatunk többet. A szüleink megölnek!

-Nemár Sky!-nézett rám lesajnálóan- Ne legyél ilyen lehangoló te is. Nem bírom ezt így már tovább. Legalább igyunk valamit!

-Nick...

-Tudom, hogy élsz halsz a koktélokért. Itt pedig ezer félét kérhetsz.-próbált átcsábítani a rossz oldalra. Szenvedve néztem körbe a bálozok között. Valahogy mindneki elvolt a maga társaságában, senki ránk sem hederített, így rövid habozás után beadtam a derekamat. Végülis...egy italból nem lehet baj.