Édes Alku

34.rész

A karácsony előtti időszak mindig is kemény volt az iskolában. A tanárok ezerrel íratták a dolgozatokat és igazából folyamatosan ment a hajrá az év végi vizsgáinkra készülve.

Sikerült könnyen bele is feledkeznem a tanulásba, ugyanis jól akartam zárnia félévemet, és ezzel is elkerülve azt, hogy minél kevesebbet gondoljak egy bizonyos személyre.

Mondanám, hogy sikerült megvalósítanom, de nem!

Nick beitta magát a bőrömbe és a szervezetembe, ahonnan egyszerűen nem tudtam kiűzni. Nem tudtam elfelejteni neki azt, ami kettőnk között történt. De mégis kit álltattam a sajnálkozásommal? Tudhattam volna nem? Az új Nick, a nőcsábász nem utazik egy lánnyal. Neki az összes kell és mindet megakarja kaparintani magának. Szánalmasnak tartottam, hogy majdnem engem is sikerült.

Így aztán hetek óta nem beszéltem vele. Nick még a történtek után próbált velem kommunikálni és megérteni, hogy mi is történt, de összeszedve minden utálatomat és erőmet könyörtelenül lepattintottam magamról. Sky Linchel nem bánhatott így senki!

Szóval a suli volt az, ami kicsit lekötötte a figyelmemet és lehetővé tette azt, hogy minél kevesebb időt töltsek Nickkel. A nagy probléma a téli szünet volt, ami megnehezítette a dolgokat és hozta magával a problémák sorát.

Nagy nehezen sikerült túlélnem a karácsonyt és úgy végig ülnöm a vacsorát, hogy egyszer sem ugrottam neki Nick torkának.

Viszont miután az ünnepeknek vége lett jött az elkerülhetetlen utazás, ami minden évben pontosan ugyanakkor történt.

A Linch és a Blye család évek óta a téli szünetből pár napot a hegyekben lévő nyaralójukban töltött és egész nap csak síeltek.
Bevallom már egészen kicsi korom óta szerelmese voltam ennek a sportnak és imádtam telente síelni járni, de most még a síelésért is képes lettem feláldozni akármit, csak hogy ne kelljen elmennem. Napokat együtt tölteni Nick Blyel nem tűnt valami jó ötletnek.

Persze mindent elkövettem, hogy ne kelljen elmennem.

Megpróbáltam meggyőzni a szüleimet, hogy én nekem most nincs kedvem elutazni és Allyvel szerveztünk egy nagyon szuper közös programot. A terv szép volt, de anyámat kicsit sem érdekelte valami hülye program a legjobb baratnőmmel, így hát nem engedték meg apámmal, hogy itthon maradjak.

Azzal is bepróbálkoztam, hogy eljátszottam, hogy csúnyán megfáztam. Folyton tüsszengettem, bepirosítóztam az orrom és megpróbáltam orr hangon beszélni előttük, de anyám csak feliratot nekem valami gyógyszert az orvosommal és utasított hogy az utazásig mindet szedjem be.

Szóval kimerítettem szinte az összes lehetséges opciót, míg végül csak egy maradt.

Az, hogy egyszerűen nem megyek el.

Mivel Nick és én már nagyok voltunk és amúgy is szűkösen fértünk volna el kettő kocsiban, így a szüleink kitalálták, hogy Nickkel életünkben először külön autóval mehetnénk.

Így amikor a szüleim végre elhajtottak a ház elől és magamra hagytak a csak félig bepakolt bőröndömmel, akkor kissé megnyugodva dőltem hátra az ágyamon.

Nick valószínűleg perceken belül itt lesz értem, de nem kellett vele mennem. Elhatároztam, hogy megmondom neki, hogy nem megyek el vele és kész. Menjen csak el nelkülem a hegyekbe. Ha itt hagy, utána már max csak anyám egy hurrikán erejű leszidással tud szolgálni a telefonon keresztül, egyébkent nem fognak vissza jönni értem. Ha nem vagyok ott már nem tudnak mit kezdeni velem.

Mosollyal az arcomon hívtam fel videóhívásban Allyt, miközben azon agyaltam, hogy ez mennyire jól jött így ki. Egyszer az életben van egy kis szerencsém, és ha minden jól alakul, tényleg nem kell elmennem!