Régi Barát (Mattheo Riddle ff.) [BEFEJEZETT]

36.

2 hét telt el, mióta haza jöttünk a Roxfortból. Vagyis a Weasly Oduba. Anya még mindig nem tudja, hogy én ki vagyok és semmi másra nem emlékszik. Folyamatosan keresem a gyógymódot, de úgy tűnik, hogy nincs az elfeledésre gyógymód..

Mattheo és Delphi sok levelet írt, ahogy Theo és Pansy is. Mindenkinek ugyan azt írtam, hogy jól vagyok ahogy anya is. Lehet kicsit össze-vissza írtam dolgokat, de a lényeg benne van.

~Olyan szép a kisfiam és már úgy hiányzik.~ panaszkodott anya.~ Mit is mondtál Molly, mikor jön értem a családom?~ kérdezte anya és azt hittem ott nyomban síró rohamot kapok. Én vagyok a családja, és nem emlékszik rám..

~Pár nap..~ mosolygott Molly kínosan, majd elfordult a konyhába. Az ebédet csinálja éppen.

~Én felmegyek..~ sóhajtottam szomorúan és elindultam fel.

~Szomorú szegény.. Elvesztette az édesanyját..~ mesélte anya Mrs. Weaslynek.

~Minden rendben Liza?~ jelentek meg előttem az ikrek. Eléggé megijesztettek.

~Merlinre!~ fogtam meg a mellkasom.~ Ne teremjetek csak úgy elém!~ ütöttem meg mindkettőt.

~Bocsi Liza!~ nevettek, majd már el is hopponáltak. Szinte azonnal hallottam Molly sikítását. Gondolom a fiúk őt is megijesztették. Felmentem a Ginnyvel közös szobába. A lány a szobában volt és levelet írt. Valószínűleg a barátainak. Nekem is pont ekkor kopogott Corey, a baglyom. Matt és Delphi küldtek levelet.

Meghívtak hozzájuk.. Nem hiszem, hogy elmegyek, anyát nem hagyhatom csak úgy itt.. Oké hogy a családdal van, de a lánya vagyok és még azt sem tudja, hogy apa és Nate már meghaltak..

~Beszéltél már anyuddal?~ kérdezte óvatosan Ginny.

~Nem..~ sóhajtottam.~ Most legalább boldog.~ mosolyogtam halványan.

~De nem lesz az, ha megtudja, hogy senki sem jön érte..~ lépett a szobába Ron.

~Tudom..~ hajtottam le a fejem.~ Ebéd után beszélek vele.~ néztem a két vörösre, ők bólintottak, majd mind lementünk ebédelni.

~Na és Eliza, mi a helyzet a családoddal?~ mosolygott anya. A szemébe néztem és boldogságot láttam, nem akarom tőle elvenni a boldogságát, de muszáj vele beszélnem.

~Az apámat 3 éve vesztettem el. Volt egy bátyám, de a tavalyi trimagus tusán meghalt..~ mondtam és mindenki elcsendesült.

~És elmész a Riddle ikrekhez?~ törte meg a csendet Ginny.

~Nem hinném..~ sóhajtottam.

~A Riddle ikrek?~ hökkent meg anya.~ Azok kik?~ tehát rájuk se emlékszik.

~Azt hiszem beszélnünk kell..~ hagytam abba az evést és Mollyra néztem aki bólintott. Elindultam felfelé, anya pedig követett. Bementünk az ő szobájába.

~Tudod, nekem ez az egész nagyon furcsa..~ nevetett fel kicsit hitetlenül.~ A húgomnak 7 gyereke van. Mintha lemaradtam volna. Vagy kiestek volna az emlékeim.~ ült le az ágyára.~ És most ez, hogy Riddle ikrek nagyon-

~Lucian Bole.~ szakítottam félbe a mondókáját.

~Tessék?~ lepődött meg. Én eddig háttal álltam, neki de most szembe fordultam vele.

~Az apám.. Lucian Bolenak hívták, a bátyám Nathaniel Bole és az anyám Annabeth Prewett..~ könnyeztem be. Anya csendben ült és próbálta felfogni azt amit mondtam.~ Tényleg elvesztetted az emlékeid.. Én a lányod vagyok Elizabeth Aurora Bole..~ töröltem le a könnyeim.

~Az nem lehet..~ gondolkozott. Nagyon próbálta előszedni az emlékeit.

~17 évet kitöröltek az emlékeidből, ezért nem emlékszel a húgod gyerekeire.~ néztem a szemébe, de ő csak elnézett.