Régi Barát (Mattheo Riddle ff.) [BEFEJEZETT]

44.

Már a szobánkban ülünk és várjuk a fiúkat. Mi, hamarabb feljöttünk, mint ők.

~Nem hiszem el, hogy nem raktak át titeket hozzánk!~ panaszkodott Pans, mert Astoriaék helyett valami új lányt kaptunk.

~Én se! Pedig direkt megkértük Pitont, dehát ennyit ért!~ mondta felháborodva Astoria.

~Lehet ezzel is csak felbosszantottuk.~ mondtam csüggedten.

~Vajon ki lehet az új szobatársunk?~ szólalt meg Daphne.

~Nem tudom, de biztos valami ribanc.~ szűkítette a szemét Pansy.

~De lehet nem egy ribanc, lehet kedves.~ vont vállat Daphne.

~Ugyan!~ nevetett fel Pans.

~Én Daphnénak adok igazat.~ néztem barátnőmre, majd a szőkére, aki halványan elmosolyodott. Láttam, hogy Pansy meg akar szólalni, de nyílt az ajtó és elhallgatott.

~Úgy tűnik meghoztuk az új szobatársatok.~ lépett be Mattheo, oldalán azzal a csajjal, aki este flörtölgetett vele.. Kristina vagy Klementina? Nem.. Valami más.. Celestina, igen Celestina a lány neve.

~Szia!~ állt fel lelkesen Daphne.~ Én Daphne Greengrass vagyok.~ mosolygott a lányra, közben a kezét nyújtotta.

~Én Celestina vagyok.~ fogadta el a kezét. A fiúk közben elhelyezkedtek, Matt leült mellém és átölelt. Szeretem mikor ennyire bújós.

~Ma nem alszol itt?~ kérdeztem halkan és felé fordítottam a fejem. Az ajkunk épphogy nem ért össze.

~Szeretnéd?~ mosolyodott el.

~Ha nem szeretném, szerinted megkérdezném?~ válaszoltam kérdéssel a kérdésére, mire mosolyogva egy csókot lehelt az ajkamra. Eközben észre se vettem, hogy már mindenki bemutatkozott.

~És Mattheo barátjának van neve?~ nézett rám, mire felé fordultam. Nem tetszik nekem ez a lány. És mi az hogy barát? A barátnője vagyok!

~Elizabeth, és a barátnője vagyok, ha nem esett volna le.~ mosolyogtam még kedvesen. Ha jól láttam megforgatta a szemét, miközben a bőröndjéhez ment.~ Most már neked adok igazat!~ suttogtam Pansynek, aki csak felnevetett.

~Örülök Beth.~ mondta, mire a torkomban egy gombóc keletkezett.. Csak anya szokott Bethnek hívni.

~Eliza.~ javítottam ki, egyből kérdőn nézett rám mindenki.~ Ha már becézel, az Elizát használd.~ mosolyogtam most már keserűen, majd felálltam és kimentem a mosdóba. A szemeim könnyekkel teltek meg. Nem tudom mi lehet anyával és hogy emlékszik-e rám, bár nem valószínű.. Még csak ma jöttünk el, de már aggódom érte. Ezt általában a szülők szokták, nem?

Hírtelen a fejemben rengeteg hang szólalt meg. Mindegyik tartozott valakihez. Nem akarom most hallani őket. Befogtam a fülem és halkan ismételtem, hogy tűnjenek el, de semmi.. Már a földön ültem és szorítottam a fülem, közben lehunytam a szemem. Egyszer csak kezeket éreztem. Kinyitottam a szemem és Mattheo guggolt előttem.

~Mi történt?~ aggódott, az ajtóra néztem, ami ugyan úgy zárva volt.

~Nem tudom irányítani..~ sírtam el magam.~ Nem megy..~ néztem a szemébe, mire ő magához húzott.

~Semmi baj! Segítek!~ ismételgette és simogatta a hátam, míg abba nem hagytam a sírást, már a gondolatokat se hallottam.~ Jobb?

~Mhhm..~ ráztam a fejem, hogy igen. Újra megölelt, majd pár perc múlva felállított.

~Zuhanyozzunk le.~ mosolygott halványan.

~Köszönöm,~ néztem a szemébe.~ hogy segítettél.~ míg egymás szemébe néztünk megállt az idő. Matt a fülem mögé tűrt egy tincset és megcsókolt.