Régi Barát (Mattheo Riddle ff.) [BEFEJEZETT]

37.

Átaludtuk Mattel az egész napot, már reggel van. Theo tegnap felhozta a cuccom. Így gyorsan átöltöztem. Matt még aludt --ahogy mindenki más is--, szóval lementem a konyhába. Főztem kávét és reggelit mindenkinek, mivel mindenki itt aludt.

Igazából elég kupis volt a konyha és volt ahol üvegszilánk is volt.. Nem tudom pontosan mikor halhattak meg Matték szülei, de a ház szinte romokban állt. Nagyon nehéz most nekik..

~Jó reggelt..~ jött a konyhába Pansy nagyot ásítva.

~Reggelt.~ sóhajtottam.~ Hogy aludtál?~ kérdeztem kedvesen.

~Jobban aludtam volna, ha nincs az a nagy bűz.~ ásított még egy nagyot.

~Én nem éreztem semmit, de valószínűleg a szülők holteste elkezdett bomlani.. Ezt érezhetted.~ magyaráztam, miközben öntöttem neki kávét.

~Elkéne temetni őket..~ mondta komolyan és rám pillantott.

~Ez nem az én döntésem.~ öntöttem még egy pohár kávét, mert Theodore közeledett.~ Reggelt.~ nyújtottam felé a poharat.

~Életmentő, mint mindig.~ nyomott egy puszit a homlokomra.

~Ezzel inkább ne viccelődj.~ néztem fel rá komolyan.

~Figyelj Liza, tudom, hogy nem dönthetsz helyettük,~ kezdte Pansy.~ de mind tudjuk, hogy csak te tudod őket rávenni, hogy temessék el a szüleiket!~ mondta a lány halkabban és közelebb hajolva hozzám.

~Pansy ez nem az én döntésem!~ emeltem feljebb a hangom.~ Nem kenyszeríthetem őket semmire. Nem vehetem rá őket arra amire még nem képesek.~ mondtam már nyugodtabban. Tisztában vagyok vele, hogy a holtestek elkezdtek lebomlani és nagyon büdösek, de én akkor sem fogok semmit rájuk kényszeríteni.

~Most arról van szó, hogy el kéne temetni a szülőket?~ csatlakozott a beszélgetésbe Theo.

~Te már reggel kiabálsz?~ lépkedett felénk mosolyogva Lorenzo. Egész kipihentnek tűnt.

~Bocsánat csak hosszú két hét áll mögöttem..~ sóhajtottam és elővettem 9 tányért.~ Csináltam reggelit.~ raktam a három koránkelő elé a palacsintát.

~Hogy ment anyukáddal a dolog?~ érdeklődött Pans.~ Jól van?

~Persze. Makk egészséges. Nagyon jól van.~ mosolyogtam a kamu mosolyommal, majd egy poharat levettem a szekrényből, öntöttem bele kávét és elindultam vele felfelé.

~Ne hazudj Lizi!~ állított meg Enzo.

~Hhh..~ sóhajtottam gondterhelten.~ Anya nem emlékszik semmire.. 17 évnyi emléket vettek el tőle..~ fordultam feléjük vissza. Mind ledöbbentek, végül pár perc csend után Theodore szólalt meg.

~A francba!~ káromkodott Theo.~ Sajnálom Törpe.~ jött oda megölelni.

~Mindegy. Jól vagyok.~ indultam újra el, de visszafordultam.~ Kérlek ne mondjátok el Mattheonak.. Van elég gondja most. Nem akarom, hogy még miattam is aggódjon.~ néztem a barátaim szemébe, mire ők bólintottak. Tényleg így gondolom. Nem akarom, hogy még miattam is aggódjon. Aggódik ő a húgáért is.

Mire felértem Matt már a fürdőben volt. Hallottam, hogy zuhanyzik úgy hogy amíg végez, úgy gondoltam körbenézek a szobában. Szép szoba, zöld és fekete, mintha a bátyám szobáját látnám. Bár az övé kicsit tisztább. De az is lehet, hogy csak azért, mert anya senkit nem enged be, mióta Nate nincs.. De lehet azért is tisztább, mert neki nem most halt meg mindkét szülője és nem volt valami nagy piás. Nem mintha Mattheo az lenne, de azért meglátszik, hogy nem foglalkozott se a szobájával, se magával.. Mikor tegnap ide értem borostája volt és valószínűleg még van.. Egyébként nem áll neki rosszul. El tudnám képzelni rajta.