Régi Barát (Mattheo Riddle ff.) [BEFEJEZETT]

38.

Már eltelt pár nap mióta eltemettük Mattheo és Delphini nevelőszüleit. Azóta Matt fura lett.. Távolságot tart és össze is vesztem vele múltkor a nagy semmin. Mindketten idegesek voltunk és veszekedés lett a vége. Azóta úgy nem is beszélünk. Mattheo nem osztja meg velem az érzéseit, annak ellenére sem, hogy folyamatosan kérdezgetem és bosszantom a folytonos aggódásommal.

Amikor veszekedtünk kaptam egy levelet, anya írt.. Bocsánatot kért a kiborulásáért és szeretne beszélni velem. Azt hiszem pár nap múlva meg is fogom látogatni. Most a nagyiéknál van, így legalább számára ismerős helyen van.

Napok óta alig alszom valamit, ha nem Matt miatt aggódom, akkor anya miatt és ha nem miattuk, akkor remálmaim vannak.. Folyamatosan ugyan az.. Egy utcában sétálok, majd megjelenik a bátyám, először kedves, majd mikor megjelenik apa is már mindketten azt harsogják, hogy az én hibám. Az én hibám a haláluk. Egyre több felmenőm jelenik meg ebben a borzalmas álomban. Ráadásként még anya is ott van és a rokonaimmal kántálja, hogy az én hibám a haláluk.

Ahogy máskor, most is ebből az álomból keltem fel. Olyan gyorsasággal ültem fel, hogy Mattheo elkezdett mocorogni. Megsimitottam az arcát, majd egy csókot leheltem homlokára.

~Aludj Mattym!~ suttogtam neki és már újra az egyenletes szuszogását lehetett hallani a szobában. Olyan édesen aludt. A szemei néha-néha megrebbentek, valamit álmodhatott. A szemem leterelődött enyhén rózsaszín ajkára, ami most is annyira csábított, mint máskor.

Olyan fél kettő körül járhat az idő. Gőzöm sincs, mivel nincs Matt szobájában óra, az okát nem tudom, de azért most jól jönne. Nem volt szívem kimászni az ágyból, de megtettem. Elindultam a nemrég felfedezett dolgozó szobába, ahol rengeteg könyv volt. Valószínűleg itt dolgozott Matt nevelő apja. Anyának kerestem gyógyírt arra a hülye átokra, mint minden álmatlan éjszakámon. Eddig semmit sem találtam..
Egy jó darabig olvastam, majd a kanapén már inkább fekve, mint ülve, elnyomott az álom.

Reggel arra keltem, hogy valaki figyel. Lassan kinyitottam a szemem és Mattel találtam magam szemben.

~Szia..~ mosolyodtam el halványan, de ő nem volt olyan mosolygós kedvében.~ Minden rendben?~ ültem fel és vártam, hogy a barátom válaszoljon, de nem nagyon akart.. Mikor jobban megnéztem a kezében tartott egy levelet.

~Miért nem mondtad el?~ kérdezte dühösen, de nem tudom mire gondol. Nem tudom miről beszél.

~Mit?~ csuktam be a könyvet és elindultam visszarakni a helyére.

~Pontosan tudod!~ sziszegte a fogai között, de én még mindig nem tudom. Csak nem anyámról van szó..? Még mindig kérdőn néztem rá, mikor látta, hogy tényleg nem értem miről beszél, végre elmondta amit megtudott.~ Az anyád nem emlékszik rád!~ magyarázta, mire a gyomrom görcsbe rándult. Szótlanul néztem magam elé.~ Szóval miért nem mondtad el?~ emelte feljebb a hangját. Egy kicsit összerezzentem a hangjára. Nagyon dühös volt..

~Csak nem akartam, hogy emiatt is aggódj..~ mondtam halkan és lehajtottam a fejem.

~Ezért titkoltad el az anyád?~ még mindig mérges volt, de nem értem miért.. Ez nem olyan nagy dolog, vagyis.. Anyám nem emlékszik az elmúlt 17 évre. Csak azért nem mondtam el neki, mert nem akartam, hogy még emiatt is aggódnia kelljen.

~Szerinted el akartam titkolni?~ kérdeztem most én mérgesen és felnéztem a szemébe.~ Elmondtam volna, de amint ideértem megtudtam, hogy a szüleitek meghaltak és-~ be se tudtam fejezni, mert Matt félbe szakított.

~Ne keverd bele a halott szüleim!~ ordított rám, mire összerezzentem és meglepődöttség töltötte el az arcom. Sose kiabált még ennyire velem. Persze kiabált már velem, de nem ennyire..~ Szerinted a titkok mennyire tesznek jót egy kapcsolatban?~ kiabált még mindig.. Egy szót se tudtam szólni..~ Nem tudod? Hát elmondom, hogy semennyire!~ üvöltötte le a fejem, a szemében mást nem láttam csak haragot..