Régi Barát (Mattheo Riddle ff.) [BEFEJEZETT]

72.

A vacsorát kihagytam, a lányokkal nem is igazán találkoztam a délután, ahogy a fiúkkal sem. Egész délután a szobában zokogtam és vártam a csodát, ami nem igazán jött el. Aztán beléptek a lányok a szobába. Delphinek ki volt sírva a szeme, ahogy a többieknek is látszott, hogy sírtak. Tehát tudják.. Mindenki leült a saját ágyára.

~Sziasztok lányok.~ érkeztek meg a fiúk csendesen.

~Hogy bírjátok?~ érdeklődött Theo, közben a szeme Delphi és köztem ugrándozott. A lány felállt és elém sétált.

~Leülhetek?~ kérdezte megtörten, míg én csak magam elé bámulva bólintottam egyet. Leült mellém, de egy árva szót sem szólt, ahogy senki más. A fiúk is helyet foglaltak. Mindenki a barátnője mellé.. Vagyis Malfoy Astoriat vigasztalta. Elvileg köztük még nincs semmi. Theo beült Delphi és közém.

~Hogy bírod kicsim?~ karolta át a barátnőjét.

~Nem jól..~ válaszolt a lány visszafolytva a sírását.

~Te hogy bírod Törpe?~ karolt át engem is.

~Fáj..~ nyögtem ki.~ Olyan mintha egy darabot kiszakítottak volna belőlem.~ mondtam már épphogy nem sírva. Ezután mindenki csendben ült tovább.~ Sajnálom..~ szólaltam meg pár perc után.~ Nem kellett volna elengednem..~ mondtam már sírva.~ Az én hibám..~ temettem a tenyerembe az arcom.

~Dehogy is!~ fogta meg a kezem Delphi.~ Mattheo így is úgy is elment volna.. Nem tudtad volna meggyőzni, hogy maradjon.~ próbált nyugtatni, de tudom, hogy miattam ment el..

~Azt mondta, jobb nekem nélküle..~ sírtam visszagondolva az emlékre, amikor elment.

~Részben mind hibásak vagyunk..~ szólalt meg Enzo.

~Mi azt mondtuk neki, hogy mérgező a kapcsolatotok..~ vallotta be Theo.

~Nekünk vissza kellett volna tartanunk..~ mondta Daphne.

~Nekem pedig sok mindent nem kellett volna mondanom neki..~ szólt Delphini is.

~Ahogy nekem se..~ próbáltam megállítani a sírásom. Egész éjszaka fent voltam, ahogy Delphi is. A többieknek sikerült aludniuk valamit, de nekem és Delphinek semmit.. Olyanok voltunk haza felé mint a mosott szarok. Szinte szó szerint..

Amint az állomásra értem, anya várt engem. Neki is el kellett mesélnem mi történt, miért nézünk ki úgy mint akik már 1 hónapja nem aludtak. Persze csak azután, hogy haza hopponáltunk. Szerencse, hogy anya ki jött elém, mert nem lett volna annyi erőm, hogy haza hopponáljak..

Itthon anya próbált felvidítani, de nem igazán jött neki össze. Az sem segített, hogy elmondta vissza akarja szerezni az emlékeit. Össze is vesztem vele. Legalább egy pillanatra nem Matt halálával foglalkoztam.

Pár nap múlva jött a meghívó a temetésre, amire természetesen anya kíséretével el is mentem.

~Részvétem.~ állt mellém Wilkins.

~Te mit keresel itt?~ kérdeztem a könnyeim törölgetve.

~Mivel halálfaló vagyok én is, így meghívtak.~ magyarázta azt ami nem igazán érdekel. Egyébként anya éppen Daphne szüleivel társalog, a barátaim pedig együtt beszélgetnek, nem is tudják, hogy itt vagyok.. Úgy volt, hogy nem jövök el, de anya rá beszélt. Viszont én még nem beszéltem rá magam, hogy oda menjek a barátaimhoz.~ Miért csak egy fa mögül figyeled az eseményeket?~ érdeklődött a fiú, aki idő közben megfogta a derekam.

~Ha nem veszed le rólam a kezed, eltöröm.~ néztem rá fenyegetően, mire szemet forgatva elvette a kezét a hátamról.

~Szóval miért nem vagy a barátaiddal?~ kérdezte újra.