Heart To Heart |Chishiya X Reader | (complited)

20.rész

Yn szm:

Szóval ugye kimentünk és elkezdtünik futni az egyik folyosón, hogy fölérjünk a 4.re. Szerencsére egy ideig nem is találkoztunk senkivel így eléggé jól tudtunk haladni. Bár, a dolgunkat nem könnyítette meg, a folytonos sikolyok és lövések hangzása.

- Ez jó közel volt. - mondtam miközben futottunk és futottunk.

-Igen. Szerintem alattunk lehetett. - mondta Usagi aki szintén kicsit megilyedt a lövés hangjától.

Amint kimondta megjelent elöttünk két harcos. Csak az járt a fejemben hogy nem halhatok meg mielőtt kiszabadítanám  Arisut. Egyszerűen nem lehet. Szóval erőt vettem magamon és mivel én futottam legelöl elindultam az egyik harcos felé és szépen kirúgtam a fegyvert a kezéből. Hát igazából én sem tudom, hogy csináltam, de az biztos, hogy nem volt valami ügyes. Csak ott állt és remegett mielőtt megszereztem volna a pisztolyt. A gondolataimbol hamar felébresztett az hogy majdnem eltalált a másik harcos, de Tatta a segítségemre sietett.

-A kurva anyádat Saiko. - mondta neki aztán lerohanta és a földhöz vágta. - Hol van Arisu? - kérdezte bár nem értem miért hiszen már megtudtuk. Bár lehet, hogy kamuzott az a pali szóval okos ötlet volt.

Gonosz vigyorra húzta a száját a lány akit most tudtam meg, hogy Saikonak hívnak.

-A 4.-en de azt, hogy melyik szobában nem fogom elmondani-nevetett. - jó találgatást. - ez után a mondat után Tatta kiütötte. Wow nem is tudtam, hogy tud ilyet is. Nem nézném ki belőle bár ahogy láttam az arckifejezését ő sem hitte el amit csinált. Picit nevettem is amint meglepetten néz a kezeire és a már ájult lányra.

Eléggé vonzott az a gondolta, hogy lelövöm azt a harcost akitől elvettem a fegyvert, de ahogy láttam neki nagyobb büntetés az ha életben marad, szóval nem törődve vele tovább mentünk és már egy fegyverünk is volt. Szuper.

Pár perc néma futás után megszakítottam a hallgatást.

-Amugy Tatta... - kezdtem volna bele

-Ne is folytasd. Borzalmasan érzem magam miatta. Hogy tehettem ezt? Most olyan vagyok mint ők? Borzalmas ember vagyok. - mondta elcsuklo hangon amin én csak nevettem, bár próbáltam tapintatos lenni ezért vissza folytottam és csak vigyorogtam.

-Ahj Tatta te olyan jó lelkű vagy. Soha nem voltál és nem is leszel olyan mint ők. - folytattam.

-Tatta ha ezt nem teszed meg akkor mi lehet hogy a folyosón feküdnénk élettelenül a saját vérünkben. - mondta Usagi.

-Igen, megmentettél minket. - szállt be a vígasztalásba Asahi is.

-Nagyon köszönjük. - mondtuk egyszerre 3an.
Erre elpirult egy kicsit.

-De szörnyen érzem magam.

-Ne érezd úgy magad. Gondolj arra, hogy ezzel lehet, hogy rengeteg ember életét megmentetted,de az biztos, hogy a miénket te mentetted meg. - raktam a vállára a kezem és bíztatósan mosolyogtam. Aztán mivel már ki voltunk a futástol egy nyugisabb helyen megálltunk és megöleltük a fiút. Tudtuk, hogy ennek nagyon fog örülni és így legalább picit meg vígasztaljuk.

Már csak egy emelet választ el minket a céltól. Ezt a "pár" métert már nyugiban tudtuk volna megtenni ha nem éppen egy játék közepén vagyunk és nem fogyna vészesen az értékes idő. Mer eléggé régóta vagyunk úton és már egy óránk sem maradt.

Végre elértünk a keresett emeletre már csak az volt a baj, hogy rengeteg szoba volt.

-Szerintem váljunk szét és úgy kersegéljünk aztán ha valaki megtalálta akkor szól a többieknek. - vetettem fel.