𝐍𝐞𝐯𝐞𝐫𝐭𝐡𝐞𝐥𝐞𝐬𝐬 | 𝑱𝒖𝒏𝒈𝒌𝒐𝒐𝒌 |

Dul

Jungkook csak bámult engem, mintha nem értené, hogy mivan.

-De, persze. -nyögte ki végül, mire mégjobban elmosolyodtam.

-Gyere, ülj ide! -intett maga mellé az ágyra.
Már nem is tűnt olyan álmosnak. Lehet csak tettette az alvást...

Én szótfogadtam és leültem vele szemben törökülésbe.

-Szóval, miről beszélgessünk? -kérdezte kíváncsian.

-Magunkról. -adtam a halk, de magabiztos választ.

-Hm... oké, benne vagyok. -egyezett bele.

-Egyszer te kérdezel, egyszer én, felváltva. Bármit kérdezhetünk bárkiről és bármiről, és meghallgatjuk a másikat, és no comment. De ami a legfontosabb, az az őszinteség. -vázoltam fel a "szabályokat".

-Rendben. Akkor kezdem én. -válaszolta. -Hány éves vagy?

-17. -válaszoltam. -Mióta élsz ebben az országban?

-5 éves korom óta.

-Hol van az apukád? -kérdezte.

-2 voltam, amikor lelépett.

-Miért jöttél ide, mármint Magyarországra?

-Mert lepasszoltak a szüleim, mondván, hogy itt jobb életem lesz. (megjegyzés: hát, a mai világban már nem biztos, hogy itt jobb az élet... 🥲🙃)

-Mióta laksz itt? -kérdezte.

-Amióta apum lelépett.

-Te mióta laksz itt a környéken?

-2 éve, a munka miatt.

-Vannak barátaid? -tette fel az újabb kérdést.

-Egy darab.. -adtam az őszinte választ.

-Egy?! -kérdezte furán.

-Most én kerdezek, hé! -szidtam le.

-Oké, oké.

-Szóval... Van itt neked egyáltalán ismerősöd?

-Csak pár munkatársam, akikkel jóban vagyok. Most viszont mondj pár dolgot arról az egy legjobb barátnődről.

-Hát, jó. Legelőször is szögezzük le, hogy ő nem lány, hanem fiú. Ő volt az, aki kezdeményezte a barátságunkat még 2 évvel ezelőtt. Onnantól kezdve elválaszthatatlanok vagyunk. Eddig sosem volt nagyobb vitánk, aminek örülök is. Úgy hívják Beni. Sötétbarna haja és szeme van, kigyúrt, kedves, segítőkész, figyelmes, szóval.... tényleg olyan, mint egy minta barát.

-És... talán bejön neked? -kérdezte halkan, mire én csak felvontam a szemöldökömet, mert nem értettem, hogy miért kérdezi ezt.

-Nem, már tisztáztuk mind a ketten, hogy ebből sosem lesz kapcsolat, mert az tönkre tenné azt, amit idáig építettünk. -adtam a választ neki. -Viszont... nekem most nem jut eszembe több kérdés. -nevettem el magam halkan. -Vagy is, ami azt illeti van egy utolsó.. -javítottam ki magam gyorsan.

-Oké, halljuk.

-Szóval... mi volt az a délutáni... tudod, ott az ágyamban... te és én... -kezdtem bele zavartan.

-Ja hát.. nem is tudom... talán csak már régen voltam együtt valakivel, de ígérem nem lesz ilyen többet. -magyarázkodott zavartan.

Amennyire kémény külsőt tud varázsolni magára, olyan kis félénk belül. Vagyis ezt még csak most állapítottam meg. Lehet, hogy látszat néha csal, nemtudom mivel még csak ma ismertem meg őt.

-Hát jó, felejtsük el. Nem baj. -nevettem el magam kínosan.

-Oké. -válaszolta.

-Oké.

És jött a mégkínosabb csend... Nem tudtunk mit mondani egymásnak.

-Akkor majd még holnap találkozunk... Jó volt veled beszélgetni. Jó éjt! -törtem meg végül a kialakult csendet, majd az ajtóhoz sétáltam, ahol felkaptam a táskámat.

-Igen. Jó éjt! -köszönt el ő is.

Gyorsan felmentem és bevágódtam az ágyamba semmivel sem torodve.

Ennél zavarbaejtőbb már nem is lehetett volna... basszus...

Köszönöm, hogy elolvastad!