𝐍𝐞𝐯𝐞𝐫𝐭𝐡𝐞𝐥𝐞𝐬𝐬 | 𝑱𝒖𝒏𝒈𝒌𝒐𝒐𝒌 |

Seumuldul

Nem akartam felébreszteni a fekete hajút addig, ameddig meg nem bizonyosodok arról, amit feltételezek most.

Kiszálltam az autóból, és átmásztam az alacsony kerítésen.
Az ajtóhoz mentem, majd bekopogtattam.

Ha betörném, és itt vannak, akkor az... gáz lenne.

Viszont nem jött válasz...

-Ezek most komolyan itt hagytak?! -keltem ki magamból.

Nem hiszem el. Csak pár napig kellett volna várniuk ránk. Még, hogy számíthatok rájuk...

Nagy idegességemben egy hatalmas rúgással berúgtam elsőre az ajtót.

A konyha asztalhoz mentem... És igen...

Ott fogadott a nem várt cetli...
Mit is gondoltam volna..?

"Sziasztok!
Gondoltam, hogy ide fogtok jönni, de útközben megtudtam, hogy a Nemzeti kórházban vannak a túlélők, így a nagyiékat odavittem, hogy biztonságban legyenek. Kérlek ti is gyertek oda! Már nagyon hiányzol te is, meg Jungkook is.

Ui.: Papa papa üzeni, hogy ha nem lenne elég az üzemanyag, akkor a garázsban találjátok a másik autót ami elromlott, de a benzint leszívhatjátok belőle. Odarakott egy benzin csövet is.

Kitartást."

Megint itt hagyott...

Kezd elegem lenni ebből a kergetőzős játékból.

De legalább most pozitívan csalódtam a nagyszüleimben. Ezt még meg kell köszönnöm nekik, hogy erre is gondoltak.

Hirtelen Kook kötése jutott az eszembe, mert ránéztem a fürdőszobára.

Átkell cserélni azt is.

Visszamentem a fekete hajúhoz, pont akkor akart kiszállni az autóból.

-Várj segítek. -rohantam oda hozzá, majd az egyik kezét átraktam a vállaimon.

-Köszönöm.

Így botorkáltunk be a fürdő szobáig.
Ott leültettem a kád szélére és csak néztem őt.

Most már érzem, hogy kezdek elfáradni ebben az egészben. Alig alszok valamit, és mindent nekem kell csinálnom. De persze megvan az eredménye, és élveztem is, mert az eddigi unalmas életem után, ez egy kis frissítő. Vagyis jobb így felfogni. Könnyebb.

-Valami baj van? -kérdezte álmos hangon Kook.

-Nem, nincs. -sóhajtottam egyet, majd az elsősegély doboz után kezdtem kutatni.

-Biztos?

-Aha. -ásítottam egy hatalmasat.

Kávét hagytak nekem?

-Én... sajnálom... -hallottam meg hátam mögül a hangját.

Hol van az a doboz már?

-Mégis mit? -pillantottam rá a hátam mögül.

-Hogy csak egy púp vagyok a hátadon.

-Dehogyis. Te is ezt tennéd a helyemben. Fontos vagy nekem, nem hagylak csak úgy el. -magyaráztam neki.

-Gyere ide. -kért meg.

Odamentem hozzá, mire ő ülő helyzetéből átölelte derekamat, és a hasamba fúrta a fejét.

Nagyon aranyos ilyenkor is. Nagyon, nagyon.

-Mi lenne velem nélküled? -hallottam meg tompa hangját.

-Valószínűleg nem sok minden. -nevettem fel.

-Bizony. -nézett fel rám mosolyogva. -Éhes vagyok. -jelentette ki.

-Én is. Tuti fogytam mostanában 5 kilót. -mentem vissza tovább kutatni a doboz után.

-Látszik is. Olyan vagy mint egy csontváz.

-Kösz. De akkor te is olyan vagy. -vágtam vissza. -Megvan! -kiáltottam fel.

-Basszus... Azt hittem már valami baj van. -kapott a szívéhez.

-Ja nem. Na nézzük. -térdeltem le elé, majd kivettem egy tiszta kötszert.

-A nadrág? -vontam fel a szemöldökömet.

-Azt leveszem.

Pár perces szenvedés után sikerült fedetlenné tenni a combját.

-Akkor ezt most szépen levesszük. -mutattam a kötésre.

Óvatosan letekertem róla, de a látvány...

-Ennek így kell kinéznie? -kérdezte bizonytalanul.

-Nagyon nem...

Ugyan is a seb, és a seb körül tiszta vörös, sőt körülötte kisebb véraláfutások voltak.

-Megyünk a kórházba. -kötöttem át újra.

-Melyikbe? -kérdezte, de látszott rajta, hogy megijedt a látványtól.

-Hát melyikbe? A fővárosiba. De előtte eszünk. Beviszlek a konyhába.

Bevonszoltuk magunkat a konyhába. Találtam egy nagy tál gyümölcsöt. Vagy is nem találtam, mert az asztal középen volt. Nem rég mehettek el, mert még nem kezdett rohadni.

Azonnal rárontottunk, mert úgy éreztük majd kilyukadt a gyomrunk.

Addig ettük, ameddig az utolsó darab el nem fogyott.

-Tele vagyok. -fogtam a hasamra.

-Rég nem ettem így tele magamat. -helyeselt ő is.

-Amúgy nem úgy volt, hogy itt lesznek az anyudék, vagy ez nem az ő házuk? -kérdezte kíváncsian.

-De. -adtam oda neki a talált papírkát.

Gyorsan átfutotta a sorokat a szemével, majd letette a cetlit.

-Így már érthető. -bólogatott.
-Nem is tűnnek olyan szörnyűnek. -utalt a nagyszüleimre.

-Most nem azok... -álltam fel.

-Akkor most visszamegyünk az autóhoz?

-Igen, aztán hozok benzint.

Egy gyors mosdó használat után, vissza mentünk az autóhoz, és segítettem beültetni őt az anyós ülésre.

-Ne segítsek? -kérdezte,

-Nem kell. -mosolyogtam rá.

Bementem a garázsba. Viszonylag gyorsan kész lettem. Mivel eddig nem volt férfi a házunknál, ezért az autó ápolást is nekünk, anyával kellett elvégeznünk, így egy nagyon minimálisan én is értek ezekhez. Talán ezért tetszett meg az autó vezetés is anno.

Egy kannába szívtam át a cuccot.

-Kész. -intettem Kooknak, a szabad kezemmel, ő meg az édes mosolyával díjazta ezt.

Gyorsan beletöltöttem a tankba a benzint, és már kész is voltam vele. Ennyi elég lesz, az oda útig.

Beültem a volán mögé, majd kifújtam a levegőt.

-A kanna? -kérdezett rá.

-Itt hagyjuk.

-Ügyes vagy, amúgy. -dicsért meg.

-Köszi. -mosolyodtam el, mert azért nagyon jól estek a szavai.
-Akkor még sötétedés előtt oda érünk.

-Igen. Irány a biztonság. -mutatott előre.

Irány a pokol... Vagy nem tudom...
De sietnem kell, mert Kook lába nem néz ki valami jól. Ott biztos rendbe teszik majd.

Köszönöm, hogy elolvastad!