𝐍𝐞𝐯𝐞𝐫𝐭𝐡𝐞𝐥𝐞𝐬𝐬 | 𝑱𝒖𝒏𝒈𝒌𝒐𝒐𝒌 |

Seumul Ahob

Beléptünk az irodák folyosójára és az útunkat George, az angol származású ezredeshez vettük.

-Jó napot! -köszöntünk egyszerre, amikor is beléptünk az irodájába.

Nem nagy cucc ez a szoba, íróasztalok és székeken, meg pár iraton kívül alig van itt valami.

-Sziasztok! Köszönöm, hogy feljöttél. -pillantott rám.

-Ugyan... ez természetes. -feleltem zavartan.

Még nem találkoztam katonákkal, és ez így egy kicsit szokatlan.

-Akkor nem is húznám az időt. Odaviszlek a holnapi csapat tagjaihoz. Ők már tudnak rólad, és ők voltak délelőtt fent a tetőn is. -intett egyet, hogy menjünk utána.

Csak befogadnak... Remélem hogy nem lesz semmi probléma. Úgy azért nem lenne jó elmenni velük sehova, hogy nem is kedvelnek.

-Szerintem jól ki fogsz jönni velük. -suttogta nekem Alex, mire én csak bólintottam egyet, aztán követtük tovább az ezredest.

Megálltunk egy újabb ajtó előtt. Elég nagy hangzavar szivárgott ki onnan, viszont mielőtt még izgulni kezdtem volna, George benyitott a szobába.

-Fiúk! Csendet! -csitította el a társaságot.

Erre mindenki ahol ép ült vagy állt, vigyázba vágta magát.

Szóval itt ilyen szigorúan kell viselkedni? Bár mit is vártam... Itt a világ vége konkrét. Nem szabad elviccelni semmit.

-Oké, pihenj! -parancsolt.

-Ő itt... -akadt meg.

-Dézi... uram. -válaszoltam halkan.

-Ő itt Dézi, aki megölte az összes állatot a hátsó kijáratnál. Holnap ő is fog jönni velünk. Ne legyetek vele bunkók, azért mert lány! -mondta az ismertetőt nekik. -Most pedig magatokra hagylak, te itt maradhatsz. -fordult a tesi tanárom felé. -További jó szórakozást. -tette hozzá, azzal távozott.

Ez gyors volt..

Körülnéztem... Lehettek vagy 15-en. Mindegyik ilyen 20-30 év körüli férfi volt, kemény, szigorú arccal. Sütött róluk, hogy már elég sok tapasztalatot szereztek. Viszont gyáltalán nem néztek ki idősnek.

-Nagyon ügyes voltál.

-Ja, nagyon brutál volt.

-Nem is tudtam, hogy lányok is lehetnek ilyenek.

És ehhez hasonló megjegyzéseket hallottam.

Ezek nagyon, de nagyon jól estek, viszont különös képpen nem foglalkoztak velem, csak megdicsértek. Utána mindenki beszélgetni kezdett egymással.

Lehet kell nekik egy kis idő, mire megszokják, hogy itt vagyok?

Nem tudom, hogyan kéne beilleszkednem...

-Szerintem jobb, ha most megyünk. -fogta meg a karomat Alex, majd kihúzott a teremből. A folyóson elengedte csak el a kezemet, aztán velem szembe fordult.

-Látom rajtad, hogy nem ilyen fogadtatásra vártál. Ők katonák, nem igazán tudják kezelni az ilyet. Vannak érzéseik, nem azt mondom, hogy nincs. Csak gondolom még nem igazán történt velük ehhez hasonló. -vigasztalta egyből.

-Igen, tudom. -válaszoltam megértően, miközben lefelé vettük az irányt, vagyis csak én, mert neki itt volt dolga.

A lépcsőn lefelé, már ki is gondoltam, hogy hogyan fogok bocsánatot kérni a fekete hajútól. Legalább addig sem kell foglalkoznom a holnapi csapatommal...