𝐍𝐞𝐯𝐞𝐫𝐭𝐡𝐞𝐥𝐞𝐬𝐬 | 𝑱𝒖𝒏𝒈𝒌𝒐𝒐𝒌 |

Yeol-yeodeolb

Tegnap este a csóknál tovább nem jutottunk. De nekem éppen elég volt ahhoz, hogy a szökési kísérletemet elfelejtsem. Na meg hamarabb elaludtunk, és másnap reggelig nem is ébredtünk fel.

-Hé, kelj fel.. -simogatta meg a hátamat Jungkook.

-Hallod? A hasasra süt a nap. Vagy is... ahogy elnézem... a hasadra szakad a plafon. -keltegetett tovább.

Hát igen... Nem a legmodernebb ez a házikó. De lakható, és az a lényeg, nem?

-Oké, várj egy kicsit... -nyöszörögtem. -Még álmos vagyok.

-Addig megnézem, hogy van-e itt valami kaja. -simított végig a hátamon, majd kiment a szobából.

Pár perces forgolódás után, én is felkeltem az ágyból, és csak álltam ott egyhelyben.

Miket csináltunk tegnap...? Csak csókolóztunk. De ez most más volt, mint az előző. Ez érzelmes volt.

Ő is vonzódna hozzám? Remélem most már felfogta, hogy engem nem hagyhat el.
Így hát ezekkel a gondolatokkal csoszogtam be a nappaliba.

-Van étel? -dörzsöltem meg a szemeimet, a konyhába érve, ahol a fekete hajú is tartózkodott.

-Neked is jó reggelt. -lépett oda hozzám, majd rögtön az ajkaimra tapadt, ami egy kisebb sokként érintett, de egy kis idő után viszonoztam. Ez is lassú, de szenvedélyes volt, ami őszintén szólva jól esett, de pár perc után megint elváltunk egymástól.

-Ez... most mi? -kérdeztem tőle a pólóját szorongatva.

-Ezt akartam elmondani neked, de valahogy sosem tudtam. Emlékszel még az előző házban az 'almás' beszélgetésünkre? -kérdezte.

Almás beszélgetés?

"-Az... az... azt az almát... én már... -kezdtem össze vissza magyarázni.

-Tudom hogy tiszta nyál az egész de engem nem érdekel. -vont vállat. -Főleg nem a te nyálad.

-De, hát....

-Nem undorodom tőled. És te se undorodjál tőlem, mert az csak rontja a csapatmunkát. És én... én... -makogta, majd abbahagyta a mondatát.

-Te? Te mi?

-Semmi, felejtsük el."

-Igen. -válaszoltam végül.

-Akkor majdnem elmondtam, hogy kedvellek, nagyon. Szóval most elmondom, hogy kedvellek. Nagyon. -nézett mélyen a szemeimbe.

Ezt tényleg nem álmodom? Ő, akit utáltam, nagyon csúnyán viselkedtem vele, és olyanokat vágtam a fejéhez, amit nem érdemelt volna meg... mindezek ellenére is kedvel... engem?

-Én is téged. -könnyeztem be a hallottak miatt. Ez olyan hihetetlen, és hirtelen jött.

-Na, ne sírj. -ölelt magához kuncogva.

Nem sírok. Áh, dehogy..

-De akkor ugye nem fogsz visszautazni Koreába? -kérdezem reménykedve, az ő illatát magamba szívva.

-Sajnos ezen nem változtat még ez sem.

-De miért? Miért pont most kell elmenned? -akadtam ki, majd hátrébb is húzódtam tőle.

-Ezt nem most döntöttem el. Már régebben elterveztem, hogy amikor majd felnőtt leszek, visszaköltözök oda. -próbálta megmagyarázni.

-De akkor engem is vigyél magaddal! Miért ilyen néhez ez? -tartottam vissza a kitörni készülő sírásomat.