𝐍𝐞𝐯𝐞𝐫𝐭𝐡𝐞𝐥𝐞𝐬𝐬 | 𝑱𝒖𝒏𝒈𝒌𝒐𝒐𝒌 |

Seumul Yeodeolb

-Nem ártana lefürödnöd. -nézett végig rajtam Alex, még a hátsó kijáratnál állva.

-... -tettem én is meg ugyanezt -Igazad van.

-Nekem is fel kell mennem, de egy ideig még felkísérlek. -ajánlotta fel, mire tőlem csak egy bólintást kapott, majd elindultunk.

Amennyi fura tekintetet kaptam idefelé, most a dupláját kaptam vissza fele menet.

Mondjuk nem csoda, hiszen ha egy tiszta véres ember járkálna a folyósokon azt én is megnézném. Csakhogy most az a tiszta véres ember, én vagyok. Egy közel 18 éves lány.. De sebaj.

-És... milyen volt? -kérdezte kíváncsian volt tanárom.

-Hát olyan... kalandos? Nem tudom... ha arra akarsz kilyukadni, hogy nem lesz-e tőle semmilyen mentális problémám, akkor most mondom, hogy nem. N.. E.. M.. -betűztem el neki.

Kezd elegem lenni, hogy mindenki puhánynak néz. Miért? Még nem láttak erős idegzetű lányt, vagy mi? Pedig elhihetik, hogy nem csak én vagyok ilyen a világon.

-Jó, oké, nyugi. Csak egy egyszerű kérdés volt.

Ezután szótlanul tettük meg az utat addig, ahonnan külön válutnk nem is olyan rég.

-Akkor én mentem is. Majd küldök le ruhát neked. Más nem kell? -érdeklődött a lépcsőn állva.

Esküszöm, itt jobban figyelnek rám, mint otthon. Lehet mégsem vagyok egy senki? Najó... ezt még inkább nem jelentem ki.

-Rendben. Nem kell más. Köszönöm. További jó munkát. -intették neki.

-Oké, én is köszönöm! Ja... és még valami! -szólt utánam még időben.

-Igen?

-Siess, mert a vér, ha rád szárad az nem jön le egy könnyen. -utalt az arcomra, és a felhúzott ujjú pulcsimra, amiből a fél kezem kilógott... véresen...

-Oké, sietek. Szia. -mosolyodtam el, hogy ne tűnjek bunkónak, hogy nehogy véletlen azt higgye, csak lekoptatom őt. Bár miért hinné ezt? Jó, mindegy. Néha már mindent is túlgondolok.

A köszönését már nem hallottam, mert gyorsítottam a lépteimen a szemkontaktust elkerülve mindenkivel.

-Jól van, hölgyem? -szólított meg egy ápoló.

-Persze, velem minden rendben. Nem az én vérem. -feleltem zavartan, aztán kikerültem őt, és azonnal folytattam is az utamat.

Ez, elég hülyén hangzott. Remélem nem hiszi azt, hogy embert öltem...

Az utolsó métereket a szobámig, már futva tettem meg, hogy minél előbb egyedül lehessek, és rendbe szedjem magamat. Félreértés ne essék, semmit sem bántam meg, csak a koszhoz még nem vagyok hozzá szokva annyira.

Amint beértem, meg is torpantam, ugyanis Jungkook az ágyamon ült és eléggé ijesztően bámult engem, amint beléptem az ajtón. Nem lehet jó kedvében..
Ezt a legkevésbé sem akartam. Nem akartam, hogy most bárki is megzavarjon.

-Így néz ki minden veled egykorú lány? Nem is tudtam... -kezdte flegma stílussal.

-Talán le is szállhatnál rólam, és a magán életemről... -szóltam vissza neki ugyanolyan hangnemben, miközben elkezdtem lehámozni magamról a pulcsit, meg a bakancsot.

-Csak, hogy tudd, már én is az életed része vagyok. Már közös csókunk is volt, szóval nem tehetsz úgy mintha egy idegen lennék. -háborodott fel.

-Nem teszek úgy, csak tudod, aki egész életében nem csinált semmit, és én nem tagadom, tényleg nem csináltam semmit, az örül ha talál valamit, amihez ért és szereti csinálni. Jelen pillanatban nekem ez az a dolog, és még ezt sem hagyjátok! -hadonásztam idegesen a kezeimmel.