𝐍𝐞𝐯𝐞𝐫𝐭𝐡𝐞𝐥𝐞𝐬𝐬 | 𝑱𝒖𝒏𝒈𝒌𝒐𝒐𝒌 |

Yeol-ahob

Még indulás előtt össze szedtem pár flakon vizet, meg egy két konzervet, és megnéztem gyorsan, hogy van-e még valaki rajtunk kívül itt, de szerencsére nem volt.

-Segítek felállni a földről. -mentem oda Kookhoz.

Káromkodások közben sikerült feltápászkodnunk. Jungkook majdnem a teljes testével rám nehezedett, de én nem eshettem most össze, nem igaz?

A derekánál karoltam át, meg az egyik kezét fogtam meg, amivel a nyakamnál karolt. Így mentünk szépen lassan a kocsihoz.

-Előre vagy hátra ülsz? -kérdeztem.

-De nem is tudsz vezetni. -nyögte ki.

-De tudok...valamennyire. Na gyere. Inkább hátra feküdj.

Befeküdt az ülésekre, én meg a kormány mögé ültem.

-Ő... slusszkulcs? -kérdeztem.

-Kabát zsebembe. Tessék. -nyújtotta előre.

-Köszi.

Jó, ez mégsem nehéz annyira.

Kuplung be, kulcs elfordít, kézi fék ki, egyesbe be, kuplung fel, gáz, és sebességet váltani néha. Na meg fékezni, szükség esetén. (írói megjegyzés: amúgy nem tudom, hogy hogyan kell autót vezetni...😅)

Már úton is voltunk. De jó érzés vezetni újra.

Csak pár percet kellett kocsikázni, és megpillantottam egy kórházat.

-Nagyon fáj? -kérdeztem.

-Eléggé...

Kimásztunk az autóból, és betámogattam őt a fehér épületbe.

-Attól tartok, hogy lépcsőzni kell. -ugyan is a földszinten nem volt nagyon semmi.

10 percig szenvedünk, amire fel vonszoltuk magunkat oda. Jungkook nem egyszer káromkodott, és kiáltott fel fájdalmában.

Gyorsan ott hagytam egy kis széken őt, hogy megtudjam nézni, melyik a legideálisabb hely számunkra.

Csak egy nagy folyosó volt, nagyon sok ajtóval az oldalán.

Hamar meg is találtam egy műtőt, meg mellette egy szobát ágyakkal. Ez a kettő meg is felel.

Visszamentem Kookért és elbotorkáltunk a műtőhöz.

Lefektettem az ágyra és... most fogalmam sincs, hogy mit csináljak.

-Bennem van még a golyó... -adta a tudatomra, amit már amúgy is tudtam.

-Igen, azt én is tudom de mit csináljak vele? Nem vagyok orvos. -magyaráztam neki idegesen.

-Adj be érzéstelenítő injekciót. -adta az utasítást.

Elkezdtem kihúzogatni az itteni szekrény fiókjait. Szerencsére nem kellett sokat keresnem, mert az első fiókban rengeteget találtam. Hát persze, ez egy kórház, mit vártam.

-Kettőt vagy egyet? -kérdeztem bizonytalanul.

-Lehet kettőt is.

Elvettem kettőt, és visszaültem az ágyára, a lábához.

-Lekéne venni a gatyádat? -motyogtam kínosan el.

-Le. Azt hiszem. -szembesült ő is a ténnyel.

-Oh... -nyögtem ki az igen csak értelmesre sikeredett választ.

-Segítesz?

-Öhm... persze.

Kicsatoltam az övét, viszont a gondolatok csak úgy hasítottak a fejemben. Éreztem hogy a fejem egyre vörösebb lesz.
Gyorsan leszedtem a sálamat a combjáról, és óvatosan húztam le róla a ruha anyagot. Szerintem ezt meg sem érezte.