Our Ways Cross Each Other

8. fejezet

Lando

Negyed nyolc előtt érkeztem meg az általa megadott címre. Remélem, hogy nem jöttem túl korán. Pár percet várakoztam, majd megcsörgettem telefonon. Nem vette fel, de néhány búgás után megpillantottam az arcát egyik ablakból. Nem telt bele három percbe és már mellettem ült az autóban. Elképesztően csinos. Már a pályán is volt benne valami megkapó. Amikor a színpadnál elkaptam és belenéztem a szemeibe, hirtelen eltűnt a külvilág. Furcsa súly nehezedett a mellkasomra. Olyan, amilyen ezelőtt hosszú ideje nem éreztem. Azért is hívtam el pár perces ismertség után. Kívülről nem tűnhet valami megfontolt döntésnek, de úgy voltam vele, hogy most, vagy soha. Később csak megbánnám, ha elszalasztanám ezt a lehetőséget.

- Gyönyörű vagy. - dicsértem meg. Belepirult a kijelentésembe. Azt hiszem, így még jobban tetszik.

- Te sem panaszkodhatsz... - fülig ért a szája... 

Elnavigált egy kisebb utcához, ahol állítása szerint nem keltünk feltűnést. Lezártam az autót, felcsaptam a napszemüvegem és a fehér baseballsapkám. Így kisebb az esélye, hogy már holnap a címlapokon leszek vele.
Az idő egész kellemes, most már szerencsére nincs olyan perzselő forróság, mint napközben. Percek óta sétáltunk. Egy nagyobb park felé vettük az irányt, aminek a közepén egy vár magasodik a város fölé. Hanna csak magyarázott, mesélt a parkról, arról a térről, amely mellet az imént elhaladtunk. Mesélt sok mindenről, de én egy percig sem tudtam a mondandójára figyelni. Csak őt néztem. Hosszú, barna haját copfba fogta, viszont pár rakocátlan babahaj keretezte arcát. Jóval alacsonyabb volt nálam, kicsivel a vállam fölé érhetett, de jól állt neki. Vékony alakját kiemelte a szoknyáján lévő öv. Az arcára pillantva fedeztem fel annak minden egyes apró részletét. Apró orra, vékony szája és nagy barna őzikeszemei... Rám nézett.

 
- Figyelsz te rám egyáltalán? - próbálta szigorúan kérdezni, de észrevettem a mosolyt a szája sarkában.

- Igen? - hangzott számból a válaszom. Bár inkább nevezném kérdésnek, mintsem válasznak. - Várj itt! Egy pillanat és itt leszek. - és elrohantam. A közelben megláttam egy limonádé standot. Kikértem egy simát neki és egy limeosat magamnak extra jéggel. Visszaérve hozzá őszinte döbbenet tükröződött az arcán.

- Egy limonádé a hölgynek. - átnyújtottam az italát. Alap esetben sosem használtam volna ilyen szavakat... Nem ismerek magamra amikor vele vagyok, pedig fél napja sincs, hogy ismerem.  Mikor kezet csókoltam neki, fülig pirult. Azt hiszem, hogy kezdem egyre jobban megkedvelni.
Megköszönte és tovább sétáltunk. Hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam a szabadon mellette logó kezét. Éreztem, ahogy az izmai enyhén megfeszülnek, de nem húzódott el, amit jó jelnek vettem. Az arcát fürkésztem, felém fordult, mire rámosolyogtam.

 
És ő visszamosolygott rám.

A parkban sétálva tettünk egy jó nagy kört, de kezdett hűlni az idő és későre járt már, így visszaindultunk az ideiglenes kocsimhoz.

Hazavittem, a lakása előtt leállítottam az autót. Nem szállt ki, csak néztünk egymást. Elkapott a nyugalom érzése. A szemem a szemei és a szája között cikázott. Egy rendkívül hirtelen gondolattól vezérelve apró csókot nyomtam a szája sarkába. Rám nézett, de nem tudtam leolvasni az arcáról, hogy mi járhat a fejében. Már a legrosszabb dolgok jutottak eszembe, mint például, hogy pofon vág vagy hasonlók.

- Ne haragudj. Nem akartalak letámadni... Bocsánat, ha túl messzire mentem, én nem... - keztem magyarázkodásba, de nem hagyta befejezni. Belémfojtotta a szót puha ajkaival. Visszacsókolt... Hihetetlen ez a lány, én mondom... A nyelvem engedélyt kért a bejutásra, amire nem sokat kellett várnia. Nem kezdtünk szenvedélyes csókba, éppen csak ízlelgettem az ajkait... Egyik kezét göndör hajamba vezette, a másikat a tarkómra és elkezdte birizgálni az odalógó hajszálakat.... Egy idő után azonban levegőhiány miatt kellett szétválnunk.
Kicsit hátrébb húzódott az ülésen, viszont egy mosoly terült szét az arcán, ami az előbbi tette ellenére megnyugtatott.

- Köszönöm ezt az estét, igazán jól éreztem magam. - szemei csillogtak, de valószínűleg az enyémek sem különbözhettek sokban az övéitől. Maximum a színük.  Őrület, milyen hatással van rám egyetlen pillantásával is.

Mielőtt kiszállt volna, megöleltem és nyomtam egy puszit a homlokára. Elköszönt, majd elindult fel. Nem engedhetem el ezt a lányt, meg kell szereznem. Nem hagyhatom elmenni.

Kicsit "megkésve", fél tíz felé értem fel a hotelszobámba. Csak azt remélem, hogy Jon nem vette észre, mert különben holnap nekem lőttek.

Letusoltam, felvettem a pizsamám és az ágyamba dőltem, hatalmas vigyorral az arcomon. Aludni még nem tudtam, így beléptem az insta oldalamra. Pár perces keresgélést követően megtaláltam. Vettem egy mély levegőt és rányomtam a "követés" gombra. Írtam neki egy üzenetet, a szívem hevesebben kezdett verni, mikor a válaszát írta.

Javítva:
2023.09.30.