Our Ways Cross Each Other

23. fejezet - Tiszta lappal

Woking, 08. 01., hétfő délelőtt

"Landoval minden este beszéltünk FaceTime-on, mégis megdobogtatta a szívemet, mikor kiszúrtam egy ismerős napszemüveges-baseball sapkás alakot a reptér előterében."

A bőröndjeimet magam után rángatva futottam felé, majd elengedtem a koloncot és a nyakába ugrottam. Percekig állhattunk így, végül elhúzódtam, de csak annyira, hogy láthassam az arcát. A szemüveget a feje tetejére tolta és ajkait villámgyorsan az enyémekre tapasztotta.

- Hiányoztál! - lehelte a számra alig hallhatóan.

- Te is hiányoztál nekem. - fejemet a mellkasára hajtottam, mire csak mégjobban magához szorított, szinte elvesztem hatalmas karjai közt.

- Mi lett a hajaddal? - kérdezte és döbbenten végigmért, mikor elengedett.

- Levágattam. Nem tetszik? - érdeklődtem aggodalmaskodva. Amikor Kata elrángatott vásárolni bementünk az ottani fodrászatba. - Úgy éreztem, hogy kell egy kis változás, tiszta lappal akarom kezdeni az itteni, "új" életemet. - Nem lett sokkal rövidebb, de már épphogy csak a lapockám közepéig ért, valamint egy kiscsit világosított is rajta a nő. Én teljesen meg voltam vele elégedve, de egy kicsit tartottam tőle, hogy Landonak nem fog tetszeni. Mindig is tartottam mások véleményétől, főleg azokétól, akik közel állnak hozzám.

- De. Nagyon tetszik. Így is gyönyörű vagy! - mondta megint megcsókolt. Nem foglalkozott a ténnyel, hogy hányan állnak körülöttünk vagy, hogy esetleg valaki felismeri és holnap mi leszünk az internet legfelkapottabb témája.

- Tegnap néztük ám a futamot. Sajnálom, hogy nem sikerült jól, majd legközelebb biztos jobban megy az autó. - húztam el a számat. Szegénynek amilyen jól indult a versenye, olyan rosszul végződött.

- Néztétek? - zavartan ráncolta össze a szemöldkét.

- Igen, Anya, a húgom, Csenge és az öcsém, Peti. - csak egy bólintással reagált. Korábban már szóba került a másik csládi háttere, így nem volt meglepetés. A fotocellás ajtón keresztül a parkolóba mentünk, egyenesen a sötétkék McLarenhez. A csomagtartóba bepaszírozta a bőröndjeimet, majd beültünk az elképesztően kényelmes bőrülesekre, de még nem indultunk el. - Ugye meséltem, hogy találtam egy kiadó lakást, közel a gyárhoz.

- Igen, a napokban mondtad, de én is mondtam, hogy lakhatnál nálam, nem kell ezért kivenned egy lakást.

- Lando, ebbe ne menjünk most bele. - igyekeztem kerülni a témát, amiről egyik este telefonálás közben többet és hevesebben beszéltünk a kelleténél.

- Nekem van egy nagy házam, ami jól be van rendezve, mondam már, hogy hozzám költ...

- Nem. Korai. - vágtam rá. - Akkor is az lenne, hogyha húsz hálószoba lenne benne és lenne magánszférám. 

- Csak négy hálós.

- Szeretnék egy kicsit lassabban haladni. Nekem még korai lenne az összeköltözés és amúgy sem szeretnék a terhedre lenni. 

- Nem akarok többet reggel arra ébredni, hogy magányos vagyok, nincs senkim a családmon kívül és üres mellettem az ágy. Akarlak magam mellé. És a munka miatt nem lesz időnk egymáshoz futkosni... Higgy nekem...

- Itt és most megígérem neked, hogy az, hogy külön lakásban élünk, nem jelenti azt, hogy nem találkozunk. Ugyanabban a városban fogunk élni, az ég szerelmére! És úgyis egymásnál fogjuk tölteni a szabadidőnket. Ha pedig úgy érzem, hogy készen állok az összeköltözésre, szólni fogok, csak kell nekem minimum egy hónap, mire megszokom, az új környezetet és a munkát. Nyakamat rá, hogy szólni fogok! Így rendben? - minden erőmet bedobva próbáltam meggyőzni Őt az igazamról.