Our Ways Cross Each Other

20. fejezet

Péntek délután
Hanna

Mára vége a "napnak", lement a harmadik szabadedzés valamint az időmérő is, amin Lando ötödikként végzet. A bőröndömben keresgéltem valami csinos ruha után. Épp kezdtem volna feladni, mikor a kezembe akadt a kedvenc fekete miniszoknyám. Ezazz! Felvettem hozzá egy halványkék fodros ujjú felsőt és egy szintén fekete magassarkút. Az ajtó csukódására felkaptam a fejem és mikor megláttam, nyeltem egy nagyot. Igazán jól festett... Fehér len inget, sötétkék szövetnadrágot és hozzá illő zakót viselt.

- Segítesz becsatolni a nyakláncomat?

- Nem, azt hagyd csak itt. Nem lesz rá szükséged.

- De...

- Bízz bennem. - mondta, mire a nyakláncot a komód tetejére helyezte és hátulról átkarolt. - Csodaszép vagy. - duruzsolta a fülembe, mire kirázott a hideg.

- Valóban?

- Igen. - lehelt lágy csókot a nyakamra.

- Hát... Te sem panaszkodhatsz...

- Igen? - csak bólintani tudtam. Hiába volt már korábban barátom, ilyet még senki nem váltott ki belőlem. - És tudod, mi a legjobb az egészben? - nemlegesen ingattam mag a fejem. - Az, hogy én viszlek vacsorázni, nem más.

Az étterembe taxival mentünk. Az asztalnál három szál vérvörös rózsa várt egy szál fehér gyertyával az asztal közepén. Helyet foglaltunk, a pincér felvette a rendelést és Lando a zakója zsebében kezdett kotorászni. Elégedett félmosoly villant az arcán, mikor kihúzott belőle egy fekete, hosszúkás selyem borítású díszdobozt. Felállt, majd odalépett hozzám és kinyitotta a dobozt, amiben egy vékony aranylánc csillant meg, rajta egy kis csillag medállal.

- Ezt azért, mert ezalatt a tíz nap alatt, a legjobbat hoztad ki belőlem. Soha senkivel nem éreztem még olyan jól magam, mint veled. A szimpla közelséged is olyan dolgokat vált ki belőlem... És azért, mert vagy olyan spontán, hogy alig hat nap ismertség után a barátnőm lettél. Valamint szeretném, ha még jó sokáig az is maradnál. - a meglepettségtől kezemet a szám elé kaptam. Óvatosan kivette a nyakláncot a dobozból és a nyakamba akasztotta.

A pincér nemsokkal ezután tette elénk az ízletesebbnél-ízletesebb ételeket.

- Elnézést... - intett a közelben álldogáló fiatal pincér srácnak, aki odalépett hozzánk és szemérmetlenül végigmért. - Khmm... Egy üveg fehérbort szeretnénk.

- Melyikből? - kérdezte, de még mindig engem pásztázott. Pofám leszakad!

- A legjobból.

- Máris hozom.

- Igazán köszönjük!

A vacsora viszonylag csendben telt, amit végül szokásához híven a brit tört meg.

- Néhány hete megürült egy hely a McLaren jogi részlegén. A múltkor meséltem rólad Charlottenak és... Kérlek, ne nyírj ki... - habozott - de beajánlottalak oda. - a szemeim görögdinnye nagyságúra nőttek és az összes létező lehetőség átpörgött az agyamon másodpercek alatt.

- Ööhmm... Nem is tudom, mit mondjak. - kétes érzések kavarogtak bennem.

- De persze csak akkor vállald el, ha úgy érzed.

- Figyelj... Egyrészt, köszönöm, másrészt pedig.... Aaah... Csak harmadik hete vagyok a Hungaroringnél. Nyilván a McLaren már egy magasabb szint és nem tudom, hogy elég jó lennék-e oda. Hadd gondoljam át, jó?

- Ez csak természetes. Aludj rá egyet. De ha bármi kérdésed van, csak szólj és Charlotte segít. - ezzel a fülembe tette a bogarat. Kétségkívül jó lenne nekik dolgozni, de nem akarom egy fiú miatt feladni az eddigi életem és egy másik országba költözni. Bár tény, hogyha nekik dolgoznék, akkor költözhetnék Wokingba. De gondolom ezzel a keresetem is megnőne az otthoni kezdő fizetésemhez képest, ami nem egy utolsó szempont, ha azt vesszük. Ha pedig nem úgy sülne el kettőnk között ez a kapcsolatosdi, akkor meg bumm... volt egy álom munkahelyem Baudapesen és itt maradtam egyedül egy idegen országban.

...

Fél tíz felé állt meg a taxi a hotel előtt. A cipőmet levéve, mezítláb sétáltam végig a barna szőnyeggel fedett folyosón, oldalamon a barátommal. A szobába beérve ledobtam a táskám és behunyt szemekkel dőltem a hatalmas franciaágyra, a hajam szétterült a fejem körül. Éreztem, ahogy a jobb oldalamon besüpped a matrac. Lando szintén bedőlt mellém, fejét a kezével támasztva oldalt feküdt. Orromat megcsapta jellegzetes illata, nyakamat csiklandozta kellemesen meleg lehelete.

- Mi az? - kérdeztem szórakozottan és teljes testemmel felé fordultam.

- Olyan gyönyörű vagy... - közölte nemes egyszerűséggel. Közelebb hajolt és lágy csókot lehelt a szám sarkába, majd távolabb húzódva ajkait az enyémekre tapasztotta. Visszadöntött a hátamra, fölém kerekedett, két kezével a fejem mellett támasztotta magát. Kezdte elmélyíteni a csókot, ujjaim göndör fürtjei közé vezettem, míg hatalmas tenyerei bejárták az egész testem, akárcsak az a jóleső bizsergés, amit a közelsége okozott. Mélyeket sóhajtva vált el tőlem, kékesen, majdnem feketén izzó szemeit az enyémekbe fúrta.

- El... El kell mennem letusolni, különben nem fogok tudni leállni. - mondta csendesen mély, rekedtesre változott hangján. Mellkasa gyorsan emelkedett, a halántékán legördülő izzadtságcsepp végigszántotta a szeme mellett zöldesen kidudorodó eret.

- És... Ha én nem akarom, hogy leállj? - kérdeztem és akaratlanul is az ajkamba haraptam.

- Akkor addig csókollak, amíg el nem tűnik az utolsó levegő molekuka a tüdődből... - szűrte a fogai között és előbbi tevékenységét ott folytatta, ahol abbahagyta. Ujjai a felsőm alatt kalandoztak, mire észbe kaptam, már csak egy szál fehérneműben feküdtem a puha paplanon. Ösztönösen magam elé kaptam a kezeimet, de tenyerét az államra emelte. Érintésébe belesimultam, akár egy ártatlan kiscica, épphogy csak nem doromboltam.

- Nem kell rejtegetned magad. Előttem nem. - érzéki, nyálas csókokokat hintette az ajkaimra, majd a nyakamra és a mellkasomra is, centiről centire haladva. Az inge gallérjánál fogva magamhoz húztam, így még mindig a szemeimbe nézve tornyosult fölém. Egy pillanatra megállt az idő és a minket körülvevő világ. Csak mi voltunk ott. Néhány néma és történésmentes másodperc múltán újabb szenvedélyes csókcsatába invitált. A vérem forrt az ereimben, a szívem a torkomban dobogott, az egész olyan euforikus volt. Beletúrtam játékosan göndörödő fürtjeibe, kicsit meghúztam azokat, ezzel egy elfojtott morgást kiváltva belőle. Nem akarok elszállni, de azért jót tett az egómnak a tudat, hogy milyen hatással vagyok rá...

- Ez... Ez nem kell. - kezdtem el kigombolni az ingjét. Vagyis csak szerettem volna, de csak szerencsétlenkedtem vele. Besegített ő is, így másodperceken belül megszabadítottam a felsőtestét takaró ruhadarabtól.

Életem egyik, ha nem a legszebb éjszakája elé néztünk akkor...

Javítva:
2023.10.12.