Our Ways Cross Each Other

22. fejezet - A búcsú

Hanna
Belgium, vasárnap este

- Charlotte! - kiáltott Lando, miközben a hotel folyosóján futottunk a szőke hajú alacsony nő után.

- Igen Lando? - fordult meg türelmetlenül. - Mások lehet, hogy nem olyan örökmozgók, mint te és mondjuk pihennének! - ripakodott rá a negyvenes éveiben járó nő. - Oh, hello! - biccentett, mikor észrevette, hogy Lando nem egyedül szaladt utána.

- Üdv!

- Mi volt ilyan sürgős, hogy felverted érte az egész hatodik emeletet?

- Egy: Mikor indul holnap a gép?

- Tízkor, de benne van az e-mailben, amit küldtem.

- Küldtél e-mailt?

- Igen, mint mindig. Igazán hozzászokhatnál. - ingatta a fejét idegesen a nő.

- Mindegy is. Nem pont ezért loholtunk utánad. Szóval... Őt már be szerettem volna mutatni neked. Tóth Hanna - karolta át a derekamat a jobb kezével - és a többit majd ő elmondja.

- Tóth Hanna. - nyújtottam kezet a formalitás kedvéért.

- Charlotte Sefton. - kisebb meglepetésemre a nő úgy döntött, hogy hagyjuk a kézfogást és inkább szoros ölelésébe vont, amit kisebb fázikséséssel viszonoztam is.

- Lando említette az álláslehetőséget.

- Igen, én mondtam, hogy kérdezzen meg. És mire jutottál, szívem?

- Élnék vele. - feleltem mosolyogva.

- Ezt örömmel hallom. Még az este folyamán elküldenétek nekem az önéletrajzodat a biztonság kedvéért?

- Természetesen. - bólintottam.

- Holnap, ha vissszaértünk Wokingba, szólok Jamesnek, a leendő főnöködnek és összerakjuk a szerződést.

- Az nagyszerű lenne. Köszönöm a sok segítséget!

- Igazán nincs mit. Nos, akkor üdv a McLaren nagy családjában, Hanna! - ölelt meg mindkettőnket.

Szerda

Hétfőn késő délután, miután visszaértünk Belgiumból bementünk a McLaren gyárába. Landonak volt egy kis megbeszélnivalója a mérnökökkel én pedig aláírtam a szerződést. Kedden reggel felültem a repülőre, ami meg sem állt Budapestig és délelőtt felmondtam a Hungaroringnél. Nem volt egyszerű, de szerencsére a főnököm velem együtt örült az új lehetőségnek. Összeszedte az irodámban lévő személyes kis dolgaimat és hazamenve nekiláttam összepakolni az egyik szobába azokat a dolgokat, amiket magammal viszek az életem egy új fejezetébe. Szerdán reggel a telefonom csörgésére ébredtem, a képernyőn Kata neve jelent meg. Ki gondolta volna?

- Jó reggelt, hétalvó! - énekelt bele a telefonba.

- 'Reggelt! Mit szeretnél hajnalok hajnalán?

- Tíz óra van és itt állok az ajtód előtt, megint. Szóval engedj be! - kikecmeregtam a puha nyári paplan alól, odacsoszogtam az ajtóhoz és kitártam előtte. Vállán egyhatalmas táskával berobogott és kiszórta a szatyor tartalmát a szőnyeg közepére, így egy csomó műanyag zsák hullott a kanapé elé. - Jó újra látni! - ölelt meg.

- Téged is.

- De kipihent valaki! Mikor aludtál el?

- Féll kettő felé, addig lakásokat kerestem, ahová beköltözhetek a jövő héten.

- És legalább sikerrel jártál?

- Igen, hétfőn már kézhez is kapom a kulcsokat. Van bent pár bútor is, szóval nem leszek teljesen meglőve. És az ára sem húzós annyira, mint gondoltam.