Our Ways Cross Each Other

30. fejezet

A Nap melegen simogató arany sugaraira ébredtem, de amint megéreztem a mellettem lévő hideg, üres helyet, kipattantak a szemeim. Felültem a fehér lepedők között. Benéztem a fürdőszobába, a lakosztály 'nappali' részébe, végül az ággyal szembeni komódon találtam egy vázában egy csokornyi fehér rózsát, mellette pedig egy kis fehér papírt, rajta a brit barátom szebbik macskakaparásával.

"Jó reggelt, Honey!

Korábban kellett kimennem a pályára, mert Zak összehívott egy gyors csapatmegbeszélést, de nem volt szívem felkelteni téged, olyan édesen aludtál. Ha felébredtél, gyere majd utánam.

Szeretlek,
Lan.

P. S. Ugyan ez a csokor elmaradt, de még a szülinapi ajándékod része."

Az üzenetet olvasva hatalmas mosoly ült ki a tegnap éjszaka miatt amúgy elég nyúzott arcomra. Félbehajtottam a papírlapot és a bőröndöm egyik kis zsebébe helyeztem, nehogy a szobában felejtsem hazainduláskor. A telefonomhoz nyúltam, megnyitottam a Landoval közös Messenger beszélgetésünket és gépelni kezdtem egy rövid üzenetet.

"Neked is jó reggelt!
Megtaláltam a papírt, kb 1 óra múlva kint vagyok a pályán."

"Szeretlek"

Választ nem vártam tőle, mivel tudtam, hogy ilyenkor is lefoglalják őket, pilótákat a verseny előtti interjúk, megbeszélések, mérnökökkel való egyeztetések és hasonlók, ezért nem is hívtam fel egyáltalán.

Az ágyhoz visszalépve meglehetősen erős volt a kísértés, hogy visszdőljek a pihe-puha fehér párnák közé, de ezt a gondolatot elvetetve igazítottam meg a párnákat és a takarókat, összeszedtem a tegnap este szétdobált ruhadarabokat, majd mielőtt nekiláttam volna a készülődésnek, felhozattam a szobába egy adagnyi palacsintát reggeli gyanánt, mivel kishíján fél tizenkettő felé a hotel éttermében a személyzet már rég elpakolta a svédasztalos reggeli maradványait.

Egy frissítő zuhany után szokásos csapatpólóhoz egy elegáns fekete, megkötős derekú rövidnadrágot vettem fel, majd kezemben a táskámmal mentem a hallba.
Kiléptem a forgós üvegajtón, meglepetésemre meglehetősen kevés fotós várakozott, mivel már a nagy részük a paddockban vagy a pálya főbejáratának biztonsági kapui előtt lesett a kínálkozó lehetőségekre.

A forgalmas utcára lépve, leintettem egy, a forgalomból kirívó sárga taxit és egyenesen a pályára vitettem magam. Kifizettem a fuvart, a főbejáratnál lecsippantottam a belépőkártyám és egyenesen a narancssárga istálló garázsa felé igyekeztem. Időközben ugyan megtalált egy-két unatkozó riporter, akik megpróbáltak a tekervényes kérdéseikkel vájkálni a magánéletünkben, de burkoltan elküldtem őket egy fokkal melegebb éghajlatra. Néhány fiatal lány is megállított egy-egy képet kérve, akik megismertek a közösségi oldalainkon ritkán megosztott képekről.
Szokásos tempómban haladtam végig a VIP vendégekkel teli boxutcán a barátom garázsáig.

Az egész paddockban jó hangulat uralkodott, egyfajta nyáriszünet előtti hangulat. A legtöbb ember mosolygott, legyen az szerelő, mérnök, pilóta vagy a csapatvezetés valamely tagja.

Helyi idő szerint 17 órakor aludtak ki a piros lámpák és rajtolt el a mezőny mind a húsz autója.

A dobogóra végül Max Verstappen, Lando és Lando csapattársa, Oscar Piastri állhattak fel, ebben a sorrendben, így végül a wokingi csapat(unk) zsebelhette be a konstruktőri bajnokság harmadik helyét, ezzel megelőzve a legfőbb kihívóját, a Mercedest.

A szokásos tiszteletköröket leróva mentünk vissza a hotelbe, ahol egy gyors - majdnem közös - zuhanyt követőn nekiláttunk a készülődésnek. Hivatalosak voltunk egy vacsorára, amire az utolsó futam és egyben a szezon vége alkalmából gyűltünk össze.