Our Ways Cross Each Other

24. fejezet - Üdv nálunk!

Lando

09.12., péntek

Budapest, Komárom

A monacoi látogatásunk óta eltellt másfél hónap. A holland nagydíjon a McLaren valamivel gyengébben teljesített, de amiről ott lecsúsztak, azt Monzában bepótolták. Az olasz verseny előtti estén pár pilótával este belógtunk a pályára. Nem sokon múlt, hogy a két őrült ausztrál pilótát, Danielt és Oscart bevigyék a rendőrörsre, de Charles és Hanna, mivel a díszes társaságból csak ők tudtak olaszul, nagynehezen kimagyarázták őket. Emellett pár közös képbe került, de az mellékes. A fő, hogy nem lett következménye az ügynek. Amikor aznap este a gumifal mögé elrejtőztünk, nehogy az éjjeliőr észrevegyen minket és az "óvintézkedéseink" ellenére is zseblámpával a szemünkbe világított, Hanna egy kisebb szívrohamot hordhatott ki lábon. Nem mondta, de a halk sikkantásából rájöttem, mellesleg minden az arcára volt írva.

Monza után Magyarországra mentünk, mert a barátnőm be szeretett volna mutatni a családjának két hónap után. Mellesleg és is kíváncsi voltam már rájuk, de legalább annyira izgultam a találkozás miatt. Arcomra erőltettem egy nagy mosolyt és leszálltunk a repülőről. Az előtérben egy tőlem jóval fiatalabb srác várt minket, akit már többször láttam a telefon képernyőjén keresztül. Peti, legalább ki tudom mondani a nevét, mert az egyik mérnökömet is így hívják, mert ő is magyar. Bár tény, hogy a magyar nevek kiejtése nem az erősségem, de azért próbálkozok, na. Mikor Hanna meglátta őt, gyorsított a lépésein és összeölelkeztek. Szimpatikus gyerek, de örülök, hogy csak a testvére. A srác kb velem egymagas lehetett, de arcra eléggé hasonlítottak a nővérével, ami már a telefonban is feltűnt.

- Lando Norris. - mutatkoztam be, mert még ugye élőben nem találkoztunk.

- Tóth Péter, teljes életnagyságban. - kezetfogtunk és férfiasan megöleltük egymást. - Szóval, te vagy az a bátor, aki elviseli a nővéremet... - kijelentésén jót nevettünk, kivéve az említett, mert ő egy grimasszal az arcán csak tarkón vágta az öccsét. - Vagy kurva türelmes vagy vagy nagyon szereted, mert nem egyszerű eset. Én már csak tudom, mert 14 évig éltem vele egy házban...

- Vagy inkább Ő visel el engem... - a parkolóba mentünk, bepakoltunk a csomagtartóba a bőröndöket és elindultunk. Az út alatt végig angolul beszélgettünk, így egyáltalán nem éreztem magam kirekesztve.

- Anya és mama is tiszta lázban ég, mióta mondtátok, hogy jöttök. Mama már tegnap reggel nekiállt sütni, mintha egy lakodalomra készülne, komolyan. Hiába próbáltuk leállítani... Fájnak a lábai, alig tud járni, de az ért el nem mozdulna a tűzhely mellől. - mondta Andris egy pillanatra levéve szemét az útról.

- De mondtam nekik, hogy nem kell annyira beleélni magukat.

- Ismered őket, mire számítottál? Mintha a falnak beszélnél.

- Anyukátok már a telefonban is nagyon lelkes volt. - szóltam közbe szórakozottan, de elég ideges voltam. Nem tudtam, hogy viszonyulnak majd a távolabbi családtagjai az érkezésemhez és ahhoz, hogy nem magyar vagyok.

- Áh, az még semmi. Nem láttad még, amikor beleéli magát valamibe. Na akkor... Ne félj, majd megismered te is...

- Tényleg. Jázmin hogy viselte a nagy találkozást?

- Egész jól, bár mamának nem igazán volt szimpatikus. - húzta el a száját a magyar fiú.

- Jázmin? - kérdeztem értetlenkedve.

- A barátnőm. Már fél éve együtt vagyunk, de Hannin kívül nem sokan tudtak róla.

- Nem sokan... Persze... Anyának nem mondtad el meg papáéknak. Az összes haverod tudta, hogy együtt vagytok és ha nem jár el a szád, akkor még mindig nem mutattad volna be nekik. - vetette a szemére erélyesen a lány. - Tudod jól, hogy utálok hazudni anyának, mégis falaztam nektek.- Eltűnődtem, hogy talán itt lenne az ideje lenne bemutatni Hannát anyáméknak. Biztosan kedvelnék egymást, korban meg elég közel állnak Ciscával. Oliver már tud róla, de ő is csak egy véletlen miatt. Igen, hazamegyünk és elhívom őket étterembe. Az lesz a legjobb, akkor legalább nem kell főznünk.