Our Ways Cross Each Other

27. fejezet

Lando
11.01., péntek

Kedden értünk vissza Wokingba Mexikóvárosból. A futam nem úgy sült el, ahogyan terveztem, de az idei szezon egész jól alakul. S noha nem én álltam a világbajnoksági ranglista élén, de a top 5-ben benne voltam. A kerékcsere után visszább csúsztam a sorrendben és amikor igyekeztem behozni a lemaradásomat, megszereztem a leggyorsabb kört. Egyedül azzal nem számoltam, hogy az előttem lévő Logan Sargeant alatt megáll az autó és kénytelen keresztben megállni a pálya közepén. Ahogyan próbáltam kikerülni, egy kicsit elszámoltam magam és a bal első kerekemmel eltaláltam. Kisodródtam a fűre és Logannel együtt én is kiestem a versenyből.

Pénteken reggel indultunk Bristolba. Előző este becsomagoltuk a szükséges ruhákat és az ajándékot, hogy minél korábban el tudjunk indulni és minél több időt tölthetünk el a családommal. Vasárnap jövünk is vissza, mert hétfőn már mindkettőnknek be kell mennie a gyárba megbeszélésre.

Fél nyolc körül vágtunk neki a majd' két órás autóútnak a házamtól. Hanna a korai indulás miatt megint nálam aludt, bár én ezt a legkevésbé sem bántam.

Alig fél óra után Hanna elaludt én pedig lejjebb halkítottam a zenét.
Egy órája lehetünk úton, mikor az lehúzódtam az autópálya "gyors sávjából", ahol eddig haladtunk a legújabb az új sötétkék McLarenemmel és lekanyarodtam az első útbaeső benzinkúthoz. Bezártam a kocsit és beszaladtam mosdóba. Visszafelé vettem egy kávét és egy pohár fekete teát Hannának. Mire visszaértem a kocsihoz Hanna kíváncsi álmos szemekkel nézett rám.

- Tessék. Ez a tiéd. - nyújtottam felé a teát, mire egy lágy mosolyt és hálás pillantásokat kaptam.

- Köszönöm. Nem akartam most is elaludni, csak alig aludtam az éjjel, dörgött, villámlott és egész végig forgolódtam.

- Semmiség. Amúgy hamarosan odaérünk, nagyjából egy óra múlva.

- Na végre, sziasztok! Gyertek beljebb! - invitált be minket anya az ajtóból félreállva.

- Üdv, Mrs. Norris.

- Szia anya.

- Hiányoztál. Amikor baleseteztél, úgy aggódtam, hogy valami bajod esik. Hanna, drágám, csak úgy ragyogsz... Flo, Cisca! Megjöttek Landoék! - kiabált fel nekik az emeletre. - Kisfiam, vidd fel a táskákat, pakoljatok ki, aztán itt várlak benneteket teára.

- Bocs, anyám egy kicsit túlpörgött.

- Ugyan... Láttad, anya milyen volt, amikor bemutattalak nekik. - vont vállat.

- Ez te vagy itt Maxel? - mutatott egy gyerekkori képre a szobámban nevetve. Egymást átkarolva álltunk ott verseny overálban, arcunkon egy fülig érő vigyorral és egy-egy kis kupával a kezünkben. Lehettünk vagy hat-hét évesek.

- Igen. Az első gokartversenyünk után készült.

- Nagyon aranyosak voltatok. - pillantott felém. A másnapi ruháinkat fellógattuk a szekrényhez, hogy minél kevésbé gyűrődjenek össze és lementünk a családomhoz.

Anya egy tálcán bögréket és egy kancsó forró teát hozott. Letette a dohányzóasztalra és mindannyian leültünk a hatalmas nappaliban.

- Oliverék csak késő délután jönnek, mert közbejött nekik valami. Gyere csak egy kicsit. - intett apa a fejével a dolgozószobája felé.

- Fiam, nem gondolod, hogy ideje lenne megállapodnod végre? Nekem ennyi idősen már két gyerekem volt. - És ezaz! Gondoltam, hogy ez lesz. Megint felhozta a témát, amit nagy nehezen sikerült hárítanom az évek során.