Our Ways Cross Each Other

12. fejezet

- Van kedved maradni estére? - kérdezte. Mit ne mondjak, eléggé meglepett...

- Nem hoztam magammal semmilyen ruhát és neked holnap versenyed van. Biztos jó ötlet lenne?

- Ne foglalkozz azzal, hogy mi lenne. Foglalkozz inkább azzal, hogy mi van. Szóval? Még egyszer megkérdezem, maradsz estére? - tette fel a kérdését újból egy kacsintás és egy szívdöglesztő féloldalas mosoly kíséretében.

- Jó, legyen. De akkor sem hoztam magammal ruhát.

- Ne törődj vele, majd odaadom az egyik pólóm. Ha gondolod, zuhanyozz le nyugodtan, megtalálod a fürdőszobát. - utalt a legutóbbi itt tartózkodásomra. A hálószobába sétált és a bőröndjéhez lépett. Kivett belőle egy Quandrant feliratú kék pólót, amit odanyújtott nekem. - Remélem megfelel. - édes kisfiús mosolya még mindig ott virított az arcán. - Addig elintézek egy telefont. - mondta, majd kinyitotta az erkélyajtót, ahonnan július révén majd' 30 fokos levegő áramlott be a hűtött szobába, és kilépett.

A táskámból elővettem a pirosbetűs vészhelyzetekre tartogatott bugyim és elindultam a fürdőszoba felé. Legalább most hasznát veszem az elővigyázatosságomnak. Derékig érő hajamat egy laza kontyba fogtam a fejem tetején és a zuhany alá állva hagytam, hogy a forró víz átjárja minden porcikám. Nagyjából tíz perc elteltével léptem ki az ajtón a fiú pólójában, ami majdnem a térdemig ért. Ő az egyik fotelben ült és a telefonját nyomkodta. Egy pillanatra felkapta a fejét, végignézett rajtam és a tekintete megállapodott az arcomon. Felállt, odalépett hozzám, így csak pár centi választott el minket egymástól. A szobában a csekély hangulatvilágításon kívül sötétség uralkodott, amit a város, ablakon bevetülő apró fényei tettek tökéletessé. Lando közelebb hajolt hozzám és...

- Jól áll rajtad a pólóm. - suttogta a fülembe. Meleg lehelletétől kirázott a hideg, akárcsak minden alkalommal, amikor hozzámér. Persze a szó legeslegjobb értelmében. Hihetetlen, hogy mit vált ki belőlem. - Ha gondolod, máskor is szívesen kölcsönadok egyet. - Kacsintott egyet. Kijelentésére az arcom lángba borult. Kékeszöld íriszeit az enyéimbe fúrta. Hosszú ideig csak bámultuk egymást, majd szemeit a számra vezette. Hüvelykujjával végigsimította az ajkam alsó felét. Pár másodperccel később azonban csókban forrtunk össze, nem tudom, ki lépett előbb. Ez más volt, mint a korábbiak. Ezúttal türelmetlen volt. Szenvedélyes. Nyelve másodperceken belül már a bejutásért könyörgött, amire nem is kellett olyan sokat várnia. Egyik kezét a tarkómra emelte, másikkal pedig a hátamat simogatta. Én sem voltam rest, csak a pillanatnak éltem. Carpe diem, vagy hogy mondják... Akkor csak ő volt és én. Azaz mi, ha mondhatom ezt. Egyik kezem a göndör fürtjei közé vezettem, másikkal az arcára írtam le apró kis köröket. Kezdte elmélyíteni a csókot. Jobb keze a hátamon kalandozott, míg a ballal a kontyból lelógó babahajaimat bizergálta. Erre a tettére csak belemosolyogtam a csókba. Enyhén meghúztam a haját, csak azért, hogy érezze a törődést... Egy apró sóhajt váltottam ki belőle. De az igazat megvallva, jólesett tudni, hogy mekkora hatással is vagyok rá.

Hiába... Nem egy romantikus filmben élünk. A kis jelenetünket egy "Szobaszerviz!" kiáltás és pár kopogás szakította félbe. Ilyen az élet. Egyszer minden jónak vége szakad. Szétválásunkkor mindketten szaporábban vettük a levegőt. Az ajtóhoz sétált és tiszta törölközőkkel a kezében tért vissza, majd Ő is a fürdőszoba irányába ment. Paradicsom vörös fejjel ültem le az egyik, ablak irányába fordított fotelba. Percekkel később vizes hajjal és egy törölközővel a derekán lépett ki, mire egy nagyot nyeltem. A hálószobába ment és a ruháival a hóna alatt ment vissza a párás helységbe.

Jó húsz perccel később már az ágyban feküdtünk, egymás felé fordulva. Én magamra húztam a vékony nyári paplant, ugyanis a klimatizált szobában kifejezetten jól esett. Az előbbi csókcsatánkat követően ismét forogni kezdtek az agyamban lévő kis fogaskerekek. Félve tettem fel a kérdést, ami már néhány napja foglalkoztat. Pontosabban azóta, mióta elájultam és felhozott ebbe a szobába. De végül csak felhoztam a témát... Mert ami a szívemen, az a számon.

- Lando... - kíváncsian kapta rám a tekintetét.

- Mondd csak, figyelek.

- Hogy állunk most? - csúszott ki a számon. Nem tudtam, hogy hogyan is fogalmazzam meg. Lehet, kicsit nyersre sikeredett. Kérdésemre az arcán átsuhant valamilyen érzelem, amit nem tudtam kiolvasni a szemeiből, azonban a már megszokott, halvány mosolya még mindig ott díszelgett az orcáján.

- Hát... - kezdte - Hogy őszinte legyek, ugye még csak pár napja találkoztunk, de nagyon megkedveltelek. Nem hittem volna, hogy ez lehetséges, de minden egyes alkalommal, amikor hozzád érek vagy csak szimplán a közelemben vagy, minden jobbnak érződik, mint amilyen. Szeretném, ha több lenne köztünk, mint barátság. Szeretnélek jobban megismerni és minél több időt eltölteni Veled. - Azta! Jó az Ő szájából is azt hallani, amit én is érzek. Hangja lágy volt és talán... Talán egy kis vágy is volt benne.

- Én is hasonlóan érzek. Az előző kapcsolatom után az exem az én szememben elásta magát, minden férfi nevében. Hosszú időbe tellett, mire kihevertem és nem is gondoltam volna, hogy most... Mindegy, lényegtelen.Én is szeretném, ha komolyabbra fordulna ez a valami.

- De jó... Most, hogy ezt tisztáztuk...  - kis szünetet tartott. Összeszedve a gondolatait szólalt meg néhány másodperc múlva  - Lehet, hogy elhamarkodottnak gondolod, de rögtön lenne egy kérdésem.

Javítva:
2023.10.04.