Our Ways Cross Each Other

21. fejezet

Szerencsére a Belga Nagydíj sikeresen lezajlott mindenféle megszakítás nélkül. A dobogó legfelső fokán szokás szerint Max Verstappen végzett, másodikként Leclerc, aki beékelődött a két Red Bull közé. A negyedik hely Landoé lett. De a csapattársa számára sem volt veszett ügy ez a hétvége, Oscar Piastri hatodik lett, így mind a ketten szereztek pontot, ami nagy előrelépés a szezon kezdetéhez képest. Az interjúk végéig a barátom pihenőjében voltam. Testben... Lélekben valahol egészen máshol jártam minden egyes alkalommal, amikor eszembe jutott az álláslehetőség. Merengésemből a telefonom rezgése rántott vissza a valóságba.

- Te hol a jó istenben vagy?! Itt állok az ajtódban. Kopogtam, csengettem, de nem nyitsz ajtót!

- Belgiumban. - 

- Miről maradtam le? - Kata hangjából hirtelen eltűnt az idegesség és átvette helyét a kíváncsiság. - Hmm?

- Hosszú történet...

- Nem baj, mondd csak, időm, mint a tenger. Kíváncsivá tettél.

- Múlt csütörtökön a pályán összefutottam egy brit sráccal. Vagyis egy pilótával. Elhívott kávézni, majd este randira és másnap este is. Aztán szombaton éjjel nála aludtam a hotelben...

- Miii?! Nála alu...

- Ne szólj semmit, még nem fejeztem be! Szóval ott aludtam nála és mindketten arra jutottunk, hogy többet érzünk a másik iránt. Meghívott magához Angliába, és a mostani Belga Nagydíjra. Én meg teljesen spontán belementem. Annyira mondjuk azért nem spontán, persze az is közrejátszott, hogy olyan rendes és... Nem éppen csúnya. Vagy hogy is fogalmazzak? Khmm... Jóképű... Khmm.  - mormogtam inkább magamnak az utolsó mondatot. - Aztán mielőtt 

- Akkor, ha jól értem, felszedtél egy pilótát? - sikított bele a telefonba, mire gyorsan eltartottam azt a fülemtől, mielőtt még maradandó halláskárosodást szenvedek.

- Durva kimondani, de nagyon úgy tűnik.

- És ki a szerencsétlen.. Khmm... Akarom mondani szerencsés?

- Lando Norris.

- Nem mond semmit a neve, majd rákeresek.

- Képzeld... tegnap este elvitt vacsorázni és felajánlott egy helyet a csapatban, mint jogász.

- Ez óriási! Ugye igent mondtál?

- Nem. Mármint nem tudom. Nyilván oltári lehetőség, de nem akarom feladni az otthoni kis jól megszokott életemet egy olyan valaki miatt, aki nem biztos, hogy velem lesz évek múlva is.

- Nem ártana egy kicsit felpezsdíteni az "a jól megszokott kis életed". - csipkelődött szokásához híven. Mint legjobb barátnő, kötelességének érzi, hogy görbe tükröt tartva szólogasson be nekem. - De kedveled őt?

- Igen, nagyon. Minden egyes vele töltött percben sikerül elérnie, hogy egyre jobban beleessek. Olyan önzetlen és figyelmes...

- Óóó...Valaki fejét elborította az a bizonyos rózsaszín köd...

- Fogd be! Lehet...

- Visszatérve, szerintem fogadd el, vagy legalább kérdezz utána és mindenképp beszélj anyuddal. Ő mindig tanácsokat ad. Nem véletlenül szoktam kikérni a véleményét én is.

- Remdben, kösz, hogy meghallgattál.

- Nincs mit. De védekezzetek, drágáim! - mondta nevetve és rámnyomta a telefont.

Végül hallgattam Katára és felhívtam anyát. Ugyan minden este váltottunk pár szót, de azt ügyesen elhallgattam előle, hogy hol vagyok és kivel. Tudom, nem ez volt a legszebb húzásom, de csak aggódna miattam. Az első pár csengés után fel is vette.