Our Ways Cross Each Other

13. fejezet

- Lehet, hogy elhamarkodottnak gondolod, de rögtön lenne egy kérdésem. A jövő héten lesz versenyem Belgiumban, Spaban. Elkísérnél? Megértem, ha nemet mondasz és ez túl gyors neked, de örömmel venném, ha velem tartanál.

- Örömmel veled megyek. Még úgysem voltam soha Belgiumban.

- Előtte még hazamegyek, mert Wokingban be kell mennem a gyárba. Hétfőn délután indul a gép Londonban, ha gondolod, oda is velem jöhetnél és megismerhetnénk egymást egy kicsit jobban. Ne értsd félre, nem szeretnék nyomulósnak tűnni, mindössze...

- Köszönöm, elfogadom a meghívást. Anglia az egyik kedvenc országom, még az egyetem alatt tölthettem kint egy félévet. Imádtam ott lenni. Bár az időjárás nem volt a kedvencem... - kuncogtam el magam a mondandóm végére.

- Ennek örülök. Mit szólnál hozzá, ha holnap reggel felhozatnánk a reggelit és megennénk a teraszon. Utána meg hazaviszlek, hogy össze tudj készülődni. Aztán irány a pálya...

- Legyen, - egyeztem bele. - de ha szívesebben reggeliznél a barátaiddal, felőlem lemehetünk az étterembe is.

- Majd meglátjuk reggel, hogy mihez lesz kedvünk. Aludj jól! - közelebb hajolt és gyengéd csókot lehelt előbb az ajkaimra, majd a homlokom közepére.

- Szép álmokat! - mondtam, azonban még nem tudtam elaludni. Perceken belül már csak a mellettem fekvő brit egyenletes szuszogását hallottam. Nem sokkal később engem is elnyomott az álom.

Vasárnap reggel

A hatalmas ablakokon besütő napsugarak simogatására ébredtem fél hét tájékán. De korántsem abban a pozícióban, ahogy tegnap este elaludtam. Közelebb voltunk egymáshoz, mint az elmúlt pár napban bármikor. Karjával hátulról átkarolt, fejemet pedig a mellkasán pihentettem. Egy darabig elidőztem a tegnap éjjel történteken. Elsőre furcsa és kétszínű húzásnak tűnhet, hogy pár napja elhajtottam egy srácot a bárban, most meg elutazok Landoval Európa másik felébe egy hétre, mert akármennyire is akarom, a három napos ismertség nem lesz több év mélyebb néhány együtt töltött éjszaka után. Nem is én lennék, ha nem értelmi alapon döntenék. Bár a megérzéseim sosem hagytak még cserben és hiába ismerjük egymást csak negyedik napja, van benne valami... Valami különleges. Valami, ami már a lépcsőnél megfogott. És azt hiszem, megbízom benne. Mikor mindezt realizáltam, boldog mosoly kúszott az ajkaimra. Nemsokkal később Ő is ébredezni kezdett. Megfordultam és kicsit hátrébb húzódtam, hogy tekintetünk találkozhasson. És találkozott. Elvesztem azokban a kékes zöld szemekben. Pontosan úgy, ahogy akkor, amikor elkapott a színpad lépcsőjén. Testem minden porcikája bizseregni kezdett. Ekkor végigsimított hüvelykujjával az orcámon. Az ujja nyomán a bőröm égni kezdett, de amint elvette a tenyerét, hideg csapta meg az arcom. Máris hiányozni kezdett az érintése, pedig... Pedig itt fekszik tőle néhány centire.

Hihetetlen, hogy milyen hatással van rám...

Ajkaimra lágy csókot lehelt, akárcsak elalvás előtt és felült az ágyon.

- Jó reggelt! Hogy aludtál? - kérdezte reggeli rekedtes hangján. Azt hiszem ezzel most elérte, hogy még egy fokkal jobban beleessek. Már ha ez egyáltalán lehetséges.

- Mostanában nem ébredtem ennyire kipihenten, szóval jól. Te?

- Csodásan. Jó, hogy nem egyedül terültem ki ezen a hatalmas ágyon. - kijelentését egy bólintással és egy lágy mosollyal jutalmaztam. Az ablakhoz léptem, majd kitártam azt. Felöltöztem a tegnap esti ruháimba és a pólót visszaadtam az eredeti tulajdonosának.

Végül felhozattuk a reggelit, amit a teraszon fogyasztottunk el. Ahhoz képes, hogy július van, az idő egész kellemes. Nincs az a majd' negyven fokos hőség, mint az elmúlt hetekben.

- Tegyünk fel a egymásnak három-három kérdést, amit saját magunknak is meg kell válaszolni. - dobtam be a zseniális ötletemet. Komolyan, néha megérdemelném a Nobel-díjat, esküszöm...

- Jó, legyen. De te kezdesz. - felelte.

- Akkor... Mi lennél, ha nem azt csinálnád, ami a jelenlegi munkád?

- Hát... Talán profi golfozó. - mondta nemes egyszerűséggel, mire csak egy kérdőn tekintettem vissza rá. - Pár éve Carlos elvitt magával és azóta a szünetekben gyakran megyünk golfozni. Nem olyan unalmas, mint hinnéd... Te?

- Fogalmam sincs. Talán fotós. Vagy beutaznám a világot és aközben fotóznék. Nem tudom... Inkább az utóbbi. Következő kérdés, Te jössz..

- Na jó... Kedvenc szín.

- Fehér.

- Neon sárga.

- Kedvenc étel?

- Bármi, ami olasz. Csak a fagyit ne keverjük a kávéval. Egyszer kóstoltam és soha többet... Arra is Carlos vett rá. A tiéd?

- Rántott sajt krumplipürével vagy a nagymamám túrós tésztája. Olyat ettél a múltkor, amikor nálam voltál.

- Az tényleg finom. Bár az igazat megvallva először irtó furcsán nézett ki, de pozitívan csalódás

- Kedvenc gyerekkori élmény? - tettem fel a következő kérdést. - Bocs, te jössz. Mondd csak.

- Nem számít. Azt hiszem, az első gokart versenyem, amin nyertem. Sosem fogom elfelejteni...

- Amikor a szüleim még általános iskolában kivettek az egyik napról és elmentünk kirándulni. Először foggal-körömmel ágáltam ellene, hogy márpedig én nem megyek sehová, mert nem akarom bepótolni az aznapi tanulni valót. Aztán végül haza sem akartam menni...

- Van olyan kisiskolás, aki tanulni akar ahelyett, hogy lóghatna egy napot?! - kérdezte nevetve.

- Van bizony. Vagy legalábbis volt. És az a valaki itt ül előtted. - jelentettem ki tettetett büszkeséggel. - De azóta a nap óta nem voltunk kirándulni ugyanúgy. - kicsit elérzékenyültem. Akkor mentünk utoljára bárhová is apukámmal... Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Aztán még egy és még egy. Átnyúlt az asztalon és gyengéden letörölte mindet. Mellém lépett, leguggolt a székem mellé és simogatni kezdte a hátam.

- Hé, nincs semmi baj. Itt vagyok. Mondd el, mi bánt, hátha tudok segíteni. - hangja vidámból pillanatokon belül vált aggódóvá. - Whowhowho... Sssssh... Semmi baj. - Fejemet a nyakába fúrtam és hagytam, hogy megvigasztaljon. Nagy tenyerével a hátamat simogatta. Úgy, ahogyan már nagyon rég tette bárki is.

Nyugtatása bevált, hisz abbahagytam a sírást. Hiába telt el tizenhárom év azóta a nap óta, még mindig képes vagyok sírni egy-egy olyan pillanatomban. Miután megnyugodtam, belekezdtem a történetbe. Abba a történetbe, amit csak a hozzám legközelebb álló barátaim tudnak a családomon kívül. Valami furcsa oknál fogva megbíztam benne. Ez pedig nem mindennapi az én esetemben.

Javítva:
2023.10.05.