Our Ways Cross Each Other

10. fejezet

Egy darabig tétovázott, majd egyik kezét a tarkómra emelve magához húzott és ajkát összeillesztette az enyémmel. Úgy éreztem, mintha a testembe csapott volna a villám. Kezeimet körbefontam a nyaka körül, mire ő a szabadon lógó kezét a derekamra tette. A hideg kirázott, de persze a lehető legjobb értelemben véve.
Nyelvével megérintette az alsó ajkam, ezzel bejutást kérve, amit nem sokkal később meg is kapott. Csókja nem volt követelőző, inkább gyengéd és érzéki. Jóleső bizsergés járta át a testem minden porcikáját.
Levegő hiányában váltunk el. Íriszeit az enyémekbe fúrta, tekintete csillogott. Csak bámultuk egymást, abban a pillanatban nem számított semmi, csak a másik közelsége.
Az eget milliónyi apró csillag fénye ragyogta be. Nem is lehetett volna szebb ez a pillanat.

Jó darabig álltunk a hegy tetején, hol a városon, hol egymáson legeltetve tekintetünket, bár inkább az utóbbi.

- Nem megyünk vissza az autóhoz? Kezdek fázni...

- De persze, menjünk. Felajánlanám a pulóverem, de az ülésen hagytam. - válaszolta.

Összekulcsolta az ujjainkat és visszaindultunk a kocsihoz, ami jó pár száz méterre parkolt. Az út felénél járhattunk már, amikor... Az úton zuzalék szóródott szét, amiben felfelé menet is kishíján elcsúsztam. A városra pillantottam, de bőven elég volt ez a kis figyelmetlenség és a lábam alól kicsúszott a talaj, a fejem és a hátam is sajogni kezdett, de mindez csak egy pillanat töredék volt, ugyanis hirtelen elnyelt a sötétség...

Óvatosan kinyitottam a szemeim. Egy szobában ébredtem. Igen, egy szobában, de nem az enyémben. 

Egy hotelszoba. Igen. Határozottan az. Körülnéztem és mellettem Landot pillantottam meg. Jézusom... Mit keresek én itt?! A cipőm a szoba egyik sarkaban hever, a ruhám rajtam van. Tehát nem történt semmi. Talán...

Felültem az ágyon, lábaimat a földre lógattam és megpróbáltam felállni, de szédülni kezdtem. Visszarogytam az ágyra és Lando hangját hallottam meg.

 
- Hanna, hogy érzed magad?

- Azt hiszem, jól, csak egy kicsit szédülök és fáj a fejem. De megvagyok... - mondtam neki az igazat. - Mit keresek én itt?

- Elájultál. Sétáltunk az autó felé és elestél. Egy pillanatra nem figyeltem és mikor feléd pillantottam, már a földön feküdtél. Megcsúsztál a zuzalékon és beverted a fejed. Felvettelek és a kocsiig vittelek. Aztán felhoztalak ide, mert nem találtam a lakáskulcsod a táskádban és nem akartam nagyon átforgatni. Így idehoztalak.

- Huhh... Azta... Köszönöm... Elég furán néztek rád a recepción, ugye?

- Hát nem mondom, hogy nem kaptam pár érdekes pillantást, de nem volt vészes.

- Mennyi az idő? - Kerestem egy órát a szobában, de sehol sem találtam, ahogy a telefonom sem. Gondolom az is a táskámban van.

- Fél egy. - válaszolta. - Ha nem gond, akkor reggel elviszlek a lakásodig és mehetünk együtt a pályára.

- Nem akarok a terhedre lenni....

- Nem vagy, nyugi. Ha gond lenne, nem ajánlottam volna fel.

- Legyen... - egyeztem bele az ötletébe.

Szombat reggel

Reggel fél hétkor valami irtódatlan csipogás szakított ki az álomvilágból.  Persze, hogy nem kelt fel rá... Nem mondom, hogy kipihenten ébredtem, de egész jól aludtam. Hirtelen körül nézve nem, tudam, hol vagyok, de pár pillanattal később bevillantak a tegnap este, illetve a hajnal emlékképei. Sétáltunk, elájultam, mint az utólag kiderült, és a szobájában ébredtem. Minden világos, azt hiszem. Az ágyból felkelve az ablakhoz léptem és széthúztam a függönyt. A Nap sugarai bevilágították a szoba minden szegletét. Megkerestem a telefonomat és visszadőltem az ágyba, mire Lando mocorogni kezdett.

 
- Jó reggelt! Hogy van a fejed? - kérdezte reggeli rekedtes hangján. Atya ég... Ezzel a hanggal biztossá vált számomra, hogy kezdem egyre jobban megkedvelni. A tegnap esti kedvessége, mikor elájultam pedig csak pláne.

- Egész jól, már nem fáj, köszönöm. Nem tűnsz valami kipihentnek....

- Egy párszor fent voltam, hogy rád nézzek, rendben vagy-e. - kijelentésére pír szökött az arcomra. - Nincs hányingered?

- Nincs, nem hiszem, hogy agyrázkódást kaptam volna...

- Hogy legyen? Rendeljük fel a reggelit vagy lemenjünk az étterembe? Ha lemegyünk, tuti, hogy a barátaim nem fognak leszállni rólad és milliónyi kérdést zúdítanak majd

- Részemről lemehetünk, engem nem zavar.

- Jó. Akkor szedjük össze magunkat és menjünk le.

A fürdőbe lépve megigazítottam a hajam, hiszen mégiscsak emberek közé megyek. Felhúztam a cipőm, magamhoz vettem a dzsekim és kész is voltam. A telefonomban néhány nem fogadott hívás volt, egy részük anyától. Írtam neki egy üzenetet, hogy most nem alkalmas, de ha lesz egy kis időm, mindenképpen felhívom. Ezalatt Lando is készen állt és elindultunk reggelizni. Az étteremben a leghangosabb asztal felé sétáltunk, közben kaptam pár értetlen pillantást, de nem törődtem velük. Az asztalnál csak négyen ültek, de így is javarészt tőlük zengett a helység. Személy szerint Charles Leclerc, Alex Albon, Max Verstappen és George Russell. Helyet foglaltunk és bemutatkoztam nekik.

- Ha nem tévedek, mi már szerintem találkoztunk valahol. Ugye? - kérdezte Charles.

- Igen, nem tévedsz. Csütörtökön, a pályán. Én szólítottalak titeket fel a nagy színpadra.

- Ne értsd félre, nem akarok bunkó lenni, de hogy kerülsz ide? - kérdezte ezúttal a másik Ferrari pilóta, mire összenéztünk Landoval.

- Tegnap volt egy kis közös programunk, aminek a szobámban lett vége. Röviden ennyi. - magyarázta Lando kissé félreérthetően. 

- Azta... Lando... Nem vagy semmi! - mondogatták a barátai, miközben összenéztek és idétlenül húzogatták a szemöldöküket.

Reggeli után a lakásomba mentünk. Rekord gyorsasággal lezuhanyoztam, átöltözetem. Egy lenge bézs nyáriruhára és magasított talpú szandálra esett a választásom. Kb fél óra alatt elkészültem és indultunk is a pályára. Mivel Lando autójával mentünk, így hazafelé majd hívok taxit. Odaérve már hatalmas tömeg fogadott minket. A riporterek és a rajongók kérdezgették, hogy ki vagyok én, a barátnője vagyok- e, de nem válaszolt nekik. A biztonsági kapun belépve egy darabig együtt haladtunk, de elköszöntem tőle az irodánál, ő pedig a motorhomeok felé ment tovább a megbeszélésre. Sosem gondoltam volna, hogy egy esti sétából ez lesz...

Javítva:
2023.10.02.
...

Köszönöm a visszajelzéseket!
Itt szeretném megemlíteni az egyik barátnőmet, @bernii23 -at, aki hozzám hasonlóan csak a saját maga szórakoztatására kezdett el könyvet írni. Érdemes elolvasni a legújabb sztoriját, ami több szempontból is újdonság itt, Wattpadon - szókimondó és elgondolkodtató tarsadalmi kérdéseket vet fel. Mindezt egy olyan köntösbe csomagolva, ami a fiatalabb korosztálynak is emészthető, sőt szórakoztató.

Jó olvasást!

H. <3