Our Ways Cross Each Other

19. fejezet

Lando szemszöge

Csütörtök, a Belga Nagydíj előtt

Délelőtt becsomagoltunk, aztán megejtettünk egy korai ebédet és indultunk a reptérre. Valamilyen csoda folytán elnéztem az időpontot és másfél órával korábban kint voltunk, mint a csapat többi tagja. Az egyetlen pozitívum a nagy sietségnek, hogy legalább nem késtünk el.

Már a motorhomeok között sétáltunk a belga pályán a McLaren felé a szemerkélő esőben. A helyes kifejezés inkább a kocogás, mintsem a séta, mert röpke fél órás késésben voltam egy megbeszélésről.

- Szép jó reggelt! - köszön ránk az épület falának kézzel támaszkodó csapattársam, Oscar Piastri.

- Jó reggelt. - viszonozta az ausztrálnak Hanna.

- 'Reggelt. - nyomtam el egy ásítást.

- Ennyire álmosak vagytok? Kávé?

- Aha. Az kimaradt, annyira siettünk. - bólogattunk egyszerre.

- Hanna, itt nyugodtan dolgozhatsz, senki nem fog zavarni. Ha mégis, akkor mondd, hogy velem vagy. Vagy, ha gondolod, menj csak a pihenőmbe. Az emeleten van, ajtóra ki is van írva a nevem.- mutattam egy kanapéra a motorhome előterében. Közbejött valami sürgős munka, amit a Hungaroringről küldtek neki és még ma délelőtt meg kell csinálnia.

- Hosszú volt az éjszaka? - húzogatta a szemöldökét az ausztrál és közben vigyorgott, mint a tejbetök. Komplett idióta... Pont mint Daniel Ricciardo, csak külsőre nem hasonlítanak. A két hülye ausztrál. Kettesével szedtük a lépcsőfokokat a társammal, miközben a tárgyalóterembe tartottunk.

- Gyorsan verj ki minden ilyen gondolatot a fejedből, mert bajok lesznek kölyök!

- Kölyök?! Nem is vagy annyival idősebb. - húzta fel az orrát sértődötten.

- Két év, az két év. - pillantottam felé és beléptünk a tárgyalóba, ahol minden szem ránk szerveződött. - Bocs a késésért, csak elaludtunk. - szabatkoztam a bent ülőknek, személy szerint a csapatfőnökömnek, Zac Brownnak, Charlottenak, a mérnökönkek és stratégáknak.

- Jó, mindegy, csak kezdjük el, mert hamarosan mennetek kell interjúzni. - sürgetett a sajtósom.

- Charlotte! - léptem oda a nőhöz délután az interjúk végeztével.

- Igen, Lando?

- Pár hete mondtad, hogy Zac kirúgott valami csajt a jogi csapatból.

- Úgy van. Miért, mi van? Hova akarsz kilyukadni?

- Üres még a hely? Csak mert lenne valaki, aki szerintem tökéletesen passzolna a csapatba.

- Hány éves?

- Huszonhat. Most lett meg a diplomája. De amúgy az a csaj sem volt sokkal idősebb, szerintem.

- Meglátom, mit tehetek. Lehet, nem ártana egy kis vérfrissírés. Ő tud már róla, hogy beszerveznéd vagy ez egy újabb magánakció?

- Az utóbbi.

- Akkor mindenképpen kérdezd meg és ha benne van, akkor továbbítsd nekem az öneletrajzát, a többit meg intézem.

- Köszönöm. Hálám örökké üldözni fog! - mondtam el egy random idézetet valami kosztümös filmből, amit még anya nézett régen. Nyilván nem bírtam ki vihogás nélkül.

- Előre félek... - nevetett velem Charlotte.

Hanna

Miután visszaértünk a szállodába, Lando ledőlt pihenni egy kicsit én pedig a hotelszobában pakoltam ki a bőröndből. Tegnap este vacsorát követően elmentünk várost nézni pár pilótával és utána nem sok kedvem volt már hozzá. Ez az állandó pakolás és rendmánia... Régen Monica Gellerhez hasonlítottak a Jóbarátokból. Mondjuk volt benne valami, mert egyszer egy hét alatt kipörgettem a sorozatot, ami azóta is nagy kedvencem.

- Lejössz az edzőterembe? Jon téged legalább szívesen lát, engem csak megkínoz. - kérdezte, miközben feltápászkodott a franciaágyról.

- Aha, délelőtt végeztem a munkámmal, szóval igen. Csak átöltözök, két percet kérek. - a fürdőszobába vonultam, felvettem egy fekete sportleggingset egy fehér toppal, a hajamat összefogtam a fejem tetején és megtöltöttem a kulacsomat a csapnál.

Két perc múlva már harcra készen álltunk a liftben, ami levitt minket a hotel alagsorába.

- Hello, Jon Malvern vagyok. Szerintem mi már találkoztunk. - mutatkozott be Lando edzője.

- Szia. Tóth Hanna, de igen, a Magyar Nagydíj előtt, Lando pihenőjében. Rám bíztad, hogy időben az autójában üljön.

- Persze, megvan. - bólintott. - Ha szeretnéd, csinálhatod azt az edzést, amit Lan vagy egy könnyítettet, vagy ahogy gondolod. Rád bízom.

- Legyen a könnyített, annyira azért nem vagyok sportember.

Két órával később kimerülten, sajgó lábakkal léptünk be a szoba ajtaján, Jonnal az oldalunkon, mert Landonak valami orvosi papírt oda kell adnia neki. Mikor barátom már derékig a bőröndjében volt a papír után kutatva, Jon egyszercsak halkan megszólalt.

- Mióta vagytok együtt?

- Nem vagyunk együtt.

- És mióta ismered? - Mi ez? Egy kihallgatás?!

- Pont egy hete, miért?

- Nagyon remélem, hogy nem csak a pénze miatt vagy vele. - ez a kijelentése hallatán meglepetten néztem vissza rá.

- Jézusom! Dehogy is!

- Mert, ha csak amiatt, akkor már el is mehetsz innen. Nem fogom hagyni, hogy megint olyan rossz passzban legyen, mint amikor az előző kapcsolata véget ért egy kis pénzéhes ribanc miatt.

- Biztosíthatlak, hogy nem amiatt vagyunk együtt. Nem lennék képes kihasználni valakit csak azért, mert van pénze. Nem olyan értékrendet kaptam alapul gyerekkoromban, aminek az állna a tetején... - nem fejezhettem be, mert megjelent a brit, kezében egy fehér lappal.

- Miért ilyen feszült itt a levegő? Miről maradtam le?

- Épp elmeséltem, milyen hisztis tudsz lenni az edzések alatt, Tejesgyerek.

- Kössz... Tessék, itt a papírod! Mehetsz is... Szia. Nem kell több kínos sztorit hallania rólam... - nyomta a kezébe a nyomtatványokat és kitolta az ajtón.

- Én elmegyek gyorsan lezuhanyozni, ha nem gond.

- Nem, dehogyis. Addig felhívom a családomat, mert kezdenek aggódni, bár nem értem miért.

- Mit nézzünk? Netflix? - tette fel a kérdés, mikor már az ágyban feküdtünk pizsamában.

- Ahaa, jó. Amúgy mindegy, csak ne horror legyen.

- A lehetetlen? - kérdezte, miközben a program kínálatában léptetett a filmek között.

- Még úgysem láttam. - vontam vállat.

- Komolyan? - fordította felém az arcát hitetlenkedve, mire bólintottam. - Na, akkor nézzük azt. - elindította a filmet, magunkra húzta a takarót és közelebb bújtam hozzá.

- Holnap eljönnél velem étterembe? - kérdezte kb a film felénél.

- Igen, szívesen. Akkor ez egy meghívó egy randira? - pillantottam az arcára, ahonnét ugyan nyugodtság sugárzott, de a szemeiben kíváncsiságot véltem felfedezni.

- Veheted úgy. De öltözz ki, mert Max ajánlott egy elegáns helyet.

- Mennyire elegáns?

- Rád bízom. Úgy is mindig csinos vagy - nyomott egy puszit a homlokomra, majd megcsókolt. Imádom ezeket a lopott kis csókokat.

Javítva:
2023.10.11.