𝕐𝕖𝕤 𝔻𝕒𝕕𝕕𝕪 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

Tényleg te

"-Honnan ismerhetne a tudat alattim egy ilyen kifejezést? Nem is vagy az, nem igaz? Amikor az ágyamon voltál, a lepedő besüppedt alattad. A képzeletem nem tudna ilyet. Mi vagy?"

Lebuktam..Fenébe az ősi módszerekkel, az emberek egy része egyre okosabb, és azokat nehéz átbaszni. Miért nem egy idiótát fogtam ki? Aki okos az nagyon okos aki hülye az nagyon hülye. Ez a két végkimenetel van ebben a világban. Nincs köztes állapot. És a hülyék bizony megjárják.

-Faszom... -morgom.

-Hogy jött ide a nemi szerved? -értetlenkedik.

-Jajj. -üt szíven a kérdés. Okos...De a múlt csodás káromkodásait nem ismeri. -Ez egy...káromkodás. Mint aaa...-próbálok felidézi valamit, majd eszembe jut amit reggelinél az a szépség mondott. -Mint a kecskesajtos pirítós.

-Sosem hallottam még, hogy valaki a hímvesszőjét megnevezve vezeti le a feszültségét, vagy adja mások tudtára csodálkozását. -von kérdőre ismét. -Tehát mi vagy? A szüleim nem látnak. Régi szavakat használsz és a külsőd sem teljesen emberi. Ráadásul egy pillanat alatt változtatgatod a külsődet. -sorolja amiket eddig megfigyelt.

Hát jó, akkor csináljuk másképpen. Nincs minden veszve. Így is depresszióba tudom sodorni.

-Démon vagyok. A te démonod. -teszem hozzá gyorsan. Lehet elárulok neki pár dolgot, de nem mindent. Már csak az kellene, hogy kijelentsem neki: "Figyu, legyél már depressziós mert úgy akarlak kinyírni".

-Mi? -néz rám értetlenül.

-Jól hallottad. A te démonod vagyok. Szóval más nem lát, csak te. Olyan vagyok mint egy ember, annyi különbséggel, hogy halhatatlan vagyok...-kezdem sorolni, aprócskát ferdítve a valóságon. -Nem lát mindenki és vannak képességeim.

-Milyen képességeid? Mellesleg ha az enyém vagy, akkor megteszed a dolgokat amiket kérek tőled? -jönnek egyből a kérdései. Idegesítőőőő.

-Ömm...Át tudok menni a falon, befolyásolom mások elméjét, halhatatlan vagyok, erősebb vagyok mint bármelyik ember, és egyéb ilyen szuper dolgok. A második kérdésedre válaszolva: NEM. Nem teszem meg azt amit te kérsz, nem egy csicskás vagyok és nem is valami dzsinn. Démon vagyok. Én befolyásollak téged, nem te engem. -magyarázom kissé ingerülten. Félnie kellene.

-De azt mondtad hogy az én démonom vagy. Ez mit takar akkor? Engem nem bántasz? Engem viszel a rosszba? -érdeklődik tovább. Stréber.

-Neeem. -húzom ördögi mosolyra számat és szeméből elvéve a káprázatot, ismét eredeti démon alakomban lát. -Azt jelenti hogy téged kínozhatlak kedvemre.

Lassan kezdek közeledni felé, ő pedig szépen lassan hátrál, egészen a falig.

-Thomas, hívd ide anyáékat! -szól a kölyök ijedten a robotjának, mikor felemelt karmokkal, már majdnem hozzá értem.

-Mi a gond? Máris félni kezdtél? -simítok hajára majd ujjaimat álla alá teszem, és fejét fentebb emelem, hogy szemeimbe nézzen. -Eddig olyan bátor voltál. -biggyesztem le ajkaim játékosan.

-A szülei elfoglaltak Yong. Mi a probléma? Lehet én is tudok segíteni. -felel a kölyöknek a robot.

-Úgy hallom a szüleid mégsem jönnek. -húzom széles mosolyra a számat, pedig nem is lenne olyan rossz ha jönnének a szülők. Már most felfedeznék, hogy a fiúk "megőrült" és innen már könnyű út vezet az "öngyilkosságig".

-Thomas, hívd ide őket azonnal! Ez vészhelyzet! -üvölti a fiú, hangja pedig megremeg, pont ahogyan a teste is teszi.

Sötét szemeimbe néz és megdermed.
Olyan képeket vetítek szemei elé, amit a legrosszabb rémálmában se gondolna, hogy megtörténhet. Vér, sikolyok, fájdalom és kín keserves halál.

Nem vagyok jó a hosszú időbe telő dolgokban...Lehet elég egy hét és már az őrületbe kergetem a kölyköt, majd a többi családtagot. Utána meg tovább állok egy másik házba. Ki tudja mennyi időm maradt hátra? Legalább azt is élvezetes gyilkolászással töltsem el, nem igaz?