𝕐𝕖𝕤 𝔻𝕒𝕕𝕕𝕪 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

-Mi az igazság?-

-Yong! -ront be a szobámba apám, de nem kapom felé a fejemet mint máskor. Kiabálva jön, úgyhogy csak túl akarok lenni a szidáson, még ha nem is tudom miről van szó. Nem érdekel.

-Mi van? -kérdem unottan, míg ő elém sétál és kikapcsolja a sötétítőt, így kénytelen vagyok bal karomat a szemeim elé venni. Túl világos van.

-Normálisan beszélj velem! Elvárom a tiszteletet! -szól rám, majd folytatja. -Mit csináltál Thomassal? Azt írja ki, hogy nincs jel és nem tudom bekapcsolni! -problémázik egyből, pedig csak meg kellene fordulnia.

Jobbomat felemelem, és kinyújtva azt, az asztal felé mutatok.
Apa megfordul, felméri a helyzetet és már folytatja is:

-Te normális vagy!? Yong, ez iszonyat drága volt! Mégis mit csináltál vele? Ennek most mi értelme volt? A ház fő szervere megtelt így még nem csináltam mentést a tegnap történtekről! -kiabál, majd elő veszi a zsebéből a nyugtató spréjét, befúj vele, és normalizálja légzését. Csak akkor szólal meg újra, mikor hangja már teljesen nyugodt. -Egy óra múlva jön egy hölgy aki beszélni fog veled. A videó nagyon fontos lett volna, hogy tudjon segíteni neked. -magyarázza.

Röhej az egész. Azt a sprét már több államban is betiltották, ő mégis használja, mert hisz a benne levő "gyógynövények" hatásában. Szerintem csak méreg, amit a nyugodtsága érdekében használ. Én neveztem el "nyugtató spré"-nek is. Valójában sosem tudtam megjegyezni a rendes nevét.

-Nem kell segíteni rajtam. Jól vagyok. -felelem állandó hangszínen, mintha egy robot lennék.

-A tegnapi nem volt normális Yong. Csak segíteni szeretnénk. -ellenkezik apa. Erre már majdnem rá ordítottam, hogy: "Csak szerinted nem vagyok normális, mert nem olyan fiú lettem, mint amilyet szerettél volna", de mivel ezzel a válasszal csak rontottam volna a helyzeten, így végül más mellett döntöttem.

-Csak rémálmom volt. -találok ki egy tökéletes hazugságot, és csak most fedezem fel a démont a szobám sarkában.

Nem csinál semmit, csak áll csendben, egy helyben.

-Akkor most miért nem tanulsz? Lázas vagy? -érdeklődik tovább. Néha áldom azt a nyugtató sprét. Ha az nem lenne, még mindig Thomason rágódna és valószínűleg már rajtam csattant volna a keze.

-Csak fáradt. -tudom le ennyivel a témát és arcomat a párnámba fúrom.
Tudom hogy a hülye démon engem figyel és azt is hogy apám milyen fejet vág, és meg kell hagyni; egyiket se akarom látni.

-Thomasért még számolunk! Le fogom vonni a fizetésedből az árát! -határozza el apám és ezt úgy mondja mintha könyveken és ruhákon kívül bármi rosszra használtam volna a pénzemet. Eleve látja mire költöm hisz elektronikusan van az egész rendszer. Hülyeség az egész.

Azért kapom a pénzt mert tanulok. És arra kell költenem ami két szükségletem. Ruhák, minden napi eszközök meg néha étel vagy innivaló. Attól függően hogy közösen eszik a család vagy sem.
Ennek elméletileg az az értelme hogy a gyerekek már fiatal korban tudjanak felelősségteljesen bánni a pénzzel és megtanuljanak magukról gondoskodni.
Viszont szerintem hülyeség mert a nővérem is például mindig anyáéktól kórincsál mert túl hamar elkölti a pénzét.

-A te pénzedből fizetik a robotot hogy megfigyeljenek vele? A kórházakban is a betegeknek kell megvenniük az eszközöket amikkel lekezelik őket? -nevet fel a démon a szobám sarkában és csak most hogy felé nézem tűnik fel, hogy apám már elhagyta a helyiséget.

-Most mégis mit tehetnék? -kérdem újdonsült "szobatársam".

-Jól bánsz az elektronikus dolgokkal, nem? Okos vagy. Simán meghekkeled a rendszert. Senkinek se fog feltűnni. -vonja meg a vállát, mintha a világ legegyszerűbb dolgáról beszélne.

-Aha persze. Tudod te mennyi kódrendszer védi a programot? -háborodok fel egyből. Lehet meg tudnám oldani, de tényleg megérné a kockázatot?

-Te is tudod hogy megérné. Ne is tagadd. -mosolyodik el ördögien és érzem hogy nem kellene, mégis bennem van az az érzés hogy "mi van ha mégis megteszem?"...