𝕐𝕖𝕤 𝔻𝕒𝕕𝕕𝕪 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

Tényleg te vagy

"Olyan képeket vetítek szemei elé, amit a legrosszabb rémálmában se gondolna, hogy megtörténhet. Vér, sikolyok, fájdalom és kín keserves halál."

Ahhoz, hogy szemeimbe nézzen, nekem is az övébe kell, és ahogy elmélyedek sötétbarna lélektükreiben, az emlékek ezrei járják át az agyamat.
Ezek a szempárok...Pontosan olyanok mint az Övé.
Jimin képe egyből kirajzolódik képzeletemben, és elkalandozott figyelmem miatt az előttem lévő kölyök kínzásával is leállok.

A lépcsőn lábdobogások hallatszódnak, a szülők pedig hamarosan berontanak a helyiségbe.

Fiuk a falnak dőlve, remegve mered maga elé a semmibe.

-Yong! -siet oda elsőként édesanyja. -Yong, mi történt? Mi van veled? -pofozgatja a nő, és rázza a vállát ijedten.

-É...én...-szólal meg remegő hangon, miközben végig engem néz. -M..meg akar ölni. -mutat felém remegő kezekkel.

-Mi akar megölni? Nincs ott semmi. -értetlenkedik az anyja, míg az apja körülnéz a szobában.

-Ti..ti nem látjátok?

A szülők aggódva próbálják nyugtatni a fiút, aki még mindig halálra van rémülve.
Röhejes látvány, főleg hogy eddig amíg nem közelítettem felé fenyegetően, nem is félt. Erősnek próbálta mutatni magát, pedig beszari alak. Végig rettegett tőlem, és magát is próbálta biztatni azzal, hogy csak a képzelete vagyok. Most viszont már tudja, hogy ez nem igaz és retteg attól, hogy miket tehetek vele.

Lassú léptekkel az anyjához bújó kölyökhöz sétálok, majd füléhez hajolok és belesúgok egy búcsúzó mondatot:

-Senki nem tud megmenteni tőlem.

A mondatot követően eltűnök a szeme elől. Természetesen még mindig a szobában maradok, csak most már ő se lát.

-Drágám, mégis mit tegyünk? -kezdenek beszélgetésbe a szülők, míg fiuk remegve gubbaszt az ágyon.

-Valami biztosan volt itt, amitől megijedt. -gondolkozik el a férfi.

-Dehát te magad néztél körbe és senki sincs itt. Az ablak is zárva, ráadásul Thomas sem látott senkit. -cáfol rá a nő.

-Igazad van. Először nézzük meg a felvételeket. Abból biztosan megtudjuk, hogy mi történt. Annak alapján pedig kigondolhatjuk a következő lépéseket. -határozza el a családfő.

-N..ne menjetek ki! Bármikor vissza jöhet! -rémül meg a kölyök mikor szülei ki készülnek menni a szobájából. Ilyen nagy hatást gyakoroltam volna rá? Bár érthető, hisz mindenki félne tőlem, de eddig se bántottam, akkor meg miért remeg ennyire?

A szoba megtelik a kölyök félelmével és testemet elönti az erő.
Felfrissülten veszek mély levegőt, majd figyelmem ismét az eseményekre irányítom.

Megtehetném, hogy végig látható maradok számára, de próbálom vissza fogni magam, mert a végén egyből dili házba küldik. Pár lépcsőfokot már így is átugrottam, nem szabad mégjobban felgyorsítanom az eseményeket.

-Nincs itt senki szívem. Itt leszünk nem messze, rendben? -mosolyog fiára a nő és lágy hangjától felfordul a gyomrom. Undorító.

Mi lenne ha megint megjelennék előtte? Kiabálna és a szülők megint vissza rohannának. A felvételekből amit a robot készít egyfolytában, egyértelmű, hogy csak ma kezdett el "magában" beszélgetni, és ezelőtt semmi arra utaló jel nem volt, hogy bármi gond lenne. Így is túl gyors voltam, nem jelenhetek meg újra egy ideig.
Nagy a kísértés, hisz mások félelme olyan számomra mint a drog. Egyszer már megtapasztaltam a kölyök halálfélelmét és most mégtöbbet akarok, de nem lehetek mohó.

Ha elsietem, feltűnő leszek Abbadon számára és megint rám küldi a pokol kutyáit. Már így is nagy felfordulást okoztam pár óra alatt.
Feje tetejére állítottam egy teljes család hétköznapi életét és a fiú számára, még csak este jön a java.