𝕐𝕖𝕤 𝔻𝕒𝕕𝕕𝕪 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

Veled

Nem tudom hogy percek vagy csak másodpercek teltek e el, de Jimin felnyitotta a szemeit és mikor rákérdeztem hogy mit kell csinálni a lábára, vagy melyiket kell használnom, nagy nehezen rámutatott az egyik krémre. 

Ember alakot vettem fel, hisz úgy könnyebb lekezelni a sebeit, ha nem óriásiak a karmaim amivel csak mégnagyobb bajt okoznék. 
A krém amit rákentem mintha egy fólia lenne a seben, azonnal elmulasztotta a vérzést, Jimint pedig felfektettem az ágyba.

Most pedig várok. Csak nézem őt egész hátra levő este, egészen délig, mikor végre felébred. 

-Egész végig engem bámultál? -kezdi ezzel a csodás kérdéssel reggelét, mire csak szemforgatást kap.

-Inkább azt mondd, hogy hogy van a combod. -vágom rá flegmán.

-Csak nem aggódsz értem, démon uraság? -jelenik meg apró mosoly az arcán, mire földbe gyökerezik a lábam. Az este szerzett erő egy csettintésre párolog el belőlem, az arcom pedig akaratlanul is elkomorodik.

-Nem. -morgom, elfordulva tőle.

-Hát jó. Akkor behozom magam a reggelimet. -jelenti ki, és hallom ahogyan ülésbe tornássza magát.

Csak blöfföl. Ő is tudja, hogy nem tud lábra állni. -állapítom meg magamban, azonban tévedek. 

-Sz. -csak egy szisszenés, majd egy puffanás és... -Mmmm...Au.

A fájdalmára felpezsdül a vérem, és felé kapom a tekintetem. 

-Megőrültél? -vonom kérdőre, de szerintem mindketten tudjuk a tegnapi után, hogy bolond. 

Kérdésemre elmosolyodik és kezeivel kinyomva testét, vissza ügyeskedi magát az ágyba.

-Mi olyan vicces? -húzom fel bal szemöldököm.

-Reggel mikor jó kedvem volt, olyan sápadt lettél, most viszont hogy a testemet átjárja a fájdalom, újra élettel teli vagy. -magyarázza észrevételét.

-És? Szerintem mondtam már, hogy a fájdalmadból nyerek erőt. 

-Igen, de többet akarok megtudni rólad. Mesélj...Kérlek. -az utolsó szót úgy teszi hozzá, mintha én elvárnám az ilyen kérlelő szavak használatát. 

-Mégis mit akarsz hallani? -nyitom ki a lépcsőhöz vezető ajtót, és az oda készített ételt Jimin ágyához viszem a beszélgetés közben. 

-Bármit. Mondjuk...minden démon olyan erős mint te?

-Természetesen nem. Vannak gyengék és erősek. Kevesebb mint 50 évbe tellett minden technikát elsajátítanom, ami az átlagos démonoknak 200 évbe telik. Éppen ezért is tartottak nagyra akkoriban. Szinte istenítettek a démonok világában. Mindenki azt akarta, hogy legyek a mestere, és tanítsam meg nekik is ilyen gyorsan az összes technikát. Természetesen nemet mondtam. Kivétel egynek. Abban a kölyökben tehetséget láttam és olyan volt mint én --legalábbis akkor azt hittem--, így tanítottam. Megmondtam neki, hogy mit tettem, vagy hogyan tettem annak érdekében, hogy több képességet sajátítsak el. -a vissza emlékezésemre észrevehetetlenül elmosolyodom, de a mellkasom mégis összeszorul. Még hogy démonoknak nincsenek érzelmei. Vagy csak én puhultam el 200 év alatt?

-És hol van most az a tanítványod? -érdeklődik Jimin.

-Hogy hol van? Nem tudom. -hazudok szemrebbenés nélkül. -Mint ahogyan a kölyök gólya kirepül a fészekből mikor már megérett rá, úgy ment el ő is mellőlem. De nem is akartam örökké vissza tartani. Tudtam, hogy egyszer eljön az ideje, csak azt nem sejtettem, hogy olyan hamar elérkezik...

-Miért? Mennyi ideig tanítottad? -faggatózik tovább.

-Nem kellett sokáig. Amint megtanultam valamit, egyből elkezdtem neki átadni a tudásom. Talán 100 éves lehettem, mikor már nem tudtam neki újat mutatni és mindent tökéletesen eltanult.

-És ti démonok ilyen halhatatlan lények vagytok?

-Dehogy. Több féle módon meghalhatunk de inkább nem kötném az orrodra. Csak annyit mondanék, hogy ti halandók nem tudtok megölni minket.

-Ha mi emberek halandók vagyunk, akkor ti démonok nem tudtok öregségben meghalni? 

Kérdése elgondolkodtat. Ha mi démonok is meg tudunk halni, mi is halandók vagyunk, minket mégse neveznek így. 

-De igen. -mondom meg végül az igazságot. Már úgyis mindegy, nem? Én idióta...Kifecsegek egy kölyöknek mindent a természetfelettiről. -200-250 évig élnek a démonok. 

-És te mennyi idős is vagy? Lehet már mondtad, de fullra kiesett. -húzza el a száját. 

-"Fullra", mi? Idén vagyok 200 éves. Szóval bánj velem tisztelettel!