𝕐𝕖𝕤 𝔻𝕒𝕕𝕕𝕪 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

Nagy

Sungra nem sokkal a démonná válásom után találtam. A teljes családját megöltem a szeme láttára és csak annyit tudott mondani, hogy "menő, hogy csináltad". Más volt mint a többi gyerek akikkel találkoztam. Nem félt tőlem, így végül démonná változtattam és a tanítványom lett. Még én is viszonylag úgy voltam úgyhogy magamat okítottam, hogy aztán átadhassam neki a tudásomat.  Neki hála tehát én is erősebb lettem.

Ám ahogyan teltek az évek és egyre erősebb lett, fejébe szállt a hatalom. Mindent megadtam neki régen és talán elkényeztettem. Bármit akart, támogattam. 100 éve se voltunk együtt mikor ellenem fordult. Akkoriban találtam rá az újjá született Jiminre is. 
Az Abbadon nevet adta magának, sokan "a romboló"-ként kezdtek utalni rá. Amerre járt, pusztított. Nem érdekelte a lebukás, sőt terve mai napig hogy átvegye az emberek fölött az irányítást és az egész világot ő uralja. Démonkutyákat, és démonokat gyűjtött maga köré. Próbáltam ellenezni, és jobb belátásra téríteni, de nem sikerült. 

Igen. Az embereket élvezet megölni és belőlük nyerjük az energiánkat de csak hogyha félnek. Nem minden ember fél tőlünk. Ha el akarja foglalni a világot, egy idő után egyre többen lázadnának fel ellene, az emberek bátran kiállnának magukért és hiába egy "bátor" embert is meg tudunk ölni, abból nem nyerünk energiát. Óriási háború, vérontás és milliók halálához vezetne a dolog. Nem csak az emberek de a démonok is "éheznének". 

Sung viszont nem hallgatott rám. Kénytelen voltam hátba szúrni. Csapdába csaltam és majdnem végeztem vele, de végül nem tudtam megtenni. Túlságosan kötődtem hozzá, pedig már akkor egy szörnyeteg volt. 
Életben hagytam ő pedig bosszúból megölte Jimint, mert tudta hogy az a gyerek fontos nekem. Naív voltam. 

Onnantól kezdve elváltak útjaink, csak az utóbbi 40 évben láttam őt újra, és csak azért mert félni kezdett. Nem sokkal fiatalabb nálam és neki is közeledik halála órája. Retteg a múlandóságtól. A halál az egyetlen ami legyőzheti, de ő nem akarja. 
Felkeresett és megkérdezte, miért vagyok még életben. Mondtam neki, hogy a démonok 200-250 évig élnek tehát nincs semmi különös abban hogy élek. Majdnem 100 évem volt még hátra akkor. De ő nem hitt nekem. Elvesztette ítélő képességét, és megszállottan kezdett üldözni engem. Újra és újra ugyan az  volt a kérdés. "Mondjam el a halhatatlanság kulcsát, ha pedig nem tudom, hát tudjam meg". 

És hogy miért nem a szolgáit cseszteti ezekkel? Hát mert ők nem tudják mennyi idős a nagy Abbadon. Jól titkolja korát, és nem akarja hogy bárki megtudja, hogy már túl van a kenyere javán. A végén valaki fellázadna ellene, vagy lekicsinyelné. 

Így kerültem hát hozzá ismét, válaszom azonban még mindig nincs, de ha lenne se mondanám el neki.
Sung int egyet és hirtelen minimum 100 démon vesz körül. 

-Nem felelsz? Hát rendben, te akartad. -ismét int és a démonok egyként indulnak meg felém. 
Egyiket ütöm a másik után, a gyengébbekkel szemben a képességeimet is be tudom vetni, amiket az embereken szoktam. Nehéz ugyan de halványan működik rajtuk is.

Azonban nem bírom túl sokáig. Három vagy talán négy óra telt el mire kifáradtam, de a hiába vertem le több száz démont, újabbak és újabbak jöttek a terembe, köztük már démonkutyák is voltak, Sung pedig csak nevetett a kínomon.

-Elég! -parancsol hála istennek. Tele vagyok sebekkel, karmolásokkal és állni se bírok rendesen. -Tanultál a leckéből? -lép elém kérdésével. -Remélem igen, mert legközelebb nem állok meg ennyinél. -visszhangzik utolsó mondata az óriás helyiségben, minek végén Sung trónja helyezkedik el, egyébként pedig teljesen üres. A démonok kiviharzanak, Sung vissza ül helyére, én pedig próbálva összeszedni minden maradék energiám, kivonszolom magamat a "trónterem"-ből.