𝕐𝕖𝕤 𝔻𝕒𝕕𝕕𝕪 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

-Mi-

"Feje tetejére állítottam egy teljes család hétköznapi életét és a fiú számára, még csak este jön a java."

Yong (Jimin) szemszögéből:

Gondoljatok bele.
Egy átlagos reggelen arra keltek, hogy egy szörny van a szobátokban. Megrémültök?

Én megrémültem. Viszont nem kezdett fenyegetően felém jönni, támadni vagy ilyesmi, hanem kulturáltan beszélt és egy cseppet sem volt így ijesztő. Tényleg mint egy képzeletbeli "barát".
Viszont mikor már úgy jött felém, hogy kinyír és fenyegetően közeledett hozzám, persze hogy félni kezdtem.

Baszki ez a valami 2 méteres!!! Hosszú karmai vannak, fekete szemekkel és ördögi arccal! Ráadásul most üldöz!

A sötét utcákon szaladok.
Lépteimtől zeng az egész tér, az éjszakában.
A lámpák mintha elromlottak volna...
Mögülem lépteket hallok.
Amint gyorsítom lábaim mozgását, a mögöttem lévő ugyan úgy felgyorsul és már majdnem utolér, mikor futni kezdek.

Az adrenalin szintje megugrik bennem, és mintha szárnyakat növesztettem volna, olyan gyorsasággal rohanok az életem mentése érdekében.

-Ne fuss! Úgyis utolérlek! Előlem nem tudsz elmenekülni! -üvölti mögöttem az ismerős, mély hang, de nem olyan messziről érkezik mint gondoltam. Szinte csak két lépésre lehet tőlem.

Ha kinyújtja a kezét...-ugrik be a gondolat, mire még gyorsabban kezdem szedni lábaim.

Csak ne nézz hátra! Ne nézz hátra! Az lelassít! Ne nézz hátra! Ne nézz hátra! -kántálom magamban.

-Bu! -jelenik meg előttem a sötét alak, mire megtorpanok és mikor hátra lépek, megbotlok.

A kőre esek. Felülete hideg és nyirkos.
Szívem a torkomban dobog. A félelem megdermeszt, és hiába akarok futni, nem tudok.
Az agyam leblokkolt. Nem tudok semmire gondolni, s talán fel se fogom mi történik.

-Fáj, igaz? -tesz fel a démon egy számomra érthetetlen kérdést.

-M-mi? -dadogom nagy nehezen.

-Hát az amit veled tesznek. -feleli, majd mellém guggol, megérinti a vállam és hirtelen megjelenik előttem a kép, mikor még csak 3 éves lehettem.

A nappaliban vagyok én, anya, apa és SooYun.
Kívülállóként látok mindent.
A szüleim csak Noona-val foglalkoznak, engem pedig...megszidnak.
Keservesen sírok, anyáék viszont szájamra csapnak, hogy elcsitítsanak.

-Ez nem...-kezdek bele, de végül máshogyan folytatom, mint eredetileg terveztem. -...Biztosan nem csinálnának ilyet.

-Nem? -kérdez vissza Dommiel és hirtelen egy újabb kép jelenik meg előttem.

Itt már idősebb vagyok. Pont a 7.születésnapom van, viszont... Senki se figyel rám.
Kétségbeesetten megyek egyik szobából a másikba, hátha emlékezik rá valaki, de nem. Nem is érdekli őket mi van velem.
Saját magam csinálok mikrós süteményt, amibe beleszúrom a talált rózsaszín gyertyát.
-Boldog születésnapot Yong...-suttogja kis-kori énem, bennem pedig egyre több kérdés merül fel.

-Ez nem így volt! Az egész családdal együtt ünnepeltem és nagy tortám volt! Még menő ajándékokat is kaptam! -ellenkezem és próbálom felidézni a tényleges múltat, de csak azt látom lelki szemeim előtt, amit az imént... Pedig tényleg nem ez az igazság.

-De igen. Minden szülinapod így telt. A szüleid sosem szerettek. SooYunnak is csak terhére voltál mindig is. A "barátaidról" nem is beszélve. -sóhajt Dommiel és egy újabb elméletileg emlékképet mutat.

10 év körüli lehetek.
A legjobb barátom házában vagyok másik 4 gyerekkel. Videójátékozunk.
Vagyis a másik 4 személy játszik egymás ellen.
Mindenkinek van vezérlője, amivel a hologramos hősöket tudják irányítani, kikkel legyőzik a szörnyeket. Csak én ülök a fotelben és szomorúan nézem őket.
-A következőben én is mehetek egy menetet? -próbálkozik kis-kori énem.
-Ki engedte, hogy megszólalj? Ne zavarj! -hurrog le az egyik.
-Ezt meg ki hívta át egyáltalán?  -értetlenkedik Hobi is, az egyik legjobb gyerek kori barátom.
-Kis nyomi! -nevet a harmadik.
-Szerintem még kezelni se tudod. -gúnyolódik a negyedik is.
Szemeimbe könnyek gyűlnek, de nem tudok mivel vissza vágni.

-Hazugság! Én is velük játszottam! Sosem mondtak ilyeneket! -ellenkezem kétségbeesetten, és bárhogy próbálom vissza fojtani könnyeim, nem sikerül. Fáj. Nagyon fáj a mellkasom és egyre több ilyen kép ugrik be. Mindegyikben kiutálnak, kinevetnek és kibeszélnek. Sosem szerettek igazán. Hazugság volt minden? Amit eddig hittem, hogy úgy van, valójában nem is úgy történt?

-~-~-~-~-~-~-~-~-

-NEEEEM!!! -ülök fel az ágyamban kiabálva.

Teljesen leizzadtam, szívem hevesen dobog és lihegve is alig kapok levegőt.
Szemem benedvesedik és lefagyva bámulok magam elé, miközben végig pörgetem magamban az álmomban látottakat.

-Csak egy álom. Egy rossz álom. Nem a valóság. -nyugtatom magamat motyogva.