𝕐𝕖𝕤 𝔻𝕒𝕕𝕕𝕪 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

Nem lehetetlen

"-Se...gíts...-lihegi alig hallhatóan."

Két órán keresztül csend telepedett a szobára. A kölyöknek annyi időbe telt magához térnie.

Lassan tápászkodik fel ülő helyzetbe, és egyből engem keres. Jobbra-balra forgatja fejét. Kétségbe van esve. Liheg. De ez most nem egy újabb roham.

-Jungkook! Gyere elő! Te ember voltál?

Kérdésére kétszeresére nőnek szemeim és démon alakomban jelenek meg előtte. Hogy reagálni se tudjon, egyből nyakán ragadom, és a legközelebbi felhoz nyomom.

-Honnan veszed te ezt? -szorítom olyannyira a nyakát, hogy kis híján megfojtom.

-Láttalak. Egy üzletben. Ember alakban. És menekültetek két másik ott dolgozóval.

-Ki elől? -kérdezek vissza azonnal, ahogyan megjelenik az ismerős kép az emlékezetemben.

-Előlem.

A válaszra ledermedek.
Elengedem és elhátrálok tőle.
Hogy vannak ilyen emlékei? Jimint megszállta akkor egy démon. De ő...nem lehet Jimin.

Talán azért látta ezt, mert véletlen megmutattam neki egy jelenetet a múltamból? Ezt is láthatta? De akkor miért Jimin szemszögéből? Ennek semmi értelme. Nem telt le a 100 év. Nem születhetett még újjá.

-Jiminnek hívtál. -teszi hozzá egy hosszas köhögő roham után. Lehet túl erősen szorítottam. -Kinek az emlékei voltak? Az enyémek...vagy a tieid?

Nem válaszolok egyből.
Megfordul a fejemben hogy hazugságot állítok, de akkor mivel magyarázom neki? "Az enyémek voltak, megkaptad őket mikor az előzőt láttad"
Végülis bármit elhisz. Nem tudja mi az igazság.

-Az enyémek voltak, igaz? A reakciód mindent elárul. Én voltam előző életemben az a kisfiú és azelőtt pedig a boltban. -teszi a megállapízást.
Kurva száját használná inkább valami hasznosabbra! -Ez az oka amiért Jiminnek hívsz. És ezért jöttél ide, pont ebbe a házba. -kezdi az elméleteit gyártani.

-Ne szállj el magadtól. Csak bejöttem az első házba amit megláttam miután leráztam a... -elhallgatok. Majdnem mondtam valamit amire még több kérdés érkezne. Pechemre így se úszom meg. Túl későn kaptam észbe.

-A? Kit ráztál le? -húzza össze szemeit olyannyira, hogy csak egy vékony csíkban látszik a szemgolyója.

-Ne kíváncsiskodj annyit kölyök. Nem vagy olyan okos mint amilyennek hiszed magadat.

Hiába kérte, nem válaszoltam. Ő pedig láthatóan besértődött.
Napok teltek el úgy hogy tudomást sem vett a jelenlétemről. Rémálmokkal gyötörtem. Halucinált, miattam! De semmi. Lehet rettegett néha, de engem mégse vett figyelembe.
Élte tovább az életét, mintha ott se lennék. Szenvedett, közben meg úgy tett mintha teljesen természetes lenne és nem zavarná.
Nem tudtam megtörni és én sem akartam feladni.

De akkor mit tegyek? Hagyjam itt? Keressek valaki mást, akiből erőt nyerhetek ki? De mi van ha ő tényleg Jimin? Mi van ha nem kell 100 évnek eltelnie annak hogy valaki újjászülessen? Valójában senki se bizonyította pontosan a 100 évet. Vagyis... Elméletben de, mégis... Nem úgy van, hogy kivétel erősíti a szabályt?

Nem tudom, hogy hogyan tudok kötődni még mindig Jiminhez. Csak egy plátói szerelem volt ember életemből, mégis szinte minden álmomban megjelenik -- már amikor alszom --. Többször jár körülötte a gondolatom, mint bármi máson, és egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből helyes arcát, aranyos mosolyát, gyönyörű szemeit és káprázatba ejtő alkatát.

Megvan mi lesz! Elmegyek, de viszem magammal őt is! Amúgy is kell hogy legyen egy ember körülöttem, hogy ne érezzenek meg a démonkutyák, és ha szerzek egy lakást, valahol az embervilágban, akkor egyszerűen csak oda kell rejtenem a kölyköt. Mivel kedvem szerint kínozhatnám, mindig lenne energiám, hogy beszéljek Sung-al. Ráadásul ha tényleg Ő az. Ha tényleg Ő Jimin, akkor magam mellett tarthatom ameddig meg nem halok. Hisz valószínűleg az én végem van közelebb, őt pedig magammal rángatnám a sírba. Végre vele lehetnék, amit már évszázadok óta akarok. Kell ennél több?