𝕐𝕖𝕤 𝔻𝕒𝕕𝕕𝕪 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

- Minden -

Az utcán térek magamhoz és semmire nem emlékszem a tegnap történtekből. A már megszokott fejfájás és nyomott közérzet társaságában indulok haza és próbálom felidézni a tegnap történteket, de minden homályos. Yoongs hyung 8 keze után már semmi nincs meg.

Óriás fejfájással kísérve kellett hazajutnom, a város középpontját teljesen kikerülve hisz a drog és italok hatása még nem ürült ki a szervezetemből. Ha így elkapnának, egy életre börtöntöltelék lennék. 

Szerencsére senkinek se tűnt fel hogy nem otthon éjszakáztam és mielőtt bárki felkelhetett volna a lakásban, még zuhanyozni is volt időm.
A hideg víz most nagyon jól esett, de hiába próbáltam összekaparni a tegnap történtek halvány darabkáit, sehogy se sikerült.

Megpróbáltam felhívni Yoongs hyungot, de nem vette fel és egy gyors reggelit követően ismét megindultam a szokásos utamra. Nincs kedvem melózni, de kell a pénz.

-------

A napok egymás után teltek el, pont ahogyan eddig is, viszont hyung nem bukkant fel. Engem különösebben nem zavart a dolog. Gondoltam elment valahova vagy megint bajba keveredett és rejtőzködnie kell. De mivel mindenki engem csesztetett hogy hol van, hisz --elméletileg--  én dumáltam vele utoljára, így kénytelen voltam beleegyezni hogy elmegyek a lakására körülnézni.

Mivel ma hamar letudtam a szállítást és a maradék anyag ott csücsül a zsebem, nincs értelme sietnem. Lassú léptekkel haladok a már ismert, keskeny utakon. Ahogyan közeledek Yoongs otthonához, Jungkook mögöttem egyre hangosabban nevet.

-Befognád? -fordulok hátra, hogy szembe kerüljek vele.

-Befogni? -ismétli meg kérésem tovább nevetve. -Neeem. Te is nevetnél ha az én helyemben lennél. -itt tart egy kis szünetet, majd folytatja. -Bírtad annak a gyereknek a képét és nagyon marcangol téged belülről, hogy nem emlékszel arra az estére.

Tudom, hogy igazat mond, de nem adhatom meg neki azt az örömet, hogy helyeslek. Inkább egy szó nélkül folytatom az utam.

A kis lakásnak nem nevezhető lyukba gyorsan körül tudok nézni, hisz egyetlen helyiségből áll az egész, és az emlékek lassan kezdenek vissza térni. Az ölébe dőltem és beszéltem neki Jungkookról, majd...elindultam az utcán és jött utánam.

Követem az útvonalat, és fájó fejembe egyre több emlékkép ugrik be. Veszekedtem vele, majd...

Hitelen megtorpanok. Szemeim elkerekednek, mikor megérzem, hogy valamit súrolt a lábam. Nem merek lenézni. Már pontosan emlékszem.

-Nem akarod megnézni, hogy milyen állapotban van most a bomló hullája? -érdeklődik a mögöttem levő démon. Nem felelek.

A szemem bekönnyesedik, Ő meg mondja tovább a magáét.

-Pedig csak segíteni akart neked. Tényleg aggódott. Sosem volt családja, de téged az öccseként szeretett.

-Kussolj! -kiáltok fel dühösen és egy 180 fokos fordulatot véve ismét szembe állok vele. -Te ölted meg! Hogy tehetted!? -ordítom és a mellkasom elkezd feszülni. Nem kapok levegőt. Nem tudom folytatni amit akartam.

-Én? -szöknek fel Jungkook szemöldökei a homloka közepére. -Megegyeztünk már több hónapja, hogy megosztom veled az erőmet. Az erő hatolommal és veszéllyel is jár ha nem megfelelő kezekbe kerül. Te mondtad, hogy essen rá egy fejsze ha a barátod. Nem tettem semmit. -nevet fel. -Te voltál. -komolyodik el arca az utolsó két szavára.

-Nem...Nem...NEM!! -a füleimre szorítom a tenyereim, hogy ne halljam amit mondd, de még így is visszhangoznak fejemben a szavai. A könnyeim lefolynak az arcomon és lenézek a bő egy hetes hullára.

Bőre szürke, kivétel a földdel érintkező része, ahova a vére folyt. Bűzlik és a fejében levő fejszét már ellopták, ahogyan ruhája legtöbb darabját is. Csak egy nagy lyuk van a gyilkos fegyver helyén, ami már tele van bogarakkal. Testén több seb is találhatók, amik már halála után kerültek oda. Kóbor állatok ettek belőle.

A látványtól felfordul a gyomrom, a látásom homályosodni kezd. A szívem fülemben lüktet, és lassan hátrébb tántorodok. Ahogyan lenézek a már leengedett kezeimre, azok véresek. Vissza nézek a hullára, ami ismét friss. Pont úgy néz ki mint amikor megtörtént a baleset. Mert ez baleset volt. Más nem lehet. Nem akartam ezt tenni. Nem akartam megölni senkit!

Az eddig vissza fojtott légzésem most felgyorsul és hiába kapkodok levegő után, egyszerűen nem kapok. A más utcákból áthallatszó zajok felerősödnek és minél messzebb próbálok menekülni a tetthelyszíntől. Nem egyszer megbotlok, végül pedig egy pocsolyába végzem. Először négykézláb támaszkodom, majd mikor már teljesen elhagy az erőm, oldalra dőlök. Mindennek vége. Gyilkos lettem.