𝕐𝕖𝕤 𝔻𝕒𝕕𝕕𝕪 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

Velem lesz örökké?

"Taehyungnak ételt kell szereznem. Vacsora idő."

Idegesen etetem Taehyungot.
Nem kellene idegesnek lennem. Nem kellene ilyen bonyult dolgokat éreznem. Nem is érezhetek ilyeneket. Démon vagyok. A démonok nem éreznek ilyeneket. Ez az egész hülyeség. Nem lehet ő Jimin! Nem lehet ő Jimin! De még ha ő is az, nem kellene éreznem iránta semmit. Abból csak baj lehet. Valamelyikük bele fog halni.
Ha ő boldog velem, én halok bele. Ha viszont én vagyok erős és az én javamat szolgálja a dolog, ő fog belehalni.

Nem véletlen nincsenek démon-ember párok. Nem tiltott az ilyen csak mindenki elkerüli mert hülyeség. A démonok eleve magányos lények. Csak nagyon szélsőséges eset az hogy érezni fognak és az a démon már nem is lesz igazán démon. Akinek érzései lesznek az legyengül, majd belehal.
Ha bele szeretek egy emberbe valamelyikőnk meghal. Csak az a kérdés melyikünk lesz gyengébb és pusztul el a másikért. Éppen ezért nem lehet ő Jimin. Éppen ezért nem számíthat ha ő az.

Vissza kell vinnem. Nem lehet itt. Bele fog halni. Legutóbb is miattam halt meg. Még csak gyerek volt... Ez lesz a legjobb. Igen. Ő biztonságban lesz, én pedig elfelejtem. 

Elhatározásom tudom hogy nem fog sokáig tartani, ha nem cselekszem azonnal, akkor meg se teszem. 
Ahogyan felérek az emeletre Jimin szobájához, már azon agyalok hogy vissza fordulok és magam mellett tartom, leszarva a következményeket, de végül mégis benyitok a helyiségbe. 

Jimin a földön fekszik, a falnál, össze húzva magát a földön. Sírás közben aludt el. Szemei felduzzadtak a sírástól, az arca pedig teljesen kipirosodott. A rászáradt könnycseppeknek pedig még mindig ott figyelnek rászáradt maradványai az arcán. 

Nem tettem semmit, -- legalábbis abban az intervallumban amíg az előbb lent voltam Taehyungnál -- de így is rémálma van. Szemöldökeit összeráncolva tartja, a levegőt gyorsabban veszi és néha-néha lábai, vagy kezei is megmozdulnak. 

Óvatosan felveszem a kezembe, mire még nyugtalanabb lesz és mikor vissza érek a házához, lefektetem az ágyába. Teljese átfagyott a teste. Nekem nincs test-melegem ami melegen tartotta volna, és tagadhatatlan hogy hideg volt kint az utcákon.  

Szemeim megforgatva rádobom a takarót úgy hogy mindenhol fedje végtagjait és még utoljára végig nézve rajta, elhagyom a helyiséget. Lassan haladva tűnök el az éjszakában. Taehyungot ott hagytam a házba, úgyhogy érte vissza kell mennem. Utána pedig a másik kerületben keresek egy megfelelő áldozatot aki elég erőt fog adni hogy vissza menjek a pokolba és beszéljek Sungal.

----------

Mire felkel a nap, egy teljes család esett áldozatomul és mire megtalálják a hullákat, én már a pokolban vagyok.

-Engedjetek be! Beszélnem kell vele! -állok az óriás ajtó előtt és ellenszegülést nem tűrő hangon szólok az azt őrző két démonra. Sung az utóbbi időben nem kevés talpnyalót szerzett. De hiába. Gyenge mind.

Mivel az őrök nem állnak félre, így egy kézmozdulattal hajítom el őket 50 méterrel arrébb, majd belépek a terembe, ahol ő is van.

-Mi történt Dommiel? Megadod magadat? - mosolyog el Sung. 

-Csak beszélni akarok veled Sung... -kezdek bele de félbe szakít.

-Ne nevezz így! Abbadon vagyok, nem Sung! Csak te nevezel ezen a bugyuta néven! -háborodik fel egyből. Hát persze. Ő már rég nem az aki volt.

-Régen tetszett ez a név. Mi is volt az eredeti neved? Eunu, nem igaz? Te kérted hogy adjak neked tisztességes nevet. -mosolyodom fel, haragja láttán.

-Elég! Fogd be! Már nem vagyok az utódod, nem vagy az apám, nem vagy a mesterem, nincs közöttünk semmilyen kapcsolat! -ordítja, és jobbjára akadt bútort dob felém, ami elől majdnem teljesen sikerül kitérnem. 

-Nem tagadhatod le a származásod. Én tettelek démonná és te is tudod hogy erősebb vagyok nálad. De hiába várod nem tudom megadni neked azt amit akarsz, mert én se tudom rá a választ. -mondom ki, amit már ezerszer elmondtam neki, de nem bírja elhinni. Nem tudom a halhatatlanság kulcsát.