𝕐𝕖𝕤 𝔻𝕒𝕕𝕕𝕪 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

Mindjárt elkap

FIGYELEM! AKI NEM BÍRJA A VÉRT ÉS A BRUTÁLIS GYILKOSSÁGOT, NE OLVASSA!
------

"Gyorsan lelököm az éjjeli szekrényen lévő dolgokat, ezzel egy kis rendetlenséget teremtve, és Daehyun testében elhagyom a szobát."

Irány a gyerekszoba. Olyan 3 percem maradhatott, mire ide ér...

A csecsemő sírás már a legközelebbi ajtó előtt megcsapja a fülem. Ezek szerint ő lesz a következő. 

A kilincset amint lenyomom, s belépek a szobába, az öt éves körüli kislány rám kapja a tekintetét. A kiságy felett áll, és a még csecsemő húgát próbálta nyugtatni. Komolyan két ilyen fiatal gyereket zártak össze a szülők? A baba miatt a másik gyerek se tud aludni. Bár ez most úgysem számít. 

-Apu, miért kiáltott anya? MiCha felkelt rá. Nem én voltam.-magyarázkodik egyből a kislány.

-Menj, feküdj vissza az ágyadba. Majd megnyugtatom MiChat. -szólalok meg Daehyun hangján. Egyenlőre nem kell rá ijesztenem. Csak pár perc, és sikítani fog, ezt garantálom.

A kiságyhoz lépek, és kezembe veszem a csecsemőt. Egy ideig nézem a sírástól paradicsomra emlékeztető fejét, majd erőből a kiságy keretének vágom a kisdedet. Ezt nagy puffanás követte, a sírás pedig megszűnt. 

Szeretem a friss vér illatát. Ahogyan a meleg folyadék végig folyik az ujjaimon, és pár pillanatra minden elcsendesedik. Az az ijesztő, félelmetes csend, egy hangos zaj után. Ettől minden ember fél, és az 5 év körüli kislány figyelmét is felkeltette.

-Apa...-ül fel ágyában Daehyung lánya. Hangja megremeg, és fejében megannyi kérdés merül fel. Nem érti mi történt, és hunyorogva mered felém. 

Fél perc se telik el, hogy egy autó elhaladjon a ház előtt, fénye pedig egy pillanatra bevilágítsa a teljes szobát. Még a gyermek reakcióját. Kidülledt szemekkel mered előre. A teste remeg, és nem tud megszólalni, de még sírni sem. Sokkot kapott.

Nagyon igyekszem, de nem bírom megállni, hogy ne hagyja el egy ördögi mosoly az arcomat. A kis MiCha vérét kezemről, Daehyung nevében nyalom le, és lassan ízlelgetni kezdem a szájüregemet elöntő édeskés ízt. Nincs mit tenni, megvárom azt a gyermek sikolyt, ami miatt valójában jöttem.

De úgy érzem a kölyök apja nem tudja ezt eléggé kiváltani belőle...

Egy egyszerű mozdulattal hagyom el Daehyung testét, ami így tudat nélkül, mint egy fa, dől el oldalra, a kislány pedig meglátja valódi kinézetemet. Légzése felgyorsul és aprót meg is ugrott apja földön landolását kísérő hangra.

-Szia kislány. Akarsz játszani? -pillantok végig, teljes testén, és lassan közeledni kezdek felé.

A kölyök nem válaszol. Mered maga elé, és hol a vértócsát nézi, a húga elcsúfult hullájával, vagy az összeesett apját.

-Nézz rám kölyök! -szólok rá, azonban nagy eséllyel meg se hallotta, így egy lépéssel mellette termek, jobb kezemmel, pedig megragadom puha pofiját, és egy kecses mozdulattal magam felé irányítom, hogy még véletlenül se nézhessen másra, csak is rám.
Mikor ez sikerült, hagytam neki, hogy elvesszen az üres feketeségben, amit a helyem helyén lát.

Az igézés tudományával egymás után látta szememben a dolgokat, amit én akartam, hogy lásson. Menekült, és én üldöztem. Azt látta, ahogyan kinyírom a családját, ő pedig menekül, majd...3...2...1

-Ááááááááá!!! - a sikoly a 2500 hertz* magasságú frekvenciát is elérte, és egyszerűen zene volt füleimnek. Egészen míg, ketté nem törtem a kis asztalon lévő lámpát és a lány torkán át nem szúrtam.

Szerencsére telibe találtam egy artériát is, így a vér spriccelve tört elő a gyerek nyakából, aki egyből el is hallgatott. Levegőt se tudott venni, nem hogy még tovább sikítani.

-------
*hertz: a hang frekvenciájának mértékegysége