𝕐𝕖𝕤 𝔻𝕒𝕕𝕕𝕪 |𝐉𝐢𝐊𝐨𝐨𝐤 𝐟𝐟| [B̶e̶f̶e̶j̶e̶z̶e̶t̶t̶]

- Minden napos fájdalom -

"-Minek kell elrejtőznöd? Démon vagy és állításod szerint a legerősebb."

-Semmi közöd hozzá. Nem is értem minek csevegek veled ilyenekről. Félned kellene tőlem és attól az erőtől amit "adtam" neked. Mikor velem beszélsz, rettegj! -utolsó mondatát már kiáltja, szemei teljesen feketék lesznek, mintha köd szállt volna rá, és kezdi ismét felvenni démon alakját.

-Szia Dommiel. -köszönök neki, mire teljesen összezavarodik.

-Mi? Eddig is itt voltam, minek köszönsz? És megmondtam, hogy ne így szólíts. -kezd közelíteni hozzám. Úgyis meg fog ölni, tehát nincs veszteni valóm.

-Eddig Jungkookkal beszélgettem. Az ember alakod láttam. Most viszont átváltoztál Dommiel-é. Szóval köszöntem ennek a változatodnak. -magyarázom, és kimondva óriási hülyeségnek hangzik. Nem mintha a fejemben értelme lett volna. -Szóval Dommiel Sunbaenim...Jungkook hyung nem válaszolt a kérdésemre, hogy miért kell elrejtőznie. Te tudnál?

-Sunbaenim? Hyung? Megőrültél? Fejezd be ezt a hangnemet! Nem vagyok a bátyád, és lehet több tapasztalatom van nálad... jóval több, de ne merj még egyszer Sunbaenim-nek szólítani! Ez az emberek közt szokás. Démon vagyok, nem hozhatsz magaddal egy vonalba! -próbál fenyegetően viselkedni és olyan közel jönni hozzám amennyire csak tud. Ahogyan a szemébe nézek, borzalmas érzés fut végig rajtam és több borzalmas képet is vetít elém. Tudja hogy mik a félelmeim és felhasználja ellenem. Yoongs hyungot is látom. A könnyeim kicsordulnak és a szemeim megtörlése megszakítja Jungkook tettét.

-Miért teszed ezt? -kérdem szipogva.

-Túl kíváncsi vagy és mintha túl sok bátorságod lett volna. Ne feledd, hogy feletted állok. Nem viselkedhetsz velem így! -jobb kezét nyakam köré fonja és kicsit megszorítja.

Lélegzetem egyből visszafojtom és várom a következő lépését, de mivel nem tesz semmit, én meg nem vagyok hajlandó megint a szemébe nézni, így a jobb oldalamon levő polcom tanulmányozom, mintha a hangom oda lenne rejtve Thomas darabjai mellé.

-Szóval ilyen vagy te? Amint valaki érdeklődik irántad, játszod a keményt és bántod azt a személyt?

-Démon vagyok. Mit vársz el a pokol teremtményétől? -amint befejezi "válaszát", kezét jobban a torkomra szorítja.

-Csak azt hajtogatod, hogy démon vagy, de attól még lehetnek érzéseid, nem? Vannak démon barátaid? Azalatt a 200 év alatt beszéltél bárkivel is?

-Fogd be! -sziszegi és már annyira szorít, hogy egyáltalán nem kapok levegőt.

Kezeim az övéire szorítom és ismét felé nézek, de a szemeiről elfeledkezem.
A szám résnyire tátom és szemeim előtt újabb képek jelennek meg. De most nem azok amiket eddig láttam. Nem az én félelmem látom benne, hanem az övét. Vagyis...nem tudom hogy félelem e vagy inkább valóság.

-Ne tedd ezt! Engedd el! -üvölti Jungkook egy másik démonnak akinél egy gyerek van.
-Ahhoz is gyenge vagy hogy megvédd, és te is tudod. Sokkal erősebb vagyok nálad. -vigyorog a másik démon és leteszi a gyereket. Olyan 4-6 év körüli lehet. Nem túl idős.
-Jimin menj onnan! -esik kétségbe Jungkook. Az ismeretlen eltűnik és a forgalmas út közepén otthagyja a kicsit.
Jungkook a gyerekhez rohan, de hiába próbálkozik, nem tudja felemelni onnan a gyereket és elvinni. A keze mintha szellem lenne, átsuhan a kis testen.
Az autók szélsebesen jönnek, de hiába próbálkozik annyira Jungkook, nem tudja őket megfogni és elütik a gyereket.
-Neeee!!!

Jungkook elengedi a nyakam és elhátrál a szoba másik felébe. Szeméből fekete folyadék folyik. Arca megviselt, de nem tudom nagyon megfigyelni, mert levegőért kapkodva dőlök előre és köhögve küszködök a megnyomorított légcsövem normális működésével.

-Ki volt az a kisgyerek akit Jiminnek neveztél és mikor történt ez? -teszem fel kérdésem, mikor végre normálisan tudok lélegezni.