Sose nézz vissza!

5.

A Ryannel való telefonálás után csak az utolsó mondatára voltam képes gondolni, és arra, hogy ez milyen igazságot rejt: "- Felesleges percek az életből." - ezek a szavak csengetek a fülemben még hosszú órákig.

Arra lettem figyelmes, hogy borzasztóan korog a gyomrom. Lementem a lépcsőn, és apa már a konyhai asztalnál ült, és valakivel telefonált.
Amikor beléptem a konyhába, apa gyorsan letette a telefont, és feltűnően hirtelen a sótartót kezdte el bámulni.

- Minden oké? - kérdeztem, miközben felvágtam magamnak a kenyeret.

- Persze, csak... - úgy tűnt, mint aki nagyon el akar valamit mondani, de aztán, alig észrevehetően megrázta a fejét, és végül csak annyit mondott: - sok a munka...
Nem hittem neki, mert éreztem, hogy valami komolyabb áll a háttérben, de nem kérdezősködtem tovább, inkább ráhagytam a dolgot.

Vacsora után vettem a bátorságot, és felhívtam Ryant. A hangján lehetett hallani, hogy ideges, amikor beleszólt a készülékbe.

- Csá! Hiányoztam? - a háttérben két-három ember beszélgetése, jobban mondva ordítása hallatszott.

- Szia! Hol vagy most?

- Miért érdekel? Mit tudsz? - váltott hirtelen komolyra a hangja. Ryan összességében egy kaméleonra emlékeztetett. Pillanatok alatt tudta váltogatni a személyiségeit, akár csak a kaméleon a színeket a testén.

- Öhm... csak érdekelt, hallottam a háttérben a hangzavart. - motyogtam.

- Srácok! - a beszéd halkabb lett. - Kuss! - pontosítok; a beszéd elnémult. - Így már hallasz? - kérdezte érzelemmentes hangon.

- Igen, így már sokkal jobb. - tetszett, hogy milyen nagy tekintélye van, még a barátai között is.

- Figyelj! Most eléggé... hogy is mondjam... szar időpontban hívtál, szóval ha csak idétlenül csevegni szerettél volna, akkor inkább hívd fel valamelyik barátnődet! - a szavai eléggé fájtak, mégis pillangók kezdtek vad táncba a hasamban.

- Oh, ne haragudj, akkor... szia! - köszöntem el szomorúan, mire ő köszönés nélkül kinyomta a telefont, ezzel megszakítva a vonalat.

Hanyatt vágtam magam az ágyon, és azon gondolkodtam, mitől függ, hogy hogyan viselkedik velem Ryan. Aztán elnyomott az álom.

Másnap elhatároztam, hogy kiderítem, pontosan mit is gondol rólam Ryan. Amint megláttam őt a parkban, egy bokor mögé bújtam, és reménykedtem benne, hogy rólam is szó esik a haverjaival folytatott beszélgetés során. Szerencsémre (vagy szerencsétlenségemre), amikor elhaladtak a bokor mellett, pont egy lány volt a téma.

- Ja, igen, a csaj aranyos, de iszonyúan naiv is egyszerre. - szólalt meg Ryan.

A haverja kontrázott.

- Nem is, szerintem csak fülig beléd van zúgva.
- ha ez a beszélgetés valóban rólam szólt, akkor a barátjának adtam volna igazat.

- Hát... - gondolkodott el Ryan. - Mindenesetre nem nekem való. - a másik srác értetlenül nézett, mire Ryan hozzátette: - Tudod, amiatt. - én ezt nem nagyon értettem, de úgy tűnt, a fiú megértette Ryan szavait.

A továbbiakat sajnos már nem hallottam, de viszonylag elégedetten jöttem ki a rejteghelyet adó bokor mögül.

Aztán szép lassan be kellett vallanom magamnak, hogy mit is érek Ryan iránt. Nem vagyok közömbös iránta, az biztos, de nem is nevezném magamat az egyik barátjának. Ez valami méllyebb, több. Talán... esetleg... szerelem?!

Sziasztok! Meghoztam ezt a részt is, igaz, kicsit szenvedősen sikerült megírnom. Remélem, azért elviselhető lett.🫣
Szerencsére nem sokára itt a nyári szünet, amikor majd sokkal több fejezettel tudok érkezni.❤️Már alig várom! Apropó nyári szünet; kitartást kívánok mindenkinek az utolsó hajrában, nagyon kemény hetek ezek!😇Szép napot/estét!
L.