Sose nézz vissza!

29.

Ledöbbentem, bár valahogy sejtettem, hogy így lesz vége a történetnek. Most már legalább (majdnem) mindent értek.

Alig vártam, hogy haza mehessek. De otton sem volt valami sokáig nyugtom, ugyanis az ajtócsengő hangja félbeszakította a gondolataimat.
Lementem kinyitni az ajtót, ami mögött nagy meglepetésemre Bruno (!) állt.

- Te mit keresel itt? - kérdeztem idegesen.

- Csak nem hitted, hogy annyiban hagyom majd a dolgot? Hogy nem térek vissza?!

Miért van az, hogy mindig akkor történnek változások az életmben, amikor éppen minden (aránylag) jó?

- Bruno, el kell, hogy keserítselek, de már Ryan barátnője vagyok. És ezt muszáj elfogadnod.

- Tudom, de... Lisa, én mindenkinél jobban ismerlek. Ő nem ismer téged. Tudja egyáltalán, mi a kedvenc színed? - zavartan ráztam meg a fejem. - Milyen zenét hallgatsz, ha szomorú vagy? Hány éves korodban hullott ki az első fogad? Tud ezek közül bármit is? - nem. Egyértelműen nem.

- De ő más. - nyeltem egy nagyot, majd Bruno szemébe néztem. - Nem értheted.

- Elkövettem egyetlen aprócska hibát. És már ezerszer bocsánatot kértem érte.

- Aprócska hibát? - kiáltottam fel, majd jóval halkabban folytattam. - Megerőszakoltál. Én ezt nem nevezném éppen aprócska hibának.

Dühös voltam. Ennek az egésznek nem kellett volna megtörténnie.

- Tudom, és... és rettenetesen sajnálom, de már nem tudom visszacsinálni a múltat. Azt viszont megígérhetem, hogy a jövőben minden másképp lesz. Az emberek változnak. Mindig.

- De sosem valaki más miatt. Csakis saját maguk miatt. - tettem hozzá.

- Lehet, hogy én nagyot hibáztam, de te hatalmas hibát követnél el azzal, ha olyannak adnád a szíved, aki csak kihasznál. Érted? Kihasznál. És nem utolsó sorban embereket öl. - fogalmam sincs, ezt ő honnan tudta meg, de nem volt erőm ezzel foglalkozni.

- Bruno, menj el! Most! - mondtam lassú, de kimért hangon.

- Lisa, még valami. - fordult hátra, mire én is visszanéztem. - Ha egy nap úgy ébredsz fel, hogy nincs melletted, jussanak eszedbe azok a szavak, amiket most mondtam. És jusson eszedbe, hogy most, ebben a pillanatban szúrtad el az egész életed.

Szavai ezernyi tőrként fúródtak a szívembe. Elmondhatatlanul fájtak a mondatok, amik ezalatt a néhány perc alatt elhagyták a száját. De valahol mélyen, valamennyire igazat adtam neki.
Igaza volt abban, hogy Ryan nem ismer (eléggé). Igaza volt abban, hogy Ryan gyilkos. Igaza volt abban, hogy lehet, hogy ezt még egyszer, valamikor nagyon meg fogom bánni.

Őrlődni. Ez az a szó, ami igazán jellemezte azt a pár napot, amit csak gondolkodásra szántam. Felsorakoztattam egy halom pro és kontra érvet Ryan és Bruno mellett is, de sehogy sem tudtam dűlőre jutni közöttük.

Brunoban szeretem azt, hogy okos, figyelmes, tudja, mire van éppen szükségem. Mindig pontos, értékeli a mondanivalómat.
Negatívum azonban, hogy sosem tudom mire képes. Azok után, amiket velem tett a kapcsolatunk alatt, nem tudom, mennyire tudnék benne megbízni.

Ryanben szeretem azt, hogy vicces, védelmező, kedves, nem fél bemutatni a barátnőjeként a baráti társaságának.
Negatívum viszont itt is van, szintén nem tudhatom, mire lehet képes, elvégre hidegvérrel öl meg embereket nap, mint nap.

Nem tudom, döntésképtelen vagyok-e, vagy csak szerencsétlen, hogy két ilyen ember van jelen - ráadásul egyszerre - az életemben.

De tisztában vagyok azzal, hogy előbb, utóbb kénytelen leszek választani kettejük közül, mert a jelenlegi helyzet egyáltalán nincs rendjén!

Sziasztok! Mostanában a tavaszi szünet miatt vannak gyakrabban részek, használjátok ki ti is a pihenőnapokat!🐇Remélem mindenkinek jól telt a húsvét! Szép napot/estét!
L.